Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Knapp Éva: Remete Szent Pál csodái 511
516 KNAPP ËVA lett. Erről tanúskodnak az ereklyénél történt csodák, mirákulumok följegyzései. A vizsgálat során fölhasznált, a mirákulum-irodalom különböző hagyományozódási formáját mutató források a megjelenés, illetve a keletkezés időrendjében a következők: 1. Valentinus de Hungária (Hadnagy Bálint):41 Vita divi Pauli... (Venetii, 1511.)42 Az életrajz előszava szerint Fráter Valentinus a budaszentlőrinci kolostor hit-4‘Fráter Valentinusról keveset tudunk. Első műve 1496-ban jelent meg Krakkóban Practica anni M.CCC. XCVII. címen. Ebben az asztrológiai munkában a szerző a szabad mesterségek baccalaureatusaként mutatja be magát (Fraknói Vilmos: Hadnagy Bálint munkái. Magyar Könyvszemle 1901 125.). A velencei nyomtatványból értesülünk családi nevéről, amikor a mű egyik páncélos vitézt ábrázoló fametszetén a kiadvány szerzőjére utaló Hadnagy Bálint nevet olvashatjuk, 4,A műre a továbbiakban a H rövidítéssel és a megfelelő esetszámmal hivatkozunk. A 17-18. századi pálos történetírók szerint (Eggerer: i. m. 163., Gabriel Christolovez: Breve notitia della translatione del corpo di S. Paulo primo eremito. Roma 1702 14., Fuhrmann: i. m. 1. 17. j. 184.) Hadnagy Bálintnak 1507-ben Krakkóban megjelent egy Prodigia S. Pauli primi Eremitae ... című másik munkája is. Míg az 1511-es velencei kiadásnak két példányáról is tudunk (az egyiket a budapesti Szabó Ervin Könyvtár, a másikat a római Bibliotheca Angelica őrzi), addig az 1507-cs krakkói munkának a 18. században nyoma veszett, Ezt a kiadást többen is kétségbe vonták, ezért létét igazolni kelL Eggerer (a továbbiakban E) — mielőtt egyet is megemlítene az ereklyéhez kapcsolható csodák közül — leírja, hogy a csodákról Frater Valentinus 1507-ben Krakkóban egy katalógust tett közzé. Eggerer Hadnagy Bálint munkájának előszavát is följegyeztc, majd ezután a Hadnagy által összeállított csodákból közöl kivonatokat (Eggerer: i. m. 163-167., 288.). Christolovez (a továbbiakban Ch és az esetszám) az ereklye translatio-ja után egyetlen csodát ír le részletesen, melynek forrását ugyancsak Hadnagy Bálint 1507-es munkájában jelöli meg (Christolovez: i. m. 12-14.). Az Eggerer munkáját fel nem használó Fuhrmann (a továbbiakban F és az esetszám) — ezt a csak nála található 9 eset bizonyítja (F21, 22, 23, 24, 25, 26, 28, 29, 30) — ugyancsak Hadnagy Bálint 1507-ben nyomtatott könyvét jelölte meg a csodák egyik forrásaként (Fuhrmann: i. m. 184.). Franciscus Orosz 1747-ben Sopronban kiadott rendtörténeti munkájában szintén megemlíti — konkrét leírások nélkül ugyan - Hadnagy Bálint 1507-es krakkói csodakatalógusát (Franciscus Orosz: Synopsis annalium eremi-coenobiticorum ff. eremitarum ordinis S. Pauli. Sopron 1747 6-7.). Ezek után joggal vetődik fel a kérdés, vajon ki és mikor tarthatta kézben utoljára a krakkói nyomtatványt? A bibliográfiák leírásait a 18. századtól számba véve Horányi Elek az utolsó, aki - bár forrásait nem jelöli meg - pontos címet közöl, tehát még láthatta a könyvet (Alexius Horányi: Memoria Hungarorum ... II. k. Bécs 1776 183.) Mivel Horányi munkájának ezt a leírást tartalmazó kötete 1776-ban jelent meg, föltételezhető, hogy ekkor még volt példány a könyvből. A 18-19. századi magyarországi bibliográfiák hivatkozásai mind Horányira mennek vissza (pl. Szabó Károly: Régi Magyar Könyvtár. III. k. Budapest 1896 146.). Találhatunk olyan bibliográfiai utalást is, amely a műről megtévesztő adatokat közöl. Karol Estreicher az 1882-ben megjelent Bibliográfia Polska-ban az 1507-es munkát magyar nyelvűnek mondja (Karol Estreicher: Bibliográfia Polska. VIII. k. Krakkó 1882 45.). Ugyanő 1883-as német nyelvű bibliográfiájában a most is magyar nyelvűnek föltüntetett könyvről egészen más leírást közöt ( Karol Estreicher: Polnische Bibliographie des XV-XVII. Jahrhunderts. VIII. k. Krakkó 1883 6.). Mint a kiragadott példák mutatják, nemcsak a bibliográfiák, de a múlt század végi szakirodalom sem tudta már meghatározni, hogy pontosan melyik és milyen műről van szó. A szerzők egymás utalásaira és szóbeli közléseire hivatkozva egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak (Csontosi János: Legyelországi könyvbóváriatok. Magyar Könyvszemle 1890 237., 246. további hivatkozásokkal). A két kiadás kérdését tudományos alapon először Fraknói Vilmos vetette föl 1901-ben (Fraknói Vilmos: i. m. 113-125.). Szerinte az 1507-es műre való hivatkozások alapján két külön kiadásnak kellett léteznie. Vele szemben foglalt állást Kelényi B. Ottó: i, m. 88-90. Kelényi föltételezi Eggerer tévedését,' s arra gondol, hogy bár Eggerer az 1511-es kiadást használta, de szem elől tévesztette annak 1511-es impresszumát, és csak a generálisi engedélyre vonatkozó 1507-es dátumot vette figyelembe. Ezt az állítást azonban megkérdőjelezi az a tény, hogy Eggererhez hasonlóan - s tőle függetlenül - Christolovez, Fuhrmann, Orosz is egyöntetűen hivatkoznak az 1507-es krakkói kiadásra.
