Századok – 1983
DOKUMENTUMOK - Hajdú Tibor-Litván György: Egy elmaradt államfői találkozó dokumentumai - iratok Károlyi Mihály és Renner osztrák kancellár 1919 március 23-ára tervezett találkozójához 218
DOKUMENTUMOK 219 egyes alkotórészeinek korábbi összetartozását valamilyen formában ismét helyre kell majd állítani.”1 Noha az osztrák kormány élén éppenséggel a konföderáció eszméjének úttörői álltak Renner kancellár és Bauer külügyi államtitkár személyében, az összeomlás tapasztalatai után távol állt tőlük a Dunai konföderáció létrehozásának gondolata, akár a leglazább formában is. Ezért, bár az osztrák és magyar kormány viszonya a számos vitás probléma - melyek közül csak a mai Burgenland hovatartozását emeljük ki - ellenére kifejezetten jónak nevezhető, osztrák részről fel sem merült az a gondolat, hogy a két államnak a jó kapcsolaton túl együtt kellene működni a békekonferencián vagy az utódállamokkal szemben, bár a magyar kormány teljes elszigeteltségében még ennek a szövetségnek is örülhetett volna. Ez magyarázza azt a hatást, amit az első ilyen jellegű javaslat gyakorolt a magyar kormányra, noha paradox módon éppen a két országot elválasztó burgenlandi kérdésben merült fel.2 Beneí csehszlovák külügyminiszter a párizsi békekonferencián nagy buzgalommal propagálta az ún. csehszlovák—jugoszláv korridor eszméjét. Eszerint a két szövetséges országot egy Magyarországot és Ausztriát egymástól elválasztó területsáv kötötte volna össze, kifejezetten azért, hogy megakadályozza Ausztria és Magyarország együttműködését vagy esetleges újraegyesülését. A terv olyan képtelen volt, hogy hamarosan Párizsban is elutasították, ám ezt nem lehetett előre tudni, s az osztrák állam, mely maga is igényt tartott Burgenlandra, először veszítve el türelmét, hevesen tiltakozott ellene. Szende Pál pénzügyminiszter, aki gazdasági kérdések megtárgyalására járt Bécsben, útjáról beszámolva közölte a Minisztertanács 1919. február 22-i ülésén, hogy Ausztria semmiképpen sem nyugszik bele a csehszlovák-jugoszláv korridorba. Ez a közlés kétségkívül döntő szerepet játszott abban, hogy Csáky Imre gróf, a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője már másnap, február 23-án katonai szerződést ajánlott Cnobloch osztrák követnek Csehszlovákia ellen. Beszélgetésükről Cnobloch alább közölt jelentésében számol be. Kérdés, hogy Csáky mennyiben járt el saját szakállára. Hogy ajánlatait Károlyi háta mögött tette volna — a Minisztertanács 1919. január 23-i határozata szerint Károlyi mint köztársasági elnök is megtartotta magának a Külügyminisztérium vezetését -, az már csak azért sem lehetséges, mert javaslataira hivatalos válasz érkezett, amely a további tárgyalások tárgya lehetett. Másrészt könnyen elképzelhető, hogy a felvidéki nagybirtokos-családból származó Csáky, 1920-ban a Teleki-kormány külügyminisztere, bizonyos fokig túlment Károlyi és a kormány elképzelésein, mikor az együttműködés keretében kifejezetten katonai szövetséget ajánlott. Tény, hogy e hetekben a Hadügyminisztérium is készített terveket Csehszlovákia elleni akció esetére anélkül, hogy a kormány e tervekkel foglalkozott volna. Csáky javaslatainak katonai részére Bauer külügyi államtitkár határozottan elutasító választ adott, válasza azonban elég későn, március 6-án érkezett meg. Időközben, március 4-én jelentette Cnobloch Károlyi óhaját, hogy találkozni kíván Rennerrel vagy Bauerrel. Bár ezt a javaslatot Csáky közvetítette, szó sincs benne katonai tervekről: a találkozó napirendjén „az általános politikai és gazdasági közeledés előmozdításán túlmenően a 1 HHStA NPA K 887 L. Ungarn 2/3. 2 A burgenlandi kérdésről és általában az osztrák—magyar viszony alakulásáról 1. G. Soós Katalin: A nyugat-magyarországi kérdés (1918-1919) Budapest, 1962. és Gábor Sándomé: Ausztria és a Magyarországi Tanácsköztársaság, Budapest, 1969.
