Századok – 1983
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Stier Miklós: Uralkodó elit; kormányzati hatalom - kormányzó réteg a Horthy korszakban 434
KORMÁNYZATI HATALOM - KORMÁNYZÓI RÉTEG A HORTHY-KORSZAKBAN 437 nál fogva, vagy valamilyen szervezethez tartozóan nem szerepeltek a politikai élet nyilvánossága előtt, mint az állami élet rendje szerint a kormányzati tevékenységhez hierarchikusan, jogszabályszerűen kapcsolódó funkciók, tisztségek birtokosai. (Csak példaként: kaszinó- és klubtagság; titkos társaságok vezérkara; a kormányzó ún. titkos kamarillája; vezető finánctőkések vagy nagybirtokos arisztokraták „magánbeszélgetései” miniszterrel, kormányfővel, vagy éppen magával a kormányzóval; vadászatok; családi és társasági kapcsolatok; a GYOSZ, a TÉBE, az OMKE, az OMGE vezérkarának olyan tagjai, akiknek az államhatalmi, az államigazgatási és a jogszolgáltató apparátusban nem volt „hivatalos” szerepük, s idetartozóként említhetjük az egyházi vezetőket is.) A kormányzati hatalmat birtoklók körét, az ún. kormányzó réteget tehát az elit részének tekintjük, sőt talán az uralkodó elit létszámban is legnagyobb részének, és a 30-as években már kétségtelenül nagyobb politikai hatalommal is bíró részének, mint amivel az elit egyéb összetevő elemei rendelkeztek. Hogy ez miért alakulhatott így, arra legyen szabad hosszabb távú történeti áttekintést adnunk. A magyar társadalom történetének korábbi periódusában, a századforduló időszakában még a kormányzati hatalom — bár elkülönülése régebben is jól kirajzolódik - sokkal inkább egy bizonyos osztályhoz, s annak is legfelsőbb régióihoz kötődik. A századelő magyar társadalmában már világosan kikristályosodott az uralkodó osztály két felső rétegének, a nagybirtokos arisztokráciának és a fmáncburzsoáziának a hatalomban való osztozása: „a nagyobb rész és tekintély, az államapparátus kulcspozíciói, a hatalom látványos posztjai és jelvényei még mindig az előbbinek jutottak.”3 Ez időszakban persze - a legmagasabb szférákat tekintve — nem is volt még szükség és lehetőség sem egy külön, a társadalom más rétegeiből kijegecesedő kormányzó rétegre, mert a kormányzati hatalom legfőbb funkcióinak gyakorlását éppen a befejezetlen polgári forradalom, a feudális maradványok túlságosan is erős továbbélése magának a nagybirtokos arisztokráciának is csak legbefolyásosabb néhány családja számára biztosította. A nagybirtokos arisztokrácia töltötte meg a főrendiházat, a képviselőházat, a kormánypártot, döntő többségében uralta magát a kormányt, közülük került ki a diplomaták többsége, s valamennyi parlamenti párt befolyásos része is az ő személyes vezetésük alatt állott. A középosztály és annak magva, a dzsentri, az államapparátus alsóbb régióit tartotta kézben. A dzsentri államhivatalnok töltötte meg a minisztériumok felét-harmadát, a megyei közigazgatás háromnegyedét s a bírói és a katonatiszti kar igen jelentős részét. A politikai ereje teljében lévő nagybirtokos arisztokrácia valósággal eltorlaszolta az uralkodó osztályok ezen „alsóbb csoportjai” előtt a hatalomból való nagyobb részesedés útját. A háborús összeomlás, a forradalmak és az ellenforradalom hozta meg számukra a reményt, egy új hatalmi berendezkedés valóraváltásának felcsillanó lehetőségét. A Bethlen-kormányzatnak kellett megoldania - éppen az uralkodó osztályok belső egyensúlyának megteremtése érdekében — az úri középosztályok (a dzsentri-dzsentroid államhivatalnoki, katonatiszti, értelmiségi rétegek) problémáját. A konszolidáció - legalábbis átmeneti — sikerrel járt: Bethlen e rétegek egy részét beépítette kormányzati rendszerébe, annak nélkülözhetetlen elemévé téve őket. Korlátozott módon, de részesültek a kormány-3Hanák Péter: Vázlatok a századelő magyar társadalmáról Történelmi Szemle, 1962. 2. sz. 216. old.
