Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig (Ism.: Rácz István) 1252
TÖRTÉNETI IRODALOM SZEGED TÖRTÉNETE 1. A KEZDETEKTŐL 1686-IG Szerk.: Kristó Gyula, Szeged, 1983. 8101. Szeged történetének mindmáig egyetlen monográfikus feldolgozását még a múlt század végén tette közzé Reizner János, a város tudós főjegyzője. Igaz, hogy a maga korának kiemelkedő történetírói teljesítményei közé tartozott, s azóta is kézikönyvként forgatják a szaktudomány művelői, a város vezetősége mégis joggal iktatta tudománypolitikai feladatai közé egy modern várostörténet megíratását. Megjelentetését szaktudományi és közművelődési szempontok egyaránt indokolták. Századunkban a történetírás forráslehetőségei kitágultak, módszerei gazdagodtak, és szemlélete sokat érlelődött. Lehetőség kínálkozott tehát arra, hogy a korábbi ismereteket mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt gyarapíthassák. A helyi események és jelenségek törvényszerűségeinek a feltárásával a nemzeti történelem jobb megértését is elő lehet segíteni. A városmonográfia újból való megiratása és megjelentetése a kimondottan tudományos szempontok mellett — s ez korántsem ellentmondás, inkább a szoros összefüggés jegye - a helyi társadalmi közgondolkodás egészséges formálását is szolgálja. Az öt kötetre tervezett monográfia 1686-ig terjedő első kötete a közelmúltban hagyta el a nyomdát, s mindjárt állapítsuk meg, hogy a várakozásnak megfelelően, tartalmában gazdag, formájában ízléses kötettel gyarapodott a történetírásunk. A kötet munkálatai során a szerkesztőnek és a szerzőnek számtalan elméleti, tartalmi, forrás- és módszertani kérdéssel kellett szembenézniük. A műfaj jellegének megfelelően mindenekelőtt a helytörténetírás fogalmát kellett tisztázniuk. Hol húzzák meg a területi és tematikai határvonalakat, és a szemléleti látószöget milyen alapállásba helyezzék, és milyen irányba fordítsák. Messzemenően egyet lehet érteni azzal a szerkesztői felfogással, hogy Szeged történetét csak a táj történetének a keretében lehet megírni. A szerzők erre a szemléleti-módszertani eljárásra a forrásadottságok miatt kényszerültek is, de itt világosan tudatos történetírói program tükröződik. Szinte törvényszerűségként lehet megfogalmazni a helytörténetírásnál, hogy a korai középkorban önmagában véve egyetlen helység történetét sem lehet csupán helyi forrásokból feltárni, de még a régióra vonatkozó szórványadatok is sok fehér folt közé ékelődnek. Sajátos módon a régészeti adatok a honfoglalás előtti magyar föld történetéhez még több fogódzót nyújtanak, mint az Árpád-kori írásos kútfők a honfoglalás utáni századokra. Mindenesetre a nagyobb időbeli ívekben elhelyezett tájtörténeti források azonban már alkalmasak lehetnek a főbb fejlődési kontúrok felvázolásához. De a forrásadottságok mellett azért is egyetértőleg fogadhatjuk a tájtörténeti koncepciót, mert Szegednek - mint jogilag és gazdaságüag egyaránt kiemelkedő településnek - régióformáló funkciója is volt, mint valamennyi más országrész hasonló fejlettségű városának. Egyébként is a helytörténetírásnak - meggyőződésünk szerint általában is — a régiós szemlélet irányában kell a jövőben tágulnia. A kötetben a területi beágyazottság szemléletét hangsúlyozza a természeti feltételekről írott kitűnő bevezető tanulmány. A földtani-, víz- és éghajlati viszonyokról szóló összegezés - láthatólag és helyesen - nem csupán ennek a kötetnek, hanem az ötkötetes monográfiának is alapozó írása. A természetföldrajzi adottságok ugyanis napjainkig meghatározó komponensei, a történeti életnek. Ez a tanulmány egyben pedig a rokontudományok egymásrautaltságának, a komplexitás egyik lehetőségének is dokumentuma. A helytörténeti munkáknál eltérő gyakorlat alakult ki a tematikai erővonalak kijelölésénél és elhatárolásánál is. Az alapvető kérdés természetesen az, hogy egy monográfikus igényű történeti szakmunka milyen feladatokat vállalhat magára akkor, ha — a szerkesztő megfogalmazásával - „a monográfikus jelleg mindig teljességre való törekvést jelent". A megválaszolásra váró fő kérdések csakis
