Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Jemnitz János: Marx és az angol; belga munkásmozgalom (1877-1883) 1196
1206 JEMNITZ JÁNOS zottabb volt bennük az a munkásöntudat, amely mégis mindig megkülönböztette őket a „nagy liberális párttól", de ami egyéb tényezők mellett ugyancsak megalapozta ezt az érzést, szemléletet, amelynek alapján mindenféle ideológiát, értelmiségi receptet fenntartással fogadtak — így a marxi munkákat, szemléletet is. A lap hangvételére igen jellemző, hogy miként néze'tt az 1882-es új esztendő elébe. „Sokat tehetünk annak érdekében, hogy az 1882-es év végén boldogabbak és jobbak legyünk, mint jelenleg. Többre vagyunk hivatva az életben, minthogy csak együnk és aludjunk."4 4 Ez a végeredményben önálló szervezkedésre, tevékenységre hívó vezércikk is leszögezte: „Ezért bízzunk abban, hogy az 1882-es esztendőben megtörténik az, hogy erőinket egyesítjük annak az osztálynak helyzete javítására, amelyhez tartozunk." A cikk azzal folytatódik, hogy szorgalmazza „azoknak a szociális és politikai reformoknak elnyerését, amelyek oly sürgetően kívánatosak". E cikknek volt még egy fontos mozzanata, ami ugyancsak a Labour Standard értékét bizonyította, s egyúttal azt is, hogy Marx és Engels minden haragja ellenére, Engels miért ehhez a laphoz fordult, hogy annak rendszeres munkatársa legyen. Ugyanis a Labour Standard nemcsak reformokat, szociális reformokat sürgetett a munkásság javára, hanem azzal is tisztában volt, hogy ennek elérésében nekik is szerepük lehet. A szerző ugyanis leszögezte: „nem lehet azt állítani, hogy a munka és a tőke harca az elmúlt évben a munka javára eredményesen záródott volna, s ennek végzetes oka éppen a munkásság szervezetlenségében rejlik".4 5 Majd ugyanebben a cikkben bekövetkezik az az ugyancsak jellegzetes „kibicsaklás", amikor az osztálytudatosság mellett, azt szinte agyonütve jelentkezik a kompromisszumkeresés messzemenő vállalása. Ez a zavar, kettősség volt az, ami igazán lehetetlenné tette Engels számára a lappal való tartós együttműködést. A cikk, amelynek szerzője azon óhajának ad kifejezést, hogy „az az év, amelybe belépünk, reméljük, ment lesz a harcoktól", végül egy olyan gondolattal záródik, amely még sűrűn fog vissza-visszatérni az angol munkásmozgalomban: olyan kompromisszumot kell elérni, amely egyaránt kedvező mind a munkásoknak, mind a tőkéseknek. De a Labour Standardnek nem csupán ez volt meglepően „modern" hangvétele. A lapnak ugyancsak jellegzetessége volt a „parttalanság", párhuzamos, sőt ellentétes vélemények megjelenése. A Marx által is megbecsült ír S. A. Rosa, (akiért Eleanor ifjúkorában kifejezetten lelkesedett), olvasói levélben fordult a lap szerkesztőségéhez, és rendkívül éles szavakkal tört pálcát a lib-lab irányzat egyik szellemi „nagyja", a Marx által kipellengérezett Howell fölött. Rosa így írt: „Minthogy a munkásképviselet kérdése egyre inkább leköti számos olvasójuk figyelmét, néhány szót szeretnék szólni a tárgykörhöz. A munkás parlamenti jelölteknek vissza kellene utasítaniuk mindenféle szövetségi kapcsolatot mind az úgynevezett liberális, mind a konzervatív párttal. Független munkásképviselőknek kell lenniük, s a Munkáspárt tagjaként kellene megválasztódniuk, nem pedig szimpla liberálisként, avagy konzervatívként." Rosa még messzebb ment, s Howell újabb választási vereségét is annak tulajdonította, hogy a választók számára úgy tűnhetett, mintha a liberális kormányzat egyszerű kiszemeltjével lenne dolguk, majd az ír munkások nevében leszö-44 Random gatherings. Labour Standard. 1882. január 7. 4 5 Uo. \
