Századok – 1983

BESZÁMOLÓ - Beszámoló Marx Károly halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésről (Pritz Pál) 1380

BESZÁMOLÓ 1383 mondta egy, a mai valóságunkhoz illeszkedő ifjúságpolitikai és cselekvési program kialakítását. „E program tekintettel kell legyen az ifjúság valóságos tagoltságára és differenciáltságára, az intézményrendszer korszerűsítésének olyan szükségleteire, amelyek leginkább közvetlenül kihatnak az ifjúság bekapcsolódási folyamatainak alakulására, az e téren jelentkező feszültségek oldódására." Almási Miklós, a filozófiai tudományok doktora „Marx és a kultúra nyitottsága" címmel tartott előadást. A kultúra marxi elméletének azt a kettős nyitottságát elemezte, amely egyrészt az emberi szükségletek felől teszi nyitottá a kultúrát, másrészt átmenetet, kölcsönhatást teremt az emberi értékek kontinuitásához és nyitottságához. Marx kultúra-felfogása hosszú időre elfelejtődött, és csupán a lukácsi Ontológia tette azt újra élővé. Ugyanakkor a marxi elmélet egyik vonása, az emberi szükségletek és a kultúra totalitásának egymásra vonatkoztatása mindmáig nem eléggé méltatott. Szólt a szükségletek átalakulása útjának nehézségeiről, arról, hogy a „radikális" szükséglet-típus kialakulását nem csupán az öröklött elidegenedésformák, hanem a társadalmunk által is életre hívott elidegenedési mozzanatok is korlátozzák. A kultúra másik irányú nyitottságáról szólva az előadó sokoldalúan elemezte a „nembeliség" marxi fogalmát. E vonatkozásban is utalt Lukács György munkásságának a marxi eszmék rekonstruálása terén végzett fundamentális jelentőségére. A nembeliség értékvonatkozásait taglalva hangsúlyozta, hogy a kultúra köznapi alakzatainak felszabadítása, az élet minőségének minden szinten történő radikális javítása nélkül „nem képzelhető el a művészi és szellemi objektivációk tömeges elsajátítása, a magas kultúra igazi kisajátítása." „Tudatelmélet és marxizmuf' című referátumában Szentágothai János akadémikus rámutatott, hogy az utóbbi két-három évtizedben, újabban pedig szinte robbanásszerűen fejlődő agykutatás, valamint a szélesebb értelemben vett pszichológia tudásanyaga nemhogy nem olvadt össze egy egységes tudományos agyelméletben, hanem inkább ellentétes tendencia látszik érvényesülni. Aki azonban ismeri a fiatal Marx idevágó gondolatait, annak ez nem meglepetés, mert tudja, hogy jóllehet, az anyagi lét magasabb szintjei ugyan az alacsonyabb szintek minden elemét magukba foglalják, ám a magasabb szint minden további nélkül az alacsonyabb szintekre nem redukálható. Az agy-elme elméletekkel kapcsolatban az a gond, hogy a legtöbb szerző az idegelemek funkciója és a pszichikum közé klasszikus redukcionista materializmussal egyenlőségjelet tesz. A szocialista országok kutatóinak szerepe pedig azért hibáztatható, mert a reflex-szemléletet fetisizálták. Bár Pavlov megfigyelései az agy működésére vonatkozó szemléletünket fejlesztették, a feltételes reflextan kanonizálása „súlyos kárt okozott a szocialista országok kutatói által kifejleszthető realisztikus agy-elme elméleteknek". Napjainkban az előadó megítélése szerint a marxi gondolkodás alkotó továbbfejlesztéseként az önorganizációs rendszerek vizsgálata - az ti., hogy ezek információhordozóként miként viselkednek.— a legtermékenyebb kutatási terület. ,JMarxizmus és a természettudományok?' című előadásában Pál Lénárd hangsúlyozta, hogy Marx a tudományt egységes egésznek tekintette; A tőke megírásában kimondottan természettudományos módszereket is alkalmazott. A referátum középpontjában a marxizmus eszmerendszerében oly fontos szerepet betöltő objektív dialektika, a természetdialektika megnyilvánulásainak, a véletlen és szükségszerűség összefüggéseinek elemzése állt. A természetre vonatkozó dialektika Marx számára a társadalomdialektikával