Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Jemnitz János: Marx és az angol; belga munkásmozgalom (1877-1883) 1196
1214 JEMNITZ JÁNOS dolata van, amit Champion is külön kiemelt. Az egyik az, hogy a chartistákat már Rae is mint „lényegében szociáldemokrata előfutárokat" könyvelte el, másfelől Rae is természetesen észrevette angol talajon az angol szakszervezetek nagy súlyát, befolyását, csakhogy e szakszervezetekben éppenséggel „biztos pillért" látott a forradalmi mozgalmak ellenében. Nem kevésbé érdekes Championnak idevágó kritikai megjegyzése: „Qui vivra verra", sőt Champion az ellenkező folyamatra utal már — a szakszervezeti mozgalom radikalizálódására.83 Champion a nyomor jelenségeire hivatkozva állít ki rossz bizonyítványt az angol kapitalizmusról, s Rae kiindulását elfogadva, hogy a tőkés rendszer Angliában vagy elvezet a nagyobb demokráciához, nagyobb jóléthez és a nyomorgók körének erős szűküléséhez, vagy éppenséggel megkövetelve az állami beavatkozást, a tőke jogkörének szűküléséhez és a szocialista tendenciák erősödéséhez. Vagyis a Marx halála másnapján, immáron egy évszázada lezajló vita valóban alapkérdések körül folyt — s mind Rae munkájára, mind Champion kritikájára kétségtelenül ráütötte már Marx is a bélyegét. II. Marx élete utolsó öt esztendejében az 1877-es évre még az I. Internacionálé utóélete vetítette rá az árnyékát. Hiszen ebben az évben tartották meg az emlékezetes genti kongresszust8 4 is az Internacionálé újjáélesztésének szándékával (amelynek munkájába Frankel Leó és Johann Philipp Becker is bekapcsolódott), s amiben éppen a belgák játszottak igen nagy szerepet. Marx és Engels viszont, ismeretes módon, megalapozatlannak tekintette e reményeket, s elsősorban az anarchistákkal való leszámolást tartották napirenden. Ilyen szempontból is üdvözölték, hogy e korban érthetően nagysúlyú belga szocialista munkásszervezetek és vezetők elváltak a bakunyinista szervezkedéstől. 1877-ben Engels írt arról, hogy a belga szocialista mozgalom ekkor legbefolyásosabb vezetője, César de Paepe8 5 az olasz szocialisták új anarchistaellenes orgánumában, a „Plebe"-ben szólalt meg. De Paepe beszámolójából Engels ,,a gyári törvényért és az általános választójogért" folyó küzdelmet emelte ki s azt, hogy nem általában belga, hanem flamand mozgalomról írt. Leglényegesebbnek azonban az anarchista „forradalomcsinálássál" szemben a következőt tartotta: „azt hisszük, hogy ezzel a módszerrel gyorsabban és tisztábban jutunk el a proletariátus felszabadításához, mintha évekig és negyedszázadokig csak ácsorgunk, megugatjuk a holdat, és arra várunk, hogy a Forradalom anyácska kegyeskedjék eljönni és széttörni a ,3 I. m. 231. Marx írásainak e halála utáni közvetlen kisugárzásához tartozik, hogy a kérdéses Rae-Champion cikkek - a vita után alig egy évvel később, 1886-ban a To-Day hasábjain rendszeresen hosszú részleteket közöltek „A tőke" c. írásában, 1886 augusztusában e folyóirat teljes egészében speciális Marx-különszámot jelentetett meg. Hozzátehetjük, hogy ugyanekkor már a fábiánusok egyik vezető teoretikusa (és gyakorlati politikusa), Sydney Olivier jelentetett meg ugyanennek a folyóiratnak hasábjain kritikai ismertetést Marx munkásságáról. Olivier „Fábiánus szellemű" kritikáját ismét H.Champion igazította helyre a To-Day októberi számában, a „karosszék szocialistákat" bírálva. 8 4 Az 1877. évi genti kongresszusról magyarul L: Jemnitz János: A genti nemzetközi munkáskongresszus. A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv, 1977. 126-132. *5 César De Paepe-ról magyarul 1.: Világtörténet. 1979. 2. sz.
