Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Katzburg; Nathaniel: Hungary and the Jews 1920-1942 (Ism.: Ormos Mária) 1278

TÖRTÉNETI IRODALOM 1279 Három ilyen érdemi szempontot szeretnék megemlíteni. Elsőként a könyv átfogó jellegét, a téma rendszeres végigvizsgálását a jelzett időszakban - tekintettel különösen arra, hogy a hazai történetírás ilyesmire eddig nem vállalkozott. Jóllehet részletkérdésekről (elsősorban a munkaszolgálatról) rendelkezésünkre állnak forráskiadványok, és több hazai szerző tárgyalta vagy érintette a kérdés egyik vagy másik, esetleg több vonatkozását is, a kérdés végiggondolására és elemzésére eddig nem került sor. Másodszor a szerző módszerét szeretném kiemelni. Katzburg a magyarországi asszimiláció megakadását, az antiszemitizmus megjelenését és elterjedését gazdasági, társadalmi és politikai összefüggésekben tárgyalja; vagyis szakít minden egyoldalúsággal és - főként - moralizálással. A magyar zsidók történetét az országos történet részeként fogja fel, és sok komponensből összetevődő egységként kezeli. Mondanivalója fonalát a reformkorban veszi fel. Feleleveníti a reformnemzedék bizakodó hangulatát, amelyben az emancipáció gondolata nem okozott gondot a jövőjét megalapozni készülő demokrata és liberális birtokosoknak. Kivételként emlékeztet azonban Széchenyi álláspontjára is, aki személyes antipátián túl, sőt azokon kívül, megfontolt közgazdasági és társadalmi okokból állt ebben a kérdésben a kis számú ellenzők táborában. Nem hatolt messzire az antiszemitizmus a kiegyezést követő ipari felemelkedés idején sein, jóllehet — véli Katzburg - ekkor már jelei mutatkoztak annak, hogy a régi nemesi rétegek nagy részének reményeit a kibontakozó kapitalizmus nem váltja be. Annál is kevésbé válthatta be, mivel e nemesség leszármazottjainak zöme sem tőkés vállalkozásba nem bocsátkozott, sem az újonnan nyíló értelmiségi pályákat nem kereste. A zsidó vállalkozóra, kereskedőre, pénzemberre stb. az ország gazdasági felemelkedésében viszont múlhatatlan szükség volt. Az emancipációs törvény könnyen győzedelmeskedett, s az antiszemitizmus változatlanul egy szűk réteg ügye, csaknem magánügye maradt. A gazdasági lecsúszás kiváltotta elégedetlenség azonban mégiscsak gyülemlett, és — bizonyos értelemben késleltetve - akkor robbant ki, amikor a levezető csatornák az első világháborút követő összeroppanás, a terület és — ezzel együtt - állás-, pozíció-, egzisztencia-vesztés miatt hirtelen beszűkültek, s az érintettek száma ugrásszerűen megnőtt. Ugyanakkor, 1919 után az úri antiszemitizmus megtalálta hivatkozási pontját is, amennyiben a Tanácsköztársaságot „zsidó üggyé" nyilvánította. Katzburg kimutatja, hogy ez az érvelés voltaképpen csak az ürügyet szolgáltatta. Az antiszemitizmus fellángolásának valódi mozgatója az volt, hogy a pórul járt és megszaporodott középrétegek a zsidók rovására iparkodtak kárpótolni magukat. A Tanácsköztársasággal szemben érzett gyűlöletnek a zsidógyűlölettel való párosítása nem fedte a tényeket, elsősorban azért, mert bár a Tanácsköztársaság vezetőinek jó része tényleg zsidó volt, ők nem zsidókként léptek fel, nem zsidó ügyet szolgáltak, hanem mint internacionalisták és ateisták szakítottak a zsidó hagyományokkal. A Horthy-korszak zsidóellenes törvényhozását az 1920-as numerus clausustól a 3. zsidótörvényig, illetve a munkaszolgálati törvényig Katzburg a következő összefüggésbe állítja: az egyik oldalon a szélsőjobboldali, faji, fasiszta mozgalmakba és csoportokba tömörülő középrétegek fokozódó nyomása nehezedik a kormányra, s e csoportok számszerűleg erősödnek, a másikon pedig a hagyományos felső gazdasági és politikai tényezők e hullámot egyre csökkenő mértékben tompítják. A legtartósabb és legalaposabb tompító hatást Bethlen István érte el, aki külpolitikai és pénzügyi törekvései miatt nem kerülhette el az antiszemitizmus megfékezését. Ebben az irányban befolyásolta őt az a körülmény is, hogy a numerus clausust a Népszövetség kész volt nemzetiségi kérdésként kezelni, ez pedig árthatott a magyar kisebbségek ügyének. Kezére játszott egyébként Bethlennek az is, hogy a gazdaság megszüárdulása amúgy is csökkentette a radikális jobboldal befolyását. A harmincas évek elejétől kezdve viszont a középrétegek minden addiginál súlyosabb egzisztenciális kérdésekkel kerültek szembe. Politikai nyomásuk miatt pedig az uralkodó csoportoknak már-már a rendszer stabilitását kellett félteniük. Kiutat e zsákutcából úgy próbáltak találni, hogy a fasiszta csoportoknak a zsidók rovására tesznek engedményeket, s ezen az áron megszilárdítják saját uralmukat. Ezzel a taktikával azonban nem értek el egyebet, mint hogy a szellemet kieresztették a palackból. Az első zsidótörvény távolról sem vezetett a szélsőjobb kielégítésére, megszakította viszont a magyar-zsidó érdekközösséget, és elindított egy olyan folyamatot, amelyben többé nem volt megállás. Annál is kevésbé lehetett, mert a háború idején a magyar kormánypolitika egyre súlyosbodó német