Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Kabdebo Tamás: Joseph Blackwell és az angol konzulátus terve az 1840-es években 1201
1214 KABDEBO TAMÁS Blackwell (aki Bécsből Esterházytól Palmerstonhoz szóló ajánlólevéllel 1848 májusának végén Londonba ment, s ott a külügyminiszternek az ajánlólevelet átadta) személyesen beszélt az angol külügyminiszterrel, meglepetéssel tapasztalta, hogy Lord Palmerston a konzulátus ügyéről mit sem tudott. Lord Ponsonby tehát nem értesítette a konzulátus ügyéről Lord Palmerstont, és semmi nyoma nem maradt, hogy akkor vagy később ez ügyben bárhol is eljárt volna. Blackwell fent említett, 1850-es keltezésű Palmerstonhoz intézett emlékiratában kétkulacsossággal vádolta Lord Ponsonbyt. A vád helytálló, ám egyáltalán nem meglepő, s az akkori angol politika szempontjából ezért Ponsonby nem elmarasztalható. Egyrészről minden gyakorlott diplomata fegyvertárában megvan a kétszínűség, helyesebben a színt nem vallás fegyvere; a még el nem dőlt dolgok logikája s a képviselettel járó simulékony óvatosság ezt kívánja. Másrészről az 1848-as angol whig kormány ódzkodott attól, hogy a forradalmi - bárha alkotmányos - magyar kormány ügyei felkarolásának látszatát keltse. A palmerstoni politika következetes volt abban, hogy — a vélt hatalmi egyensúly érdekében — mindenkor Ausztria érdekeit támogassa. Amikor a szabadságháború Magyarországától szándékosan elszigetelődő Anglia külügyminisztere 1849 őszétől következetesen kiállt a magyar menekültek érdekében, ezt a látszólag módosított politikát is az a jól felismert elv vezérelte, hogy a menekültek és a leigázottak ellen foganatosított óvóintézkedések végső soron magát a bosszúálló Ausztriát gyengítik. Gazdasági talpraállása lehetetlen lenne bizonyos mértékű magyar együttműködés nélkül. Következésképpen Lord Ponsonby, aki közismerten megvetette a magyarokat, politikai utasításain túl, mondhatnók „magánszorgalomból" is: logikusan, a palmerstoni egyensúlypolitika értelmezőjeként „helyesen" cselekedett, amikor a konzulátus felállításának tervét az adott történelmi pillanatban elgáncsolta. Ha Palmerston akarta volna, Blackwellel történt tavasz végi megbeszélése után, föléleszthette volna és továbbgöngyölíthette volna a tervet. Ezzel szemben a magyar kormány kérésének szándékos figyelmen kívül hagyása természetes előzménye lett a Szalay, majd a PulszkyS8 által továbbított kérések jól ismert elutasításának: Eddisbury hivatalos levele 1848 decemberében ugyanaz volt lényegileg, mint Palmerston személyes magyarázata Pulszkynak 1849 áprilisában. Anglia csak Ausztriát ismerte el diplomáciai tárgyalófélnek. Ha a pesti angol konzulátust felállították volna 1848-ban, ez a brit birodalom 145-ik konzulátusa lett volna. A brit konzulátusok teljes személyzete ekkor 468 fő volt, melyekből 13 volt főkonzul, 121 fizetett konzul és 82 volt alkonzul. Blackwell 1854-ben megkapta a lübecki alkonzuli, 1857-ben a stettini konzuli kinevezést. 1879-ben nyugdíjazták 81 éves korában. 5 'Kabdebó Tamás: Diplomat in exile. Boulder, 1979. 6, 17.
