Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Reisberg; Arnold: Von der I. zur II. Internationale (Ism.Jemnitz János) 875

876 TÖRTÉNETI IRODALOM 876 elszigetelni törekedjenek. Ez a beállítás természetesen így nem állja meg a helyét. Ráadásul kapcsolódik egy másik tétellel, hogy ti. az opportunisták (ezt az 1883. évi párizsi nemzetközi munkáskongresszus kapcsán írta, s így egyszerre az egész nemzetközi „opportunista" áramlatra kiterjeszti) azzal, hogy a szocialista forradalmat nem illesztették követeléseik közé, egyszerűen a tőkés társadalmi rendbe igyekeztek volna beintegrálódni. Ez utóbbi tétel azonban nem következik az előzőből, s semmivel sincs történetileg alátámasztva. Annál inkább hiányzik viszont annak vizsgálata, hogy még ez az áramlat is mennyiben ütközött, vagy legalábbis mennyiben volt súrlódásban különböző periódusokban a kapitalizmussal, vajon mi magyarázza időben és térben nagy befolyását a munkásmozgalomra. Az sem rajzolódik ki, hogy ez a befolyás ténylegesen mekkora volt; hogy a szakszervezeti és a posszibilista kongresszusok miként folytak le, honnan kerültek ki a küldöttek, mit követeltek, milyen viták zajlottak le. De maguk a nemzetközi konferenciák is vérszegényen jelennek meg a könyv oldalain. Reisberg rendkívül erőteljesen hangsúlyozza Marx és Engels véleményét, akik ismeretes módon nemcsak az 1870-es években, hanem még az 1880-as évek elején is korainak ítélték az ilyen nemzetközi szervezet kialakítását. Ezzel szemben alsikkad, hogy másoknak mi volt a véleményük. S itt nem annyira a nyílt „ellenlábasokra" gondolok, hanem olyanokra mint Frankel, De Paepe, Nieuwenhuis, Becker, s részben Liebknecht is, akik éppen az ilyen összefogás munkásai, szorgalmazói voltak. A belga szocialistáknak ekkoriban elég nagy befolyásuk volt, de ennek magyarázata elmarad, holott ők is jellegzetesen s „széles nyitás" hívei voltak. De ugyanígy szürke marad az a vita, amely 1881-ben a diuri kongresszuson az orosz képviselet s az orosz narodnyik mozgalom és a terrormódszer megítélése körül bontakozott ki. Reisberg egyértelműen negatív véleményt formál az 1883-as nemzetközi konferenciáról, s itt is azt emeli ki, hogy a francia posszibilisták a német szociáldemokraták és a francia marxisták elszigetelésére törekedtek. De ez a konferenciák kapcsán csak egyetlen — ha nem is jelentéktelen - szál. A valóságban erre a konferenciára nagyon sokfelől és sokféle szellemi fegyverzettel érkeztek küldöttek, szocialisták is. Hiányzik ennek elmélyültebb bemutatása, miként annak említése is, hogy Párizst közvetlenül megelőzte a brüsszeli s amszterdami nemzetközi konferencia, vagyis az 1883-as kísérlet nem írható egyszerűen csak Brousse számlájára. Megjegyzendő, hogy a párizsi konferencia előkészítésében Jung nagy szerepet vállalt magára; ő tárgyalt az angol szakszervezeti vezetőkkel, akik (miként az archivális levelezés bizonyítja,) csak azután voltak hajlandóak Brousse-szal „szóba állni", amikor a francia posszibilisták már bizonyítani tudták tényleges munkásbefolyásukat. Reisbergnek feltétlen érdeme - miként azt jeleztük -, hogy alkalomról alkalomra hozzányúlt, támaszkodott a munkássajtóra. Nem világos azonban ennek a forrásnak a helye. A kötet nem tartalmaz magyarázó jegyzeteket, s így nem tudhatjuk meg, hogy az egyes munkás-szocialista lapoknak milyen volt a tényleges befolyása, kik voltak cikkírói. Egyes esetekben - pld. az Égalitéról írva - Reisberg ezt a befolyást túl is becsüli. Az Égalité ugyan valóban „korszakváltást" jelző lap, s nem arról van szó, hogy a szocializmust és a marxizmust népszerűsítő feladatvállalásának jelentőségét elvitatni óhajtanánk, de tény, hogy az Égalité többször is elhalt, s Guesde-nek háromszor kellett újjáélesztenie. Ez azonban nem derül ki a könyvből, sem az ezzel kapcsolatos egész problematika, a francia marxisták nehézségeinek különböző típusú okai sem. Vagyis ha Reisberg kezdeményezését elismeréssel fogadjuk is, s az is megállapítható, hogy egy aspektusból a munka haszonnal olvasható - mégsem oldotta meg a nagyon igényes feladatot: annak bemutatását, hogy miként alakultak nemzetközi szinten a szocializmus erőviszonyai. Reisberg képet ad a nemzetközi konferenciákról, s ennek kapcsán a marxista és nem marxista irányzatok vitáját, küzdelmét állítja előtérbe, de meg kell jegyeznünk - a marxista, szocialista áramlatok, s ezek képviselői is sokkal színgazdagabbak az itt bemutatottnál. Jemrútz János