Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Endre: Korszakváltás. Tények és tanúk (Ism.: Szarka László) 245
TÖRTÉNETI IRODALOM 249 Dombrády Lóránd könyvét igen jól szerkesztette, a kronológiai és a tematikai megközelítések vegyes alkalmazása művét könnyen áttekinthetővé teszi. Amikor a recenzens a könyv kapcsán néhány, esetleg kritikainak is tekinthető észrevétel említésére vállalkozik, azt annak előrebocsátásával kívánja megtenni, hogy Dombrády Lóránd könyvét a magyar hadtörténet egy rendkívül fontos kérdésének nemcsak teljességre törekvő, de ezt az igényt meg is valósító megoldásaként kívánja értékelni. Hiányérzetet kelthet az olvasóban a tárgyalt téma néhány egyetemes történeti, esetleg komparatisztikai vetületének elmaradása. Érdekes lett volna pl. az összevetés a katonai kiadások finanszírozásának német és olasz megvalósításaival, amelyhez az előbbit illetően akár a Schacht-emlékirat is adhatott volna némi útjelzőt. (211.) Kevésbé nyer elemzést a könyvben a tárgyalt problematika olasz relációja, bár ezt némiképpen indokolhatja, hogy e kérdések jelentősebb hatásukban a vizsgált időszakot illetően inkább prelüd jellegűek, s a magyar katonai vezetés német és olasz kapcsolatainak hullámvonalai ellenére is egyre elhanyagolhatóbbakká váltak. Talán terjedelmi okok késztették a szerzőt, hogy lemondjon azoknak az igen értékes információknak elemzéséről, amelyek az olasz és a német repülőgépimport megítélésében a magyar katonai vezetés német vagy olasz orientációt valló vagy vallani kényszerülő frakcióit is megjelenítik. (Vö. pl.: HIL VKF. 1939. 1. 4301.) E kérdés kapcsán egyébként megfogalmazható az is, hogy a szerző olykor lemondott az előzmények akár mozaikszerű említéséről - árnyaltabbá tehető lett volna pl. Gömbös német politikájának summázata, (8.) de a kisantant várható magatartásának megítélése is a harmincas években (Vö. pl.: HIL VKF 1935. 2. 125509., OL. K. 63. Küm. Pl. 1935. 935-16-5., 1936-16-5.) Problematikusnak tűnik a szerző véleménye a katonai diktatúra - akár jogi, akár politikai - megítélésének kérdésében. Szól a kormányzó által támogatott katonai vezetésről (37.), nyílt katonai diktatúrára irányuló követelésként említi Werth aktusait (48-49.), jellemzi a Teleki halálát követően keletkezett helyzetet: (71., 213.) a szerző egyes megnyilatkozásai arra utalnak, hogy a katonai vezetés konkrét értelmű politikai szerepvállalásainak figyelemmel kísérése mellett a „sollen”-t olykor „sein”ként értelmezi. A kérdés egy megközelítési lehetőségéhez különben impulzust adhatott volna a könyv egyik legjobb fejezete, amely a háborús kiadások finanszírozásának módját tárgyalja, nem felejtve el a döntési mechanizmus működésének bemutatását, amely e területen egyértelműen mutatja a politikai vezetés meghatározó szerepét. A szerző igen árnyaltan, katonapolitikai megközelítésben is szólt arról a kettőshatalmat megjelenítő helyzetről, amelynek határait a katonai vezetés állandóan tágítani igyekezett és tágított is, mindez azonban véleményünk szerint még mindig nem közelített ahhoz a modellhez, amely valóban a katonai diktatúra struktúrájáig jutott el 1931-ben, amikor a honvédelmi minisztériumban a vezérkar főnökének javaslatai alapján vezetési értekezlet vitatta meg a karhatalmak kirendelésének, erejének és alkalmazásának újabb szabályozását - olyan helyzetet tételezve fel, amelyben a politikai vezetés az ország területén működésképtelenné válik. (HIL HM 1935. ein. 1/a. 3370.) A katonai diktatúra ekkor is csupán egyik variációként fogalmazódott meg, de ugyanakkor más funkcióra szánták - a miniszterelnöki ambíciókkal foglalkozó Gömbös honvédelmi miniszter politikai intrikájához szolgált eszközül. A katonai diktatúra kérdésének megoldása természetesen nem egy gazdaságtörténeti munka feladata - a szerzőt itt olyan információk késztették véleménymondásra, amelyek e problémánál inkább figyelembe vehetőek, mint meghatározóak. S végül még két megjegyzés: közvetett választ kap csupán az olvasó arra - egy rövid bevezető fejezet elmaradásának következménye ez -, hogy honnét, milyen helyzetben indult a hadsereg nagyobb arányú fejlesztése, melyek voltak a békeszerződés katonai rendelkezésein elsősorban pénzügyi kényszerből túllépni képtelen magatartás következményei. A recenzensnek egyébként az a véleménye, hogy inkább esszében, mint gazdaságtörténeti munkában lehetne szólni - a tények ismertetésén túl - a katonai vezetés katasztrófapolitikájának, s különösen annak katonai jellegű prognózisainak motivációiról, amelyek során még a szűkebb értelemben vett katonai ismeretek is olyan deformációkig érkeztek, amelyeknek utolsó állomásai a történettudomány eszközeivel szinte megközelíthetetlennek tűnnek. Meggyőződésünk: Dombrády Lóránd könyvét - a modern történettudomány eszköztárának alkalmazásával adott eredményei miatt - a mai magyar történetírás jelentős alkotásai közé sorolhatjuk. Vargyai Gyula
