Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Kumorovitz L Bernát: I Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata (és "török") háborúja 919

920 KUMOROVITZ L. BERNÁT Kedvelt híveink! Hozzánk jött Lachk fia Miklós mester,5 és nevetekben elmondotta nekünk, hogy szászaink kiváltak hadseregünkből, ezért szükséges, hogy védettebb és biztonságosabb helyre költözzünk; ebben és egyéb dolgokban (adott) tanácstokat helyes­nek ítéljük. Mindazonáltal kérünk titeket, hogy - irántatok tanúsított szeretetünket szem előtt tartva — azt a helyet most már őrizzétek és védjétek, s a személyünk körüli szolgálatot - mint ezt részetekről kétkedés nélkül reméljük — szervezzétek meg ott amilyen jól csak tudjátok, mindenekelőtt királyi méltóságunkra ügyelvén, nehogy tekin­télyünk és hírnevünk veszélyeztetve legyen. Egyébiránt ti: Demeter püspök úr, az általa­tok őrzött pecsétünket János váci püspök úrral küldjétek meg nekünk;6 ti pedig, János váci püspök úr, visszahagyván ott hadinépeteket, csekély kísérettel jöjjetek hozzánk. Ezenkívül közöljük veletek, hogy — ha valami újabbat tudunk meg a második hadsere­günkről, rögtön megírjuk nektek, viszont ti is ugyanezt cselekedjétek. Kelt Sumbur-ban,7 Szent Jakab apostol ünnepén.8 A levél a király titkos-gyűrűspecsétjével volt lezárva, alatta (rövidítve) relatio magistri Joannis Treutel (Treutel János mester közlése) kancelláriai jegyzet olvasható.9 Lajos király e levele — mint tartalmából megállapítható — rendkívül értékes történeti forrásunk: egy feledésbe merült (havasalföldi) hadjáratról, annak is egy kritikus fázisáról tudósít. Mivel keltezése hiányos, és egyéb magyarázatra szoruló adatokat is tartalmaz, részletesebben kell vele foglalkoznunk, mindenekelőtt pedig pontos keltét kell meghatároznunk. Tartalma s egy 17. századi elemzése alapján 13 73. július 25-re datálva osztották be a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjteményébe. Ez a keltezés azonban nem 4 A levél címzettjei minden valószínűség szerint Nagyszebenben vagy környékén tartózkodtak, mert a titkoskancellária 1375. június 29-én Szebenben, a nagykanoellária pedig július 1-én Szász­halomban állít ki Lajos király nevében oklevelet (lásd a 37. és 38. jegyzetet és a hozzájuk tartozó szöveget); a titkoskancellár Demeter erdélyi püspök, a nagykancellária vezetője pedig Alsáni Bálint pécsi püspök volt. (Lásd még a 24. és 25. jegyzetet.) s Hóman 14. és 15. századi archontológiai táblázatain csak egyszer találkozunk Miklós kereszt­nevű Laczkfival, aki 1366-ban Szörényi bán, 1367-ben és 1368-ban pedig erdélyi vajda volt. Hóman Bálint-Szekfü Gyula: Magyar történet. II2 írta Hóman Bálint. Budapest, 1936. A 272. és 273., valamint a 352. és 353. közötti mellékletek. Bertényi Iván viszont (Az országbírói intézmény története a XIV. században. Budapest, 1976. 181.) 1385-től szerepeltet egy Laczkfi Miklós nevű lovászmestert, aki alighanem azonos a Laczkfiak csáktornyai ágából származó Laczkfi Miklóssal, talán Lajos király zsombori levelének egykori vivőjével, Demeter erdélyi és János váci püspök, valamint Szécsi Miklós mester futárával. 15. századi adatok szerint András nevű fiával részt vett a Zsigmond elleni mozgalom­ban. Zsigmond-kori Oklevéltár. II/2. szerk. Mályusz Elemér. Budapest, 1958. 6078. sz. reg.: 1408. május 4; 7599. sz. reg.: 1410. május 22. 6 Lásd a 24. jegyzetet és a hozzátartozó szöveget. 7Székelyzsombor, Székelyudavarhely m. (Most: Jimbor - Románia.) 8 Mint a következőkben látni fogjuk, ez 1375-ben történt. * Szövege: Függelék 4. 22,5 X 9,5 cm-es papíron, zárlatán a király téglalap alakú, vörös színű viaszba nyomott, eredetileg papírfelzetes titkos-gyűrüspecsétjének a töredékével. A viasz hegyes végű kereszt alakban van a papírra kenve. A pecsét helyén r[elati]o m[a]g[istri\ Jo[anni\s treutel kancelláriai jegyzet, a levél hátlapján pedig (17. századi írással) a következő bejegyzések: a) Ludovici circa 1373 (irónnal); b) 1373 Jul. 25 (irónnal); c) Ad extrahenda (tintával) és d) Actorum publicorum Archivali­um Fasc. 40., No. 12. - olvashatók. Az Országos Levéltárba történt besorolásakor innen került át az 1373. évszám a palliumra. - Jelzete: MODI. 661.

Next

/
Thumbnails
Contents