Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Debrecen Története (2. kötet) 1693-1849 (Ism.: Mérei Gyula) 1255

TÖRTÉNETI IRODALOM 1257 kormányszervek nyomását is figyelembe véve? Ez annál inkább jogosultnak tűnő igény, mert a szöveg adataiból arra is fény derül, hogy Debrecenben a kormánynak és a katolikus egyháznak közös politikai céloktól vezérelt törekvései közül az utóbbiéi vallási köntösbe öltöztetve anyagi érdekeket is tartalmaztak. Hasonlóképpen anyagi, de társadalmi pozíció-féltési motívumai is voltak a kálvinista városvezetés katolikusellenességének is. Balogh István tanulmányának áttekinthetőségét talán még inkább növelhette volna, ha jobban tömöríti, szelektálja adatait, valamivel bővebben fejti ki a tényekből levonható következtetéseit, a fejezet végén pedig mondanivalóját összegező részt helyezett volna el. Komoróczy György ismerteti Debrecennek a többi azonos státusú városéval azonos felépítésű igazgatási szervezetét. Ugyanakkor következetesen rávilágít arra is, miben tért el a városvezetés testületi gyakorlata más sz. kir. városokétól. Balogh Istvánnal egybecsengően szól az államhatalom és a városigazgatás viszonyának alakulásáról, kiemelve, hogy 1713 óta észlelhetők a felső ellenőrzés erősödésének tünetei. Komoróczy György szerint a kormányintézkedések voltak az egyedüli okai a városvezetés konzervativizmusának, az újításokkal szemben érvényesülő aggályainak. Nem vitatva a tények ilyen irányú hatását, figyelembe véve azonban a későbbi fejezetekből megismerhető egyéb körülményeket, aligha tűnik elfogadhatónak, hogy Komoróczy György egyetlen tényezőből eredezteti a város vezetésének a konzervativizmusát. Ebben a fejezetben is szó esik arról, hogy az államhatalom miként próbálta kihasználni a város társadalmán belüli ellentéteket 1790 után is 1848-ig. Hiányolható, hogy a szerző a városvezetés és a kormányhatalom összeütközéseit, ellentéteit vázolva nem jelzi, hogy két feudális érdek összecsapásáról volt szó, és azt sem vizsgálja, hogy az abszolutista centralizáló törekvések milyen területeken járultak hozzá - akaratlanul bár —, a polgári átalakulás felé mozduláshoz, vagy — a nyugati abszolutizmusok hasonló tendenciájú lépéseitől eltérően - I. Ferenc korában éppen a létező viszonyok mozdulatlanságban tartását segítették Debrecen viszonylatában is. Ellenben javára írandó, hogy felsorakoztatja mindazokat a tüneteket, amelyek a városgazdálkodásban az átalakulás felé mozdulás apró jelei voltak. A városgazdálkodás c. fejezet szerzője, Rácz István nyomatékosan irányítja rá az olvasó figyelmét arra, hogy a sz. kir. városokban az abszolutizmusnak a város igazgatását mindinkább ellenőrzése alá vonó intézkedései mellett a város önálló gazdálkodása megmaradt, és a feudalizmus végéig a kor színvonalához igazodni törekvő urbanizációt szolgálta. Részletesen mutatja be, hogy Debrecen városvezetése miképp szerezte meg fokozatosan az önálló gazdálkodás részelemeit, amelyek többségét a korszak végéig megőrizte. Ismerteti a város adóbevételekből, még ennél is nagyobb mértékben a regálékból, továbbá a városi földtulajdonból származó jövedelmei nagyságát. Hangsúlyozza, hogy a gazdálkodás a feudális kiváltságrendszerre épült, végig erősen feudális jellegű maradt, mert a járadékszedést helyezte előtérbe. A városi földeket bérlő polgárok a 18-19. sz.-ban pénzben és terményben fizették a bért, de úgy, hogy az utóbbi volt az uralkodó. A városgazdálkodás típusosán feudális, mindvégig alacsony színvonalú, azonos szerkezetű volt, csupán arányai módosultak. Kevés árutermelő ágazata miatt nem tudott hatékonyan bekapcsolódni az árutermelésbe. Saját kezelésű ágazataiban alig észlelhetők a korszerűsítés nyomai, ipari üzemeket nem létesített. Cserép- és téglaégetése, úgyszólván teljesen, saját szükségleteinek a kielégítését szolgálta. Csekély összegű kommunális beruházásait infrastruktúra-fejlesztésre, ezen belül - ha az államhatalom nem tiltotta — iskolatámogatásra is fordította. Anyagi erőit azonban elsősorban feudális kiváltságainak megőrzésére, a polgári beneficiumok táplálására használta fel. A termelőmunka és a társadalmi viszonyok összefüggéseinek feltárását Balogh István: Mezőgazdasági termelés és agrártársadalom c. kiváló alkotása kezdi el. Pontosan leírja, hogy Debrecen 17. sz.- végi korlátlanul autonóm helyzetéből következően a városi tanács miképp szabályozta a polgárok ház- és földingatlan tulajdonjogát, birtoklását, használatát, a sáncokon kívül pedig a háztelekhez nem tartozó szérűskertek és szőlőskertek, a belső és a külső legelő igénybevételének, a határszabadulásnak a módját, a 17. sz. végén még uralkodó gyepváltó művelési eljárást. Ekkor még az állattenyésztés és a bortermelés volt a domináns termelési ágazat. Az 1711-1769 közötti határhasználat rendjét ismertetve hangsúlyozza, hogy nagyobb arányú árutermelést még mindig az elsődleges szerepet játszó pusztai állattartás és a földmívelést megelőző szőlőtermelés tett lehetővé. Az előbbi a szűkebb kereskedőtőzsér rétegnek, az utóbbi a valamivel népesebb patrícius-polgár rétegnek volt a létalapja. Ekkor alakultak ki - több összetevő kölcsönhatásaként - az agrárpolgárra jellemző vonások.