Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Danyilov; A. I.: A kontinuitás problémája a NSZK történetírásában 910

910 FOLYÓIRATSZEMLE romló katonai helyzettel. A német lakosság kisebb része kételkedett a csodafegyverekben, a többség azonban úgy vélte, hogy legkésőbb 1943 őszéig sor kerül alkalmazásukra. Az emberek óriáságyúkról, rakétákról, sőt atombombáról suttogtak. A közhangulat végül is olyan türelmetlenné vált, hogy 1943. július 6-án a sajtónak megtiltották a „megtorlás" emlegetését, és arra utasították, hogy foglalkozzon a Nagy-Britannia elleni német bombázásokkal. Ez nem volt könnyű feladat, hiszen a Luftwaffe 1943-ban alig 2240 tonna bombát dobott le Nagy-Britanniára, míg a szövetségesek Németországra kb. 200 000 tonnát. Hitler szeptemberi — az olaszországi helyzet megszilárdítása végett elmondott - beszéde átmenetileg ismét javította a lakosság hangulatát. E hangulat a későbbiekben gyakran ingadozott, de a németek soha nem mondtak le véglegesen a titkos fegyverekbe vetett hitükről, hiszen ez a vereség elfogadását jelentette volna. 1943 karácsonyán a német sajtó ismét teljes gőzzel foglalkozott a „megtorlással", mintha már csak napok kérdése lenne. A szükségszerűen bekövetkező csalódás elkerülésére a német politikai vezetés 150-200 bombázóval három hónap alatt tizenöt nagyobb légitámadást hajtatott végre London ellen, vajmi csekély eredménnyel. A német lakosság hangulatát paradox módon még jobban rontotta a titkos fegyver tényleges bevetése. Az első V—1 szárnyas bombákat néhány nappal a normandiai partraszállás után indították el London felé, s szinte azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy semmiféle hatást sem tudnak gyakorolni velük a háború menetére. Mindezek ellenére kétségtelen, hogy a „megtorlás" volt az egyetlen olyan propagandatéma, amellyel Sztálingrád után a német morált befolyásolni lehetett, jóllehet a sikeres katonai akciókat hosszabb távon ez nem pótolhatta. (Journal of Contemporary History, 1981. évi 3. szám, 565-583. I.) M. T. A. I. DANYIVLOV: A KONTINUITÁS PROBLÉMÁJA AZ NSZK TÖRTÉNETÍRÁSÁBAN Historiográfiai és történeti aspektusból egyaránt felmerült a kérdés azoknak a vitáknak a során, amelyek a nyugatnémet történészek között a történettudomány társadalmi helyéről, tudatformáló funkciójáról folytak. Akik lebecsülték a történetírás szerepét, azzal érveltek, hogy öncélú módszertani útkereséssé vált, nem képes a NSzK társadalmi, politikai valóságnak történelmi gyökereit feltárni. F. Meinecke, H. Ritter és mások a tradicionális német historizmus szellemét hiányolták, amelyet véleményük szerint csak kiegészíthetnek a gazdaságtörténetírás, a szociológia eredményei. Vitapartnereik — szakítva a német történetírás örökségével - az angolszász, francia iskolák szemléletmódját részesítették előnyben, mint ami lehetővé teheti a kontinuitás kérdésének tisztázását is. Tehát szakítást hirdettek a historiográfiai kontinuitással, a történeti folytonosság adekvátabb feltárása érdekében. A kontinuitás problémája körüli vitákat F. Fischer 1961-ben megjelent, a császári Németország háborús céljait taglaló munkája lobbantotta fel. A mű folytonosságot sugallt Németország első, ill. második világháborús célkitűzései között, s ezzel indirekte a fasizmust, mint a német történelem kontinuus elemét állította be. Kritikusai vagy az NSzK viszonyaira is kivetítették azt a folytonosságot, amelynek vállalásától visszariadtak, vagy cáfolták a fasizmus kontinuus voltát, véletlen kitérőnek tüntetve fel az 1933 utáni korszakot. A strukturalista iskola fiatal képviselői (H.-U. Wohler, W. Mommsen) minden örökséget elutasítottak, a historizmussal való teljes szakítást sürgették. Megítélésük szerint a német történettudomány azonosult a fasizmus törekvéseivel, kiszolgálta azokat. A történetírás feladatát abban látták, hogy az 1949 utáni viszonyok történelmi előzményeit tárja fel, ami szerintük váltást tett szükségessé a módszerek és a szemléletmód terén is. Vitatták azt az álláspontot, amely szerint a századforduló Németországának nem organikus folytatása sem a fasizmus, sem az NSzK politikai struktúrája. A német nemzeti lét 1918-as katasztrófájában, ill. a demokrácia, a modern ipari társadalom válságában - azaz nem kontinuus tényezőkben jelölik meg a fasizmus gyökereit. Ez a felfogás Bismarck korának értékelésében, a német, ill. az európai