Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
4 ÁGH ATTILA megközelítés. Az „elmaradottság” mértékében abszolúte azonosítja a jelenlegi harmadik világbeli fejlődési fokokat a fejlettebbek által már bejártakkal. A valóságos történelmi különbségeknek és a világtörténelmi környezetnek a kiiktatása olyan apologetikus mozzanat, amely lehetővé teszi az „alulfejlődés” elvének tagadását, vagyis kizárja annak elismerését, hogy a centrum, a nyugat-európai országok nemcsak sajátos, a mai fejlődő országoktól különböző prekapitalista múltat tudhatnak maguk mögött, hanem a kapitalizmus irányába való áttörésük egyúttal egy olyan világrendszer kialakulására vezetett, amelyben a centrum fejlődése feltételezte a periféria „alulfejlődését”, azaz eltorzult fejlődését és „strukturális függőségét”. Az elmaradottság és „alulfejlettség” kontrasztjának hangsúlyozása vagy tagadása nemcsak különböző paradigmákat, kutatási programokat és módszertani elveket jelent, hanem különböző társadalmi-politikai stratégiákat is. Ha ugyanis tényleg közvetlen párhuzam van az ipari társadalomra való áttérés, azaz a „modernizálás” eredeti nyugateurópai és jelenlegi harmadik-világbeli modellje között, akkor a fejlődő országok számára a fejlődés egyetlen lehetséges útja a kapitalista világrendszerbe való mind erőteljesebb integráció, a teljes nyitás a külföldi tőke előtt. Állítólag mind a középkori, mind pedig a modern „elmaradottság” esetében az alacsony termelékenység — kevés terméktöbblet - kevés beruházás (megtakarítás) — alacsony termelékenység ugyanazon hibás körét kell áttörni, ami kimondva-kimondatlanul feltételezi a közös társadalmi feltételeket. A fejlődő országok történetének elemi tényei azonban cáfolják ezt a közvetlen párhuzamot, s elemi erővel bizonyítják, hogy ez valóban csak „az alulfejlődés fejlődésére” vezet. A hatvanas évek kudarcai és a hetvenes évek csődje után a fejlődő országok irodalmában mindjobban felerősödik a hagyományos nemzeti történetírás és a közgazdasági-szociológiai apologetika együttes kritikája. 'A nemzeti kapitalizmus(ok) és a világkapitalizmus fejlődése kezdettől fogva elszakíthatatlan egymástól, és ez az összefüggés a leginkább a 15-16. században, a világkereskedelem kialakulása időszakában érhető tetten. I. A feudalizmus „általános válságd’ A gazdaságtörténet néhány évtizeddel ezelőtt megkezdte behatolását „a statisztika előtti korba”. Ez a folyamat nyilvánvalóan kettős jellegű: nagy előrelépést jelent a feudalizmus és a kapitalizmusra való átmenet tárgyalásában, de ugyanakkor „modernizálja” is a feudalizmust. Azzal a veszéllyel jár, hogy a kapitalizmus terminológiáját és eszmevilágát közvetlenül átviszik a feudalizmusra, s ezzel a gazdaságtörténetírást a polgári analógia, az „örök kapitalizmus” eszméje eszközévé változtatják. Világosan jelentkezik ez a kettősség a gazdasági fejlődés ciklikus felfogása esetében, amely a feudalizmus 14-15. századi „általános válsága” elméletében kulminál.1 2 1A feudalizmus „általános válságának” elmélete döntő szerepet játszik az általunk az alábbiakban tárgyalt Dobb-Sweezy vitában és annak továbbgyűrüződésében. A polgári apologetika veszélyét a feudalizmus válsága elméleteiben először E. A. Koszminszkij vetette fel 1955-sés 1957-es írásaiban. A témát átfogóan tárgyalja Sz. D. Szkazkin; A parasztság a középkori Európában (Gondolat, 1979) c. könyve, ill. M. A. Barg két tanulmánya (O tak nazivajemom „krizisze feodalizma” v
