Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: A Batthyány-kormány megalakulása és kinevezése 1085
1112 URBÁN ALADÁR A miniszteri névsor összeállítása és kényszerű kihirdetése természetesen csak az első lépés volt a kormány megalakulásának útján. Blackwell is hangsúlyozta, hogy a nyilvános bejelentés ellenére nem tekinti a minisztériumot véglegesen megformáltnak. S ez a kitétel elsősorban nem arra vonatkozott, hogy a király hozzájárulását adja-e a névsorhoz, hanem részben arra, hogy Széchenyi bevétele a kabinetbe esetleg változásokhoz vezethet, részben pedig arra, hogy a nyolc jelölt közül három: Klauzál, Mészáros és Esterházy még nem nyilatkozott. Az udvar jóváhagyása sem volt magától értetődő. Az nyilvánvaló volt, hogy a kormánynévsort addig nem lehetett felteijeszteni, amíg a független felelős minisztérium megalkotásáról szóló törvénycikk legalább az elvi hozzájárulást nem kapta meg Bécsben. Március 23-án pedig még a törvényjavaslat Pozsonyban volt. Mégis, a miniszteri lista miatt már másnap jelentkeztek a nehézségek. Batthyány ugyanis azért lépett a nyilvánosság elé miniszterei névsorával, mivel néhányuknak „mindjárt Pestre távozniok kell". A kiküldetést természetesen a nádorral kellett láttamoztatni, hiszen hatásköri felhatalmazást Batthyány nem adhatott — vagy ha megkísérelte volna is, a fővárosi kormányszervek (Helytartótanács, Kamara, Főhadparancsnokság) nyilván nem méltányolták volna a kiküldött személyek megbízatását. így keletkezett az a március 23-i dátummal kibocsátott nádori irat, amely Batthyány előterjesztésére meghagyja, hogy „a jelen rendkívüli körülmények közt" a miniszteri tárcára előterjesztett Klauzál Gábor és Szemere Bertalan — és szükség szerint még más kinevezendő személyek - „ideiglenesen mind azon intézkedési hatósággal megbízassanak és felruháztassanak, mely az egész országban és kapcsolt részeiben a rend fenntartására megkívántatik". Batthyány lépéséről, a kabinet tagjainak bejelentéséről és a két miniszter kiküldéséről még aznap este értesültek Bécsben. A történteket az udvarnál olyan komolynak tekintették, hogy az másnap az Állami Konferencia elé került, ahol Szögyeny alkancellár előterjesztésében egyrészt a nádor megkérdezését javasolta, hogy tudott-e Batthyány intézkedéséről (vagyis a kinevező irat nem volt számukra ismert), másrészt azt sürgette, hogy Zichy Ferenc grófot, a Helytartótanács vezetőjét utasítsák, hogy az említett „álminisztereket" akadályozza meg - ha kell, katonai erő segítségével — abban, hogy a tanács feladatkörébe avatkozzanak. A konferencia azonban megelégedett azzal, hogy felvilágosítást kérve a nádortól, egyben utasította a budai Kamarát, hogy a kincstári javakat védje meg, s ne engedjen a maga ügyvitelébe illetékteleneket beavatkozni, hanem azt szükség esetén katonai erővel is akadályozza. A fenti intézkedések abból a megfontolásból keletkeztek, hogy még a minisztériumról szóló törvény sincs jóváhagyva. Valójában azonban mögöttük az a szándék húzódott meg, hogy a leendő minisztérium hatáskörét a bécsi elképzelésekhez igazítsák, abban az értelemben, ahogy az már a pesti küldöttség aggodalmas nyilatkozataiban megfogalmazódott. Ezt bizonyítja Széchenyi naplója, aki március 25-én feljegyezte: „Úgy hírlik, nem akceptálják Kossuthot és Mészárost." Bár Kossuth személyével szemben Bécsben később is fenntartással éltek, ez esetben elsősorban a pénz-és hadügyi tárca elleni manőverekről volt szó. A március 24-31. közötti időszak ugyanis a jobbágyfelszabadítási törvény és a felelős minisztérium elgáncsolásának, illetve jóváhagyásának kikényszerítése jegyében zajlott az udvari körök megbízottai, valamint a pozsonyi országgyűlés, pontosabban a Bécsbe utazott Batthyány és Deák között, kikhez később Eötvös és Széchenyi is csatlakozott. így, amíg a március 31-i , jó királyi leiratot"
