Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Eperjessy Géza: Zsidó iparűzők a reformkori szabad királyi városokban 711
ZSIDÓ IPARÍÍZÖK A REFORMKORBAN 715 határozata is bizonyítja: ... „a műhvek árulóinak sokaságátul függ az oltsóság, melynek behozásában valamint más nagyságos megyék, úgy ezen . .. megye is fáradozna." Ezért a kereskedők ellen panaszt tevő aradi szíjgyártókat arra utasítják, hogy a kereskedők „elaltatására igyekezzenek ők is minden műhveiket" olcsóbban adni.2 S Az egy céhben meg nem férő keresztény és zsidó szabók vitájában a szolgabíró 1821-ben az olcsóbban dolgozó zsidóknak fogta pártját: „ezen felekezetű nép sokkal olcsóbban dolgoznának, mely által mintegy zabolázzák a céhbelieket . .., és azáltal a közönségre nagy jó és könnyebbség háramolna". Ezért üdvösnek tartaná, ha „ezen elszaporodott ... nép" — olvassuk a jelentésben — nemcsak a kereskedés, hanem „kézimunkája által is alkalmatosságot nyerne" a megélhetéshez.2 6 A szabad királyi jogok megszerzése után viszont a céhes kötöttségek javára billent a mérleg nyelve Arad városában. Az aradi „suszterek" 1836-ban a városi tanácshoz intézett panaszukban szóvá teszik: „a tetemes költséggel szerzett céhprivilégium legérzékenyebb sérelmére" és mindnyájuk „felszámítathatatlan kárára" fájdalmasan tapasztalják, hogy az „idevaló zsidó kereskedők" a cipőkkel való kereskedést „a legnagyobb kiterjedésben, szabadon, nyilvánosan bitorolják ..." A német varga céh felügyeletével megbízott tanácsnok, mint céhbiztos szerint nincs szükség a kereskedők tevékenységére, mert a céh képes a „publikumot" ellátni „ordinárébb" cipőkkel. A város ennek megfelelően 1837-ben jelentette a Helytartótanácsnak, a kereskedőket eltiltották olyan cipők árusításától, amelyeket az 1818-ban privilegizált német varga céh2 7 tagjai készítenek. A Helytartótanács helybenhagyta ezt a céhügyi rendeletnek megfelelő végzést, majd 1838-ban a Kancelláriához terjesztette a zsidó kereskedők újabb folyamodványát, amelyben azok a finomabb bécsi cipők2 8 árusításának engedélyezését kérelmezték. A céhbeli iparosok azelőtt is élvezték a tanács pártfogását a kontárokkal és a zsidókkal szemben, de a szabad versenyt támogató megye ellenére nem mindig tudták érvényesíteni kiváltságaikat. A szabad királyi jog elnyerése után viszont sokkal jobb esélyeik voltak ahhoz, hogy versenytársaik fölé kerekedjenek. A megye még 1828-ban engedélyezte pl. egy Lázár nevű zsidónak a kész gubák árusítását, majd 1829-ben pártfogásában részesített egy másik zsidó kereskedőt, akitől a „Pestről készen hozott és közönségesen árult" nadrágokat a céhbeliek kérésére a város elkoboztatta. 1836-ban viszont a magyar, német és „illír" céhbeli mesterek elérkezettnek látták az időt arra, hogy a városban „tartózkodó" (!) zsidóknak, mint céhükhöz nem tartozó „kontároknak" az eltiltását kéljék.2 9 Vagy amikor egy helybéli zsidó szabó özvegye egy erdélyi származású zsidó szabólegénnyel házasságra kívánt lépni, s az utóbbi azért folyamodott, hogy őt is vegyék fel a „türedelmezettek" sorába, a kérést a városi hatóság azzal a sztereotip indoklásai utasította el, hogy a „helybeit' keresztény szabók is nehezen élnek, ezért 25 OL Ht. Departamentumcivitatense 1839/7/1. A továbbiakban: OL Ht. Dep. Civ. 2 6 OL Ht. Dep. Civ. 1821/6/256. A Helytartótanácsnak ekkor (1821. szept. 28.) is az volt még az álláspontja, hogy célszerű volna, ha a zsidók önálló céhet alakítanának. .,. . „si sufficienti numero sunt, confecto paradigmate separatum caetum efformare valeant". 21 Eperjessy! 1961. 212. 2 8 „... cum calcaeis viennensibus quaestum exercendi usu . . ."OL Ht. Dep. Civ. 1839/7/1. - A Kanoellária ezt elutasította, amiről a Ht. 1839. január 2-án értesítette a várost. J9 Uo. 1836/7/57.
