Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Rakowski; M. F.: A köztársaság a nyolcvanas évek küszöbén (Ism.: Magyar György) 1289
1292 TÖRTÉNETI IRODALOM A lengyel társadalom „anarchizmusáról", hagyományos viszálykodásáról, szélsőséges fegyelmezetlenségéről stb. szóló tézisek ismételgetése kedvetlenséget vált ki a társadalom különböző köreiben, ugyanúgy, mint azokról a vezetőkről szóló mítosz táplálása, akiknek jó és nemes kezdeményezéseit a nép nem hajlandó megérteni („A fent lévők bölcsek, míg a lent lévők értetlenek"). Az effajta vélemény hajlamos a vezetés által elkövetett valamennyi hiba és kudarc igazolására, mert hiszen - „mit lehet tenni ilyen néppel"." (73-74 o.) Ez a gondolat tükröződik egy más helyen, amelyben munkás levélírót idéz a szerző: „Társadalmunk oly sok fájó pontjáról egyöntetű véleményem a következő: a nemzet zilált helyzetében a politikai és a gazdasági vezetés a bűnös. . . A munkást minden órában és minden munkahelyen lehet ellenőrizni és ehhez nem kell valamilyen rendkívüli képesség. Azonban ki ellenőrzi a mi vezetésünket? Mert ki: — aki a tervet minden szinten meghatározza; — aki tervez, beszerez és beruház, - aki a gazdasági megoldásokat kiszámítja; - aki megvásárolja a licencet, olyan gépeket vásárol, amelyek évekig nincsenek kihasználva, tönkremennek, elöregednek anélkül, hogy termelnének; - aki olyan gyárak építkezését kezdi el, amelyeket évekig nem fejeznek be, azt követően pedig szétlopkodják, aki az állam költségére kísérletezik, aki meghatározta a prioritásokat és biztosítja számukra az anyagokat, kivitelezőt és a munkaerőt, a felhalmozást; — vajon a munkás a vétkes azért, hogy egyeseknek nem jut áru, más senkiházinak pedig mértéktelenül van? . . ." (155 o.) Nem kísérhetjük részletesen végig M. F. Rakowski könyvét. Szükségesnek tartjuk azonban kiemelni azt a figyelmet, amelyet a párt belső életének, ill. a párt és az állam, a párt és a szocializmus építése viszonyának szentel. Ezt döntőnek tartja a lengyelországi fejlődés szempontjából. Legfontosabbként a pártdemokrácia helyzetét és szerepét írja le. „A párt figyelmét állandóan a belső demokráciára kell összpontoátani. Alapjában véve ennek működésétől függ minden - a párt vezető szerepe oly módon való megvalósításának képessége, ami lehetővé teszi az alkotó erő és a tömegekben rejlő energia maximális kihasználását, olyan politikai helyzet fenntartását az országban, amely nem vezet feszültségekhez és konfliktusokhoz. Ettől függ Lengyelország helyének megtartása a szocialista közösségben, Európában és a világban, de ettől függ a szocialista demokrácia elmélyítése, a párt, az aktívák és a vezetés egységének megerősítése is." (174 o.) Szoros összefüggést lát a párton — és az országon belüli - demokratikus viszonyok és a szocializmus építése számára nélkülözhetetlen tárgyszerűség, az őszinte elkötelezettség érvényesülése között. Arra a gyakorlatra utalva, amelyik a társadalmi tevékenység nyilvános fórumainak túlszervezéseiben tükröződik, írja: „A különböző tanácskozások, találkozók, plenáris ülések stb. felszólalásainak egyeztetése vagy azoknak, az ebből az alkalomból létrehozott titkárság általi jóváhagyása már nem szerencsétlenség, hanem általánosan elfogadott szokás, a pártbizottságokon éppúgy, mint az államigzagatásban. A felszólalások ellenőrei kihúzzák azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek meggyőződésük szerint pontatlanok, »nem illenek az értekezlet szelleméhez«, javasolják, hogy valamivel egészítsék ki, elgondolkodnak a hangsúlyok pontos elhelyezésén, az említett nevek-sorrendjén stb. Csodálkozással figyelem ezt a kellemetlen szokást. Mi az ördögöt lehet várni a népi Lengyelország harmincötödik évében az ellenőrizhetetlen vitatkozóktól? Azt, hogy a vendég felmegy az emelvényre és lázadásra szólít fel? vagy egy másik eretnek hozzászólást mond el? Valamennyi így szervezett értekezlet szükségtelen, s ténylegesen megtéveszti az elnöki asztal mögött helyet foglaló embereket. De ezzel még nem ér véget az effajta gyakorlat politikailag káros szerepe. Az ilyen alapelvek szerint szervezett értekezleteken bevett szokás a »folyosózás«. Ott lehet megtudni, merről fúj a szél. Ugyanaz az ember, aki röviddel azelőtt az emelvényen állt, és kerek mondatokkal, nem ritkán banalitásokkal tömött minket, itt úgy beszél, ahogy az ügy valóban kinéz. Kinek szükségesek ezek a praktikák? Ezek sem a népi Lengyelország, sem a párt számára nem szükségesek." (158-159 o.) A példák felsorolását akár a fentebb jelzett témákban, akár a könyv más tartalmi kérdéseiben folytatni lehetne. Azt gondolom, a fent idézettek gazdagsága, őszinteségük jellemzi a könyv mondanivalóját és tartalmát. A könyvet minél több olyan embernek el kellene olvasnia, akit érdekel a
