Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Mickun; Nina: A spanyol nép szabadságharca a napóleoni megszállás ellen 1246

1248 NINA MICKUN vallott álláspont. Ekörül a közelmúltban élénk diszkusszió bontakozott ki.4

E sorok írója a hanyatlás tényét vitathatatlannak tartja, bár az nem azonos formában és azonos erővel jelentkezett az egész országban. A 18. századot azonban minden történész egyhangúan a felemelkedés századának tartja. Erről példának okáért olyan fontos tényező tanúskodik, mint a lakosság számának növekedése. A korabeli statisztika megbízhatatlanságából következően ennek mértékét a különböző szerzők különbözőképpen ítélik meg, de magát a tényt senki nem vitatja. Kortársunk, J. Nadal, az ismert spanyol történész, aki külön könyvet szentelt a népesség kérdésének, úgy véli, hogy 1717 és 1797 között Spanyolország népessége 7500 ezer főről 10541 ezerre emelkedett.5 Átérve az általunk tanulmányozott periódusra, a 19. század elejére, mindenekelőtt azt kell megjegyeznünk, hogy a tényleges Spanyolország - szigeteit és kiterjedt gyarmatait most figyelmen kívül hagyva - két résznek, a kasztíliai és az aragóniai korona földjeinek egyesüléséből jött létre. E képződmények a maguk idejében olyan történelmileg kialakult királyságok (példaként Leont és Aragont említhetjük), hercegségek (például az Asturai hercegség) és tartományok egyesülése révén jöttek létre, amelyek sok mindenben különböztek egymástól. Ezek csaknem mindegyike saját önkormányzattal, úgynevezett concejos (tanácsok)-sal rendelkezett, amelyeket a nemesség irányított. Nem feladatunk azon különböző földrajzi és történeti okoknak megvilágítása, amelyek e tarka konglomerátumot létrehozták. Csupán emlékeztetünk Marx ismert szavaira: „Spanyolország - írta a New York Daily Tribune 1854. szeptember 9-i számában közölt cikkében —, miként Törökország, rosszul igazgatott tartományok halmaza maradt, élén egy névleges uralkodóval... de bármennyire zsarnoki volt is a kormányzás, nem gátolta meg a tartományokat abban, hogy külön törvényeket és szokásokat, különböző pénzeket, különböző színű katonai zászlókat és külön adórendszereket tartsanak fenn." E furcsa monarchia különböző alkotó részei egyéb privilégiumainak és sajátosságainak sokaságából csupán az eltérő súly- és mértékrendszert említjük meg, továbbá a belső vámokat, amelyek — például Navarra esetében - leválasztották Spanyolország északi részét az egész elmaradt ország testétől. A gazdasági életnek a 18. század közepétől meginduló kétségtelen élénkülése ellenére Spanyolország továbbra is megmaradt tisztán agrárországnak Csupán két városnak - Madridnak és Barcelonának — volt százezernél több lakója.6

Egy 18. század végi statisztika szerint az ország 12 milliónyi lakójából 1 800 000 volt a paraszt-családfők, kb. 400 000 a nemesek, 170 000 a papok és mindössze 310 000 a „gyárosok" és kézművesek száma, s még ennél is kevesebb a „kereskedőké": 250 000 fő.7 Más szóval, a parasztság volt az alapvető termelő osztály, ő tartotta vállain a lakosság másik, nem termelő részét. Nem véletlenül ábrázol Goya egyik Capricco-jában olyan parasztokat, akik az őket megnyergelt szamarak súlya alatt roskadoznak. 4 Lásd pl. Michael Weisser: The Decline of Castile Revisted: The Case of Toledo. The Journal of European Economic History, vol. 2, No 3, Winter 1973. Rome, Henry Kumen: The Decline of Spain: a Historical Myth? , No. 1978, No 81. SJ. Nadal: La problación espanola (Siglos XVI. a XX). Barcelona, 1966. 12. ''Desdevises du Dézert: L'Espagne de l'ancien régime. I—III. Paris, 1897-1899,1., 3. V. Vicens Vives: Manual de la História de Espana. Barcelona, 1872. 510.