Századok – 1984

ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215

AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1235 hitetlenségének nyílt kimondásával a társadalmi konvenció kritikájának falába ütközne, nem beszélve arról, hogy önmagát is leleplezné kitárulkozásával. Mivel egyiket sem akarja, folyamodik a tréfához. Ezzel nyitva áll az útja, hogy érzéseit palástolva, kedélyes hangulatot teremtsen, és véleményét mégis kimondja a kritika megkerülésével. Ezek után felvethetjük a kérdést: van-e valóságos alapja megállapításainknak Deák fent említett természetéről, tulajdonságairól, érzéseiről? Idézzünk fel egy - a történész számara — kézenfekvő fonást, amely választ ad kérdésünkre. Deák egy magárilevei érői van szó, amelyet költő barátjához, Vörösmarty Mihályhoz írt, huszonhárom éves korában. Ebben — többek között — kifejti nézetét a házasságról. Eszerint a férfiak a „nőben csak az álmodott eszményt és nem magát a leányt szeretik... az Ideál elrepül, s néha csak egy igen közönséges asszony mond félálmosan jóreggelt a tegnapi elragadtatásból bámulva ébredő férjének." Ekkor a férfit áramütésként éri a felismerés: „kötött sors"-ának csapdájába esett. „Szabadsága esett áldozatul" sorsának. Ezért a fiatal Deák szerint a leány tökéletessége „nem magában a leányban" van, hanem csupán a férfiúi „agyvelő"-ben létezik. Nem állítja — úja -, hogy „egy izben" nem érezte „a szerelem kis istenének nyilát" szívében, de „két esztendei önkéntes távollét" begyógyította a szív „sebeit". Következésképpen — folytatja gondolatmenetét — ,,a hideg meggondolás mindenkor lecsillapítja" a sajgó seb fájdalmát, „az újra felzuduló indulattal" együtt, és „nem engedi, hogy a sziv ezen játéka... egy egész élet boldogságát" kösse „egy kockához."60

. Az utalás a szív „sajgó" sebének „fájdalmá"-ra, és a vallomásba foglalt jellemző okfejtés, a következőkről győzhet meg bennünket. Van történeti valóságmagja a fent idézett anekdotáknak. Egyelőre csak a szövegükből levont következtetésekkel nem tudunk mit kezdeni, mivel a Deák-levélbe foglalt racionális nézetek — úgy tűnik — ellentmondanak nekik. De ne felejtsük el: két különböző típusú forrást vetettünk össze egyazon kérdésről. Ε különböző forrásoknak pedig különböző funkciójuk van. Amíg ugyanis a tréfakeltő anekdoták, mint többször hangsúlyoztuk, az egyén belső gátlásainak csökkentésére, illetve felszabadítására szolgálnak, hogy az anekdotázó kimondjon általuk olyasmit is, amit az ész hatalma az éppen adott helyzetben tilt, addig a levélben kifejtett álláspont ugyanarról a dologról éppen a „hideg meggondolás" hatályá alatt áll. Az egyik forrástípus tehát a lélek, az érzelem hangjait szólaltatja meg, a másik a ráció okfejtését fejezi ki: és nem bizonyos, hogy egymást kizáró értelemben. Úgy tűnik: inkább csak ellentétes irányokból adnak információt ugyanarról a dologról és személyről, s így egy adott ponton kiegészítik egymást. Amiről nem nyilatkozik az egyik, szól a másik és viszont. Az ide vonatkozó élettörténeti adatok pedig a következőkről tanúskodnak: Deák nőül kérte a pallini Inkey-famüia egyik nőtagját, valószínűleg Inkey Ferenc Karolina nevű leányát. Ez a família egyike volt a vidék jelentékeny és gazdag családjainak, amelynek vagyonát és ezzel társadalmi rangját is Inkey Boldizsár növelte nagyra, még a 18. század folyamán. A vagyonos és előkelő família emlékét a nép körében élő szájhagyomány is megőrizte a 20. század első feléig, ebben a jellemző strófában: „Szépen 60

A levél 1826. július 26-án kelt Kehidán. VMÖM. i. m. 17. k. 142-145. Utal rá Ferenczi: i. m. 1. k. 66., valamint Eötvös Károly: i. m. 1. k. 230. Riedl Frigyes azt íqa, hogy Deák ebben a levelében Vörösmartyt akarta kijózanítani Perczel Etelka személyével kapcsolatos szerelmi csalódásából. Riedl Frigyes: Vörösmarty Mihály élete és művei. Magyar Irodalmi Ritkaságok, XXXVII. sz. 50.