Századok – 1983

KRÓNIKA - † Vörös Antal (Vörös Károly) 1453

f KRÓNIKA Ám bármennyire is félbemaradt életmű, derékbatört életpálya — immár lezárulván, mégis egyfajta egész az, amire most visszatekintünk és amelynek ilyenként nézve láthatóvá lesz, megvilágosodik belső' szerkezete: azokkal az emberi vonásokkal, melyek ezt az életet évtizedeken át láthatatlanul, mintegy meghatározták és fejlődésében irányították. Ez az élet - részeként egy egész generáció életének is - éppen legérzékenyebb szakaszában a történelem irgalmatlan fogaskerekeinek és malomköveinek szorításában kellett hogy kibontakozzék; kitéve hallatlan nyomásoknak, töréseknek, zúzódásoknak, deformálódásnak. Vörös Antal azonban életének mindvégig meghatározó vonásaként ekkor is és mindvégig, meg tudta őrizni hűségét önmagához és azokhoz, akik őt útjára indították; a jogaiért évtizedeken át éppolyan szívósan harcoló, mint ahogy rossz földjét makacs találékonysággal haszonra fordítani képes őrségi néphez, és ezen át általában a parasztsághoz. Mert haláláig alapjában és döntően ennek a környezetnek élményei határozták meg történetkutatói érdeklődését éppúgy, mint emberi magatartását. A történész érdeklődésének így került középpontjába végül is a 18. század éppúgy, mint a rákövetkező polgári átalakulás kora: mindkettőnek tengelyében a parasztság alkalmazkodásával a modern világhoz, annak kihívásához. Nem látványos: intézményekkel és reformokkal gyorsan vagy erőszakosan megoldható konfliktusoknak, hanem lassú, szívós, egész életutakra, generációkra kiterjedő, az életmód, a termelési technika, a tárgyi-anyagi környezet, a szokások és hagyományok egész szféráját, és mindenekelőtt magát az embert mélyen érintő és átalakító változásoknak évtizedei ezek. Paraszti hétköznapok csendes, rendszeres munkájának világa, immár azoknak az új értékeknek jegyében, melyek e csendes, de éppen nem küzdelem nélküli mindennapokban az agrotechnika apró újításain, az azokat kidolgozó szakemberek s az ezekkel élni, hozzájuk idomulni képes parasztok munkáján át érvényesülve vitték előre, emelték fel az őket megbecsülni és alkalmazni tudó népet. Ehhez a történeti fejlődés természetével és objektív igényeivel egy oly mély összhangban álló, csendes kitartást kívánó magatartáshoz volt hűséges Vörös Antal: ezt állította mintegy példaképként nemcsak történetírói munkájába, de mindennapi emberi magatartásába is. Mert nehéz évekenévtizedeken át mindig ugyanaz maradt: kiegyensúlyozott ember, türelmes a vitatkozásban és a magyarázatban (s talán éppen ezért sajátos képességgel arra, hogy mindenhol és gyorsan barátokat szerezzen magának és annak az ügynek, melyet képvisel). Egyfajta csendes, kritikus humorral nézte a világot és környezetét, mindig készen a meglevő értékek értelmes megőrzésére, s ugyanolyan csendes utálattal a fontoskodás és nyüzsgés, a munkával és tényekkel nem fedezett nagy szavak és az álproblémák iránt Mindig készen állt segíteni, tanácsot adni annak, aki hozzá fordul - de ugyanakkor maximálisan igényes is volt, mint aki pontosan tudja, hogy az elnézett vagy eltűrt hiba, lazaság hol és milyen veszedelmekkel járhat a következőkben: ez a vonása tette ideális szerkesztővé is. De mindebben távol állt tőle az éles kritika képében tetszelgő rosszhiszeműség éppúgy, mint az álszent udvariasság és a tettetett jóindulat. Önmagához maradt mindig hű és a józanul látott, soha meg nem tagadott valósághoz. A tudós történész nevét munkái őrzik meg - de mi, akik ismerhettük őt, az ember és a barát emlékét is őrizni fogjuk mindaddig, míg magunk is nem csatlakozunk ahhoz a sorhoz, melybe ő már belépve, itthagyott bennünket. Vörös Károly