Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története 1322
A CSEPELI GYÁR KIALAKULÁSA 1323 Bármennyire körültekintően és előrelátóan választották is ki a Weiss-fivérek egy évtizeddel korábban a telephelyet, a kilencvenes évek elején megnyíló lehetőségek a kezdeti, akkor még merésznek tűnő elképzeléseket is túlszárnyalták. 1891-ben kezdték meg a töltényhüvelyek gyártását, s ez már magától kínálta a továbbfejlesztés újabb lehetőségét, a gyártott hüvelyek élesre szerelését. így elhatározták különálló tölténytöltő gyártelep létesítését; választásuk 1891 végén Erzsébetfalvára esett. A megyei alispán erről az elhatározásról annak módja és rendje szerint értesítette a belügyminisztériumot, az viszont a hadügyminisztériumtól kért szakvéleményt. Bécsben továbbították a kérést a katonai műszaki bizottságnak. A válasz a kereskedelmi minisztériumon keresztül végül eljutott a belügyminisztériumba, ahol 1892 júliusában megállapították, hogy az Erzsébeten vásárolt telek nem felel meg a hadügyminisztérium által meghatározott követelményeknek, így Weissék végül Csepel mellett döntöttek. Csepel rendelkezett mindazokkal az előnyökkel, amelyekkel Budapest (kedvező földrajzi fekvés, közlekedési csomópont, a nyersanyagforrások közelsége, közigazgatási és kulturális központ, a főváros munkaerő-, tőke- és árupiaca); ezekhez járult az olcsó — habár szakképzetlen — munkaerő és az olcsó telek. Annak, hogy a peremterület a főváros szerves részévé válhasson, döntő előfeltétele volt a közlekedés. Csepel éppen ezzel a döntő feltétellel nem rendelkezett, 1912-ig egyáltalán nem, a HÉV csepeli vonalának megépítése után is csak fogyatékosan. A Weiss-fivéreknek ezt a nem lebecsülendő hátrányt már csak a termelés veszélyessége miatt is vállalniuk kellett. Csepel ugyanakkor lehetővé tette a gyár korlátlan bővítését. A csepeli gyár történetének első húsz éve egy tudatos iparosítási koncepció megvalósulása. A szerény kezdetekből nem pusztán egy világhírű gyáróriás nő ki, hanem egy sokoldalúan megszervezett, korszerű és a feldolgozás összes mozzanatát felölelő üzem. Miután a fejlődés kronológiai leírásánál fontosabbnak tartom a weissi üzletpolitika nyomon követését, az öt alapterméket választottam kiindulási alapul. Ezt az eljárást mindenekelőtt az indokolja, hogy ezeknél az alaptermékeknél Weiss Manfrédnak eleve más-más nehézségekkel, piaci lehetőségekkel kellett szembenéznie. Nemcsak a gyártási folyamat válik a termékstruktúra bővítésével és a gyártási vertikum kiszélesítésével egyre bonyolultabbá, hanem az értékesítéshez szükséges üzletpolitika is. A gyalogsági lőszergyártás közvetlen folytatása a konzervgyári termelésnek, üzletpolitikailag sem jelent új vonást a fémipari tevékenység kezdeteihez képest. Vagyis 1892—93 bármennyire fontos időpont a csepeli gyár és egyáltalán Csepel történetében, a gyártelep létrehozását pusztán a konzervgyári telek szűkössége és a gyártási folyamat veszélyessége indokolta. A lőszergyártással Weiss Manfréd végül is a konzervgyártásnál alkalmazott stratégiáját terjesztette ki egy új területre, vagyis megpróbálta a magyar kvóta által biztosított lehetőségeket tovább kiaknázni. A fémhengermű létesítésével, illetve a tüzérségi lövedékek gyártásával már alapvetően mások voltak a célok. Egyrészt a századfordulós válság igényelte a weissi válságstratégia jegyében ezt a váltást, az alapanyaggyártás ugyanakkor függetlenítette Csepelt a korábbi szállítók jelentős részétől. Ezt az alapanyaggyártást természetesen értelmetlen lett volna pusztán a gyalogsági lőszerek előállítása által támasztott igényekhez igazítani. Egyrészt tehát a megfelelő háttér biztosításán túl lehetővé tette addig nem termelt kereskedelmi cikkek előállítását, másrészt pedig a „hagyományos" csepeli termékek körének bővítését tüzérségi lövedékekkel.
