Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Ism.: Mérei Gyula) 1261
TÖRTÉNETI IRODALOM 1263 Az ír, a katalán, a baszk kérdés évszázados múltra visszatekintő történetének ismeretében, nem is szólva a szintén sok gondot okozó skót, walesi, vagy a franciaországi és belgiumi nemzetiségi problémákról, talán hasznos lehetett volna legalább annak jelzése, hogy a nemzettéválásban messzebb jutó néptörzs vezetőszerepének elismertetése a fejlettségben előbbre tartó nyugateurópai országokban sem ment végbe „viszonylag könnyen". Deák és számos liberális reformer felismerte nemzeteszméjük ellentmondásosságát. Veszélyeztetettségük érzésének forrása éppen a magyarországi fejlődés megkésettsége volt, aminek folytán a magyar és az országban élő nem-magyar népek nemzettéválási folyamata majdnem egyszerre indult meg. Emiatt is érezték nem is nagyon messzi távlatban fenyegetettnek a magyar nemesség politikai vezetőszerepét, féltették a nemzet létét, fennmaradását. A liberális reformerek úgy képzelték el, hogy megelőzik a magyaron kívül más etnikumnak saját, kollektív jogokkal bíró, külön nemzetté válását. Ezt tetézték azzal, hogy a hivatalviselést, részben a tanulás szabadságát magyar nyelven tudáshoz kötötték, ami előnyt jelentett a magyar etnikumnak. Ugyanakkor nacionalizmusuknak legalább ennyire jelentős eleme volt a magyarok (értsd: a haladó liberális nemesség) vezető szerepének a biztosítása az önálló polgári Magyarországon. Ez utóbbi törekvés sugallatára a reformokat csak akkor kívánták életbeléptetni az államgépezetben, ha ez a lépés — az ő megfogalmazásuk szerint - nem árt a magyar nemzetiségnek. A magyar nyelv diplomatikai nyelvként követelése jogos volt, ámde az egész közélet magyarosítására törekvés túlságosan szűk térre korlátozta a nem-magyar nyelvek használatát. Amennyire helyes volt az a célkitűzés, hogy lehetőséget kell teremteni a közigazgatás tisztségviselőinek a magyar nyelv önkéntes megtanulására, annyira helytelen és a nacionalizmus taszító eleme volt az a törekvés, hogy a magyar nyelv megtanulását kötelezővé, az oktatás egészét magyarrá tegyék. Káros volt a liberális reformereknek az a tudatos törekvése is, hogy a magyarosítás révén gátolják a megfelelő tudományos, közigazgatási fogalmak létrejöttét a nem-magyar népeknél (vö. erre pl. Kossuth nézeteit). Minthogy a sérelmeket leginkább a magyar vagy a magyarosodó „urak" okozták, az úr-jobbágy viszonyban testet öltő társadalmi elnyomás érzete a nem-magyar népek tudatában már-már a nemzeti elnyomás színében jelent meg, amikor nyelvüket, nemzetiségüket is gúnyolták, becsmérelték. Ez élesztette a nemzetiségi összetartozás érzését. Minthogy a szabadságjogok megadása egyelőre elmaradt, az asszimiláció pedig elkezdődött, az következett be, hogy a nemzetiségek öntudatosodó rétegei szembefordultak a liberális reformmozgalom egészével, hiszen az emberi jogokért küzdő liberálisok maguk is emberi jogokat sértettek meg -állapítja meg a szerző. Magyarok és nem magyarok türelmetlensége kölcsönösen táplálta egymást. A liberálisok a Habsburg-birodalmi abszolutizmussal és a hazai konzervatívokkal szemben, valamint a cárizmus vélt hódító terveivel összekapcsolt pánszlávizmustól való félelmükben a magyar nemzet erősítésére törekedtek. Mindezekből folyóan türelmetlenségről valló lépéseiknek jelentős szerepük volt abban, hogy a hazai nem-magyar népek egyes rétegei nemzeti létük védelmében elsősorban Bécsnél keressenek támogatást. A türelmetlenség nemcsak a Pesti Hirlap által fémjelzett liberálisokra voltjellemző, hanem még fokozottabban az elenyésző kisebbségben levő sovinisztákra. Alig néhány liberális ellenzéki akadt, aki nem kötötte össze a feudalizmus felszámolását a magyarosítással - állapítja meg a szerző. A liberális nemességnek a pánszlávizmusról formált ideológiáját Deák Ferenc dolgozta ki, mert nem hitte ugyan, hogy a cárizmus gyarmatává kívánja tenni Magyarországot, de arról meg volt győződve, hogy a szláv nemzeti mozgalmak új, kis államok alakítása révén segítik a Monarchia széthullását, vagy legalább jelentéktelenné válását. Emiatt egyes nemzetközi eseményeket — információk hiányában - nem ismervén kellően, hátterükben fő veszélynek tekintette a pánszlávizmust, ill. a mögötte sejtett cári Oroszországot. Növelték Deák és hívei félelmét a tiszántúli nemzetiségi parasztok illúziói a cár iránt. Erősítették veszélyérzésüket egyes korabeli német szerzők írásai is. Varga János arra is rávilágít, hogy a magyar liberális nemességet a „szláv tengerben" való magárahagyatottságának érzéséből származó félelme - mindenekelőtt Deák érvelése nyomán - arra ösztönözte, hogy továbbra is a Habsburg-dinasztia uralma alatt keresse politikai jövőjének, anyagi boldogulásának biztosítékát. A birodalommal való kapcsolatot az 1790: X- tc. alapján, perszonális unióval felérő módon képzelte el. Ugyanakkor - és a szerző ezt is behatóan ismerteti - Magyarország és az örökös tartományok jövőbeli kapcsolatairól a liberális ellenzék egyes csoportjaiban háromféle elképzelés alakult ki. így azután Deák koncepciója kezdetben nem nyerte el a liberális nemesség
