Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1237 önvédelmi mechanizmusának szolgálatába állítani. Ez a körülmény két - egymással ellentétes, de egymással össze is függő — jellegzetesen egyéni vonásra utal. A lélek lírai eresztékeinek rejtettségére, és ennek ellensúlyaként, az ész és az értelem, koraérettségről is tanúskodó, vezérlő szerepére, de nem az érzelmek hiányára. Azokat Deák önmagába rejti. Nem is akarja, mert nem is tudja megszemélyesíteni. Korán felismeri természetének és hajlamainak határait, és nem akaija túllépni. Nem kíván olyan életet élni, amely — a természetes és a teljes családi lét és légkör hiányában — tőle idegen maradt. Inkább választja lelke függetlenségének megőrzését. A lefékezett érzelem hangja később, ebben a jellemző vallomásában fogalmazódik meg: „szeretni az életben csak egyszer lehet."6 4 Ezek után figyeljük meg, miként kerüli ki az „öreg úr" a nyílt színválást, amikor fiatalkori csáódottságának emlékéről vall, és rejtett érzelmeinek áapján mond véleményt. Az erről az élményről szóló anekdotát Deák egy pusztaszentlászlói tartózkodása ákámává beszélte el rokonsága körében a hatvanas esztendők második felében. A szöveget a már említett Nagy Kornélia örökítette meg, az elbeszéléssel egyidőben. Ezért az egykori esemény, amelyre az anekdota vonatkozik, e későbbi időszak körülményeiből sarjad; következésképpen annak tükörképében jelentkezik. Az anekdota szövege így kezdődik: „A nők hűsége hasonló az egyszeri nőoroszlánéhoz." Ismét a már megfigyelt, furcsa és értelmetlennek tűnő állathasonlat vezeti be a tréfa leplébe bujtatott véleményt. Ezt egy káandos történet elbeszélése követi, amellyel az anekdotázó felkelti hallgatósága érdeklődését elbeszélése iránt. De meseszövésének rejtett értelme az, hogy a mese leplében fedjen fel váamit, amit az értelem és az önbecsülés tilt, de mégis kifejezze arról véleményét az átáa teremtett kedélyes hangulat légkörében, amely örömpótló eszközként is szolgá a számára. A fájdalmas érzéseket oldó, kedélyes elbeszélés egy újabb példájáról van tehát szó. Ez nemcsak az értelmetlenség látszatát keltő álathasonlat ákámazásának, hanem ösztönösen náv és játékos cselekménysorok egymásra halmozott, meseszerű elbeszélésének formájában is kifejeződik. Az anekdotázó káandos történet elbeszélésébe kezd. Megeleveníti hálgatósága előtt „Afrika egyik vadon erdejé"-nek egzotikus táját, és odavarázsolja a mese egyik passzív szereplőjét, „egy európá utazó"-t, aki „meglepő jelenetnek volt szemtanúja". A távoli táj egzotikumának felidézése, váamint az „európá utazó" személyének bevonása a mesébe, ácázás végett történik, hogy az anekdotázó ezzel a játékos csellel elterelje hálgatóságának figyelmét saját személyéről és váóságos körülményeiről. Az anekdotázó képzeletbeli „utazó"-ja mögé rejtőzve elszemélyteleníti magát, hogy az ismeretlen áltá szője a mese fonáát, azt a történetet, amelynek nem ő, hanem az „utazó" volt „tanúja"; ő csak közvetíti annak élményét. Az „utazó" pedig „káandozásá közben egy erdő szélén áló és tisztásra néző fa tövébe ült le pihenni; áig ült ott néhány percig, jön az erdőből kifelé két szép fiatá oroszlán játszva, ugrándozva. A nőoroszlán kedvtelve enyelgett, nyádosta, harapdáta a hímet, amit ez büszke örömmel fogadott. Egyszer csak hatámas ordítás hálatszik, mire a két oroszlán figyelve néz vissza. Hát látják, hogy fölborzolt sörényű, vén hímoroszlán jön a sűrűből, hatámas léptekkel, haragos szemekkel, dacosan felemelt fővel közelítve a szerelmeskedő párhoz. A hímoroszlán harcra készen várta ellenfelét, és meg is kezdődött a harc, és folyt mindig tüzesebben, mindig véresebben". Ε jelenet elbeszélésénél az anekdotázó előlép a háttér 6 4 Ferenczi: i. m. 1. k. 66.
