Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Anderle Ádám: Vihar a Sierrában Indián függetlenségi küzdelmek a XVI-XVIII században (Ism.PándiLajos) 672
TÖRTÉNETI IRODALOM 673 A politikai szövetség: a conquista. A szívós konkvisztádor-mítosz szerint Atahuallpa inka uralkodó negyvenezres serege azért szenvedett sorsdöntő' vereséget Francisco Pizarro 168 fős csapatától, mert az indián istennek tekintette a fehér embert. A conquista küszöbén azonban alig százéves inka birodalom még nem szilárdult meg, de már bomlásnak indult, A hódítás kikezdte tradicionális gazdaság „egy formációváltás előtti válság, talán a feudalizmus megszületésének kínjait szenvedte”, uralkodó csoportjainak ellentéte pedig polgárháborúba torkollott. Peru sorsát nem is az 1532-es vereség döntötte el, hanem a változó szövetségi rendszerekké tömörülő érdekcsoportok rákövetkező négy évtizedes küzdelme. A szerző legfontosabb gondolata, hogy kialakulásának folyamata és a kialakult gyarmati társadalom nem értelmezhető a merev fehérindián dichotómiában, a társadalmi ellentétek „világosan osztályalapú elrendeződést mutatnak, ahol a »faji«, etnikai ellentétek ezeken belül jelentkeztek motiváló tényezőként”. Az inka birodalom alávetett népei felszabadítóként fogadták, uralkodó osztályának egyes frakciói szövetségesként kezelték a zsákmányért egymás között is harcot folytató spanyolok egyik vagy másik csoportját. Az indián uralkodórétegek közül az alávetett népek előkelőiből az inka központi hatalom és a kizsákmányolt indián paraszti közösség (ayllu) közötti közvetítővé lett, erősen korlátozott kuraka volt elsősorban érdekelt az iga lerázásában. A bontakozó spanyol-indián kompromisszum középpontjában a konkvisztádor és a kuraka politikai szövetsége állt. Ez a conquista társadalmi tartalma. Az állandósult és kiterjesztett kompromisszum: a gyarmati mechanizmus. Az ezüstmonokultúrára alapozott kizsákmányolás teherviselője az ayllu „szabad” parasztja maradt, elsősorban őt sújtotta az inkáktól átvett munkakényszer (mita) és az adó. A kizsákmányolás alanyának és mechanizmusának kontinuitása behatárolta a legyőzött indián uralkodó osztályhoz, benne a kúrákéhoz való viszonyt. A gyarmati mechanizmus megszervezésében és működtetésében még gyenge központi hatalom miatt megnőtt a kuraka-„szakember” jelentősége, ö pedig ,könnyen lemondott a politikai szuverenitásról, mert ez korábban sem volt az övé, hanem a cuzcói inka arisztokráciáé”. A kuraka - spanyolul már mint cacique - beépült a gyarmati rendszer mechanizmusába, korábbi helyzetéhez hasonlóan közvetítőként az indián közösség és a spanyol hatóság, illetve az indián paraszti gazdaság és a piac között. Privilégiumaiért cserébe ő hajtotta be az adót, szervezte a mitát, biztosította a belső nyugalmat. Hatalmát a spanyol „szentháromság” ellensúlyozta: a szolgálati birtokkal jutalmazott konkvisztádor (encomendero), a corregidor mint a központi hatalom képviselője, valamint a papság. A spanyol—kuraka szövetség tehát állandósult, és kiterjedt a társadalmi-gazdasági szférára is. A korábban „kifizetett” inka arisztokráciával együtt formálódni kezdett az integráns gyarmati uralkodó osztály. A közvetítés haszonélvezőjeként a kuraka lett „a 16. század központi figurája”, sőt „mintha egy születő »kuraka-feudalizmus« körvonalai is felsejlenének”. Törekvéseit 1613—15-ben Poma de Ayala ötvözte ideológiává, egy indián hegemóniájú spanyol uralom — irreális - politikai alternatíváját vázolva fel. A kettős kötődésű kuraka felemelkedése lojalizálódásával és korrumpálódásával járt; eltávolodott az indián paraszttól, aki hosszan magára maradt a reménytelenné váló ellenállásban. A kuraka metamorfózisa és a kompromisszum felbomlása: a gyarmati mechanizmus válsága. A spanyol örökösödési háborútól az anyaország feladni kényszerült protekcionista gyarmatpolitikáját. Pozícióinak gyengülését és a 18. században állandósuló háborúk költségét a munkakényszerre alapozott kötött gazdálkodás fokozásával próbálta ellensúlyozni. A központi és a helyi hatalom viszonyát az utóbbi rovására módosító rendeleteket közvetítő-végrehajtó corregidor szerepe felértékelődött, a század központi figurájává ő vált. A spanyol uralkodók tehát „a kibontakozó áruforgalmat igyekeztek megcsapolni úgy, hogy közben az ipart és árutermelő mezőgazdaságot nem védték az európai áruktól”. Ez „olyan helyzetet teremtett, hogy az összes árutermelésben résztvevő réteg érdekelt volt a spanyol gyarmati rendszer felszámolásában”. A belső viszonyokat tekintve a fő válságtényező ugyanis az árutermelés kibontakozása lett. A földért folyó harcból az encomienda elsorvadásával, az ayllu részleges földfosztásával, a szerzetesrendek háttérbeszorításával (a jezsuiták kiűzése 1767-ben) a kreol (amerikai születésű fehér) árutermelő magánnagybirtok, a hacienda került ki győztesen. Különösen kiéleződött a kizsákmányolás hagyományos alanyáért folyó harc, mivel ugrásszerűen megnőtt a kizsákmányolok száma-éhsége, ezzel szemben felgyorsult az indián munkaerő és adóalany csökkenése (talán a kollektív kizsákmányolásban érdekelt helyi hatalmak ebből levezetett össze
