Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Stier Miklós: Az osztrák és a magyar politikai rendszer hasonló és eltérő vonásai az 1920-as és 1930-as évtized fordulóján 1149
AZ OSZTRÁK ÉS A MAGYAR POLITIKAI RENDSZER 1920-1934 1155 A parasztság eleve egyike a legkonzervatívabb társadalmi rétegeknek Ausztriában is. Nemhogy integratív erővé nem válhatott, egész életfelfogása, mentalitása, ragaszkodása a hagyományokhoz nehezítette saját integrálódását. A nagyparaszti, a merkantil érdekekhez jobban illeszkedő, gabonatermelő alsó- és felső-ausztriai paraszti politikai vezetés elég határozottan elkülönül ugyan a kis- és hegyvidéki - többnyire szarvasmarhatenyésztő, tejgazdasággal rendelkező — rétegek agrárius politizálásától1 1 , egyetlen közös politikai vonásuk azonban megfigyelhető: számos szervezetükben konzekvens a szociáldemokrataellenesség. S ha magához az Első Köztársasághoz fűzte is egy részüket egyfajta lojalitás, ez viharos gyorsasággal tűnt el az agrárválság kibontakozásakor. A paraszti agrárérdekek szervezetei ugyanakkor egy új típusú agrárius bürokráciát termelnek ki: az érdekképviseleti és szövetkezeti bürokráciát, amely már egészen tudatosan és nyíltan antirepublikánus. (Engelbert Dollfuss például a 20-as évek végén az Alsóausztriai Mezőgazdasági Kamara Hivatalának igazgatója, 1931-től mezőgazdasági miniszter volt.) Társadalmi rétegektől szinte független, pontosabban minden társadalmi réteget messze és érzékenyen érintő problémája volt ezenkívül az osztrák társadalomnak is az ifjúság problémája. Hatalmas ifjúsági munkanélküliség, kilátástalanság, a régi és a jelen formákból való kiábrándultság tette a legfiatalabb nemzedéket fogékonnyá az új „koreszme", a szélsőjobboldali radikalizmus eszméi iránt. Jóllehet, a fiatal köztársaság a 20-as évek első felében kiállta az idők próbáját, uralta a belpolitikai nehézségeket, a tartományok és a központosítás ellentéteit, viselte a Saint-Germain-i békeszerződésből reáháruló területi és gazdasági hátrányokat, a kezdeti külpolitikai elszigeteltséget, a fent jelzett politikai és társadalomtörténeti okok következtében azonban valójában gyenge lábakon álló politikai-kormányzati rendszer épült ki a 20-as évek Ausztriájában. Az első komoly, az egész rendszert megrázkódtató és a további évekre is kiható politikai válság — eltérően a magyarországi bethleni kormányzati rendszertől — éppen ezért viszonylag korán, jóval az 1929—33-as világgazdasági válság előtt, még 1927-ben robbant ki. 1927. január 30-án a burgenlandi Schattendorfban a Szociáldemokrata Párt békés gyűlésére tüzet nyitó jobboldali fegyveresek terrorcselekményeinek áldozatául esett egy idős hadirokkant és egy 8 éves kisfiú. Mérhetetlen felháborodás tört ki egész Ausztriában. (Ezek után ér el 42% szavazatot és 71 mandátumot az SZDP.) 1927. július 15-én a legfelsőbb bíróságnak a schattendorfi ügyben hozott felmentő ítéletét általános sztrájk, Bécsben hatalmas tüntetés, az Igazságügyi Palota felgyújtása követi, és sor kerül a kormány lemondásának követelésére is. A politikai válságot a baloldal nem használta ki - a párt hatalmas fegyveres erejét jelentő Schutzbundot nem vetették be, nem kísérelték meg a hatalom átvételét. A jobboldal annál inkább igyekezett a helyzetet a saját előnyére kihasználni. Megkezdődött a Heimwehr felfejlesztése, a felkészülés a baloldallal, a demokráciával való leszámolásra. Így vált 1927. július 15-e, a bécsi Igazságügyi Palota lángbaborulásának napja, a bécsi utcai harcok mintegy 90 halottja a fiatal osztrák köztársaság történetében - nem is egészen egy évtized múltán - bizonyos szempontból fordulóponttá: az Első Köztársaság második, válságokkal téli évtizedének nyitányává. Ennek folyamán azonban döntő korszakhatár is 11Adam Wandruszka: Das „nationale Lager". In: Ε. Weinziert - KurtSkalnik i. m. 277-315
