Századok – 1983

VITA - Kristó Gyula: A magyar törzsszövetségről dilettáns módon 1135

1136 VITA Gombos F. Albin monumentális forrásgyűjteményével, amely az Árpád-kori magyar történelemre vonatkozó külföldi forrásszövegeket foglalja magában. Herényi 316 lapalji jegyzetéből mindössze egy, a 302. jegyzet utal Gombos munkájára. Itt rögvest megjegyzi Herényi, hogy a továbbiakban „Gombos: Catalogus" formában kívánja röviden idézni ezt az opust, de a még hátralevő 14 jegyzetből már nem jutott tér Gombosnak. Herényinek azonban még ezzel az egyetlen Gombos-idézettel sincs szerencséje. Gombos kompendiumából ugyanis úgy idézi az egyetlen latin nyelvű fonáshelyet, mintha Bulcsú 953-ban Gaugericus ostrománál lett volna a hadúr, ahol unokaöccsét is elvesztette (89). A kútfőből világosan kiderül, hogy Herényi teljesen félreértette a szöveget, Sanctus Gaugericus egy Cambrai-suburbiumbeli templom védőszentje; Bulcsú valójában a 954. évi nyugateurópai hadjárat vezére volt, s neposát Cambrai ostroma során vesztette el. Mivel Herényi szemmel láthatóan nem ismeri az eredeti (latin nyelvű) kútfőket, emiatt arra kényszerül, hogy az érvelésében fontos szerepet játszó tényeket sokadkézből idézze. így pl. azt a hírt, hogy 902-ben (904-ben?) Kurszánt a bajorok a Lajta mellett megölték, A magyarok elődeiről és a honfoglalásról című kötet jegyzetanyagából (!) idézi (85. old. 236. jegyz.). Megint nincs szerencséje Herényinek: azok a források, amelyek helymegjelölést tartalmaznak, a Fischa (és nem a Lajta!) folyó nevét hozzák. Mivel nem ismeri a forrásokat, téves kijelentésekre ragadtatja magát, félreérti a kútfők szövegeit, saját elképzeléseit magyarázza bele a forráshelyekbe. Amikor arról ír, hogy „a törzsek nevei megismétlődnek a 11-12. században kelt oklevelekben is, valamint egész Magyarország területén szétszórt egyes települések neveiben" (62. 1.), akkor nagyfokú tájékozatlanságának adja tanúbizonyságát, mintha bizony a törzsnevek településneveken kívül mint kifejezett törzsnevek fordulnának elő a 11—12. századi diplomákban. Bár így lenne, akkor bizonnyal többet tudnánk a törzsekről. A törzsnevek csak mint településnevek (még pontosabban: mint hely- vagy földrajzi nevek) bukkannak fel az okleveles anyagban. Más: „870 táján már Kurszán kendét és Árpád gyulát látjuk a magyar törzsszervezet élén" (78.1.). Itt forrásként György barát görög nyelvű krónikája folytatásának magyar fordítására hivatkozik. E helyütt valóban szerepel a türkök (= magyarok) fejeiként Árpád és Kuszán, de minden valamirevaló kézikönyvből könnyűszerrel megtudhatta volna Herényi, hogy az esemény, amellyel kapcsolatban nevük előfordul, nem 870 körüli, hanem közvetlenül a 895. évi magyar honfoglalást megelőző időből való, s a forrásszöveg természetesen nem nevezi sem Kuszánt kendének, sem Árpádot gyulának. Viszont Árpád és Kuszán sorrendet ad a görög szöveg, tehát aligha szabad ennek alapján Árpádot gyulanak, Kuszánt padig a magyarok fő- (szakrális) fejedelmének megtenni. Más: Kurszán kende ... 870-ben már Árpáddal együtt szerepelt" (85. 1.). Ennek igazolásául a Dzsajháníra visszamenő Ibn Ruszta- és Gardízí-szöveg magyar fordítására utal Herényi. Ez a textus alkalmasint valóban 870 körüli viszonyokat tükrözhet, de a forrásban csak a magyarok két főnökének neve, a kende és a gyula cím olvasható, Kurszán és Árpád neve természetesen hiányzik onnan. Az a forráskezelési, forrásértelmezési eljárás, amit Herényi felvonultat, nem szolgálhatja a cikke elején megfogalmazott, önbizalom-hiányról aligha tanúskodó célkitűzését: ,A következő fejtegetések az eddigi történelmi adatok részbeni újraértékelését ... vetik fel" (62.1.). Természetesen ezek után azon sem kell meglepődnünk, hogy Herényi nem ismeri és így nem is alkalmazhatja a forráskritikát. Noha előző, 1971. évi Századok-cikke (355-386.1.) sem mutatta a forráskritika fegyverének akár elfogadható szintű forgatását (Szá-