Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Tilkovszky Lóránt Erdély nemzetiségei és a weimari Németország diplomáciája 1097

1098 TILKOVSZKY LORÀNT fejlett német néprészek az egyes államokon belül olyan német néprészekre támaszkodhatnak, amelyek segíthetik őket fejlődésükben: például Romániában a bánáti svábok fejlődését segíthetik az erdélyi szászok. A Magyarországon maradó, központi elhelyezkedésénél fogva az asszimilációnak eddig is leginkább kitett, s a folyamat felgyorsulásától az új határok közt nem ok nélkül tartó német kisebbség vezetői abban láttak volna hasonló támaszt, ha Német-Nyugatmagyarország Ausztria részére való átadása, amit a magyar kormány egy ideig sikerrel halogatott, nem történik meg. Németország külpolitikája azonban nem találta támogathatónak ezt az elgondolást, mert a nyugat-magyarországi németséget az ausztriai német „néptalaj" (Volksboden) szerves részének tekintette, s az egész Ausztria-kérdést eleve az Anschluss perspektívájában szemlélte. A Burgenland néven Ausztriához csatolt terület németsége kikerült a kisebbségi sorsból; a csehszlovák, román, délszláv állami fennhatóságok alá kerülő német néprészek továbbra is kisebbségek maradtak. Az uralomváltozás folytán azonban mégis új helyzetük elé részint aggályok, részint remények közt nézve, valamennyien fontosnak tartották, hogy keressék a kapcsolatot Németországhoz; annak befolyásával reméltek fenntarthatni valamit a korábbi összetartozásukból (pl. a Románia, Jugoszlávia és Magyarország közt megoszló ún. dunai svábok). A Németország külpolitikájában immár nagy szerephez jutó „Volkstumspolitik" mérlegelte azt a veszélyt, hogy a magyarországi németség fokozódó asszimilálódása a hidat ronthatja le azon romániai, jugoszláviai német néprészek felé, amelyek az új viszonyok közt remélhetőleg éppen megerősödhetnek népiségükben (Volkstum), mégis úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a Párizs környéki békék elleni küzdelemben fennálló közös érdekeltség, a Németország segítségére való nagyobb rászorultság révén a magyar politika általában is, s a magyarországi német kisebbség kezelése vonatkozásában is, megfelelően lesz befolyásolható. Németország külpolitikája számára jelentősnek tűnt, hogy a Duna-medence minden államában rendelkezik olyan német kisebbséggel, amely jó szolgálatot tehet a Balkán felé irányuló — elsősorban gazdasági — érdekeinek, egy olyan helyzetben, amikor erőteljes francia befolyás is nehezíti azt. Megerősítette külképviseleti szerveit a délkelet-európai államokban, s a hozzájuk csatolt németlakta területeken újabb konzulátusokat létesített, (így Romániában a szász területen lévő brassói konzulátus mellett a sváb lakosságú Bánátban felállította a temesvári konzulátust). A Külügyi Hivatal a követségek és konzulátusok jelentései alapján folyamatosan tájékozódott az ottani helyzetről, s azokon keresztül fejtette ki a német nemzeti kisebbségek irányában is a befolyását. A német diplomácia élénk érdeklődéssel kísérte a volt magyarországi területek bekebelezését az utódállamokba, de egyáltalán nem igyekezett sehol sem növelni az e téren tapasztalhatott nehézségeket, jóllehet pozitívan ítélt meg bizonyos regionális érdekek fenntartására irányuló törekvést, például az erdélyi kormányzótanács részéről, amelynek hatásköre a Bánátra is kiterjedt. E területek német kisebbsége még a magyar uralom alatti közös kisebbségi küzdelmek idejéből jó kapcsolatokkal rendelkezett az idevalósi román vezetőkkel, s jobban boldogult velük, mint a Regátból érkező hivatalnokokkal. A német konzulátusok regisztrálták az erdélyi és bánáti románok ellentéteit az ókirályságból jövőkkel, az itteni román nép körében is tapasztalható ellenszenvet ez utóbbiak igazgatási módszereivel szemben, de nem becsülték túl ennek az ellentétnek a jelentőségét, mint az uralkodó nemzetből kisebbséggé vált magyarok, és a sorsuk enyhítésére e területek bizonyos szeparálhatóságáról terveket szövő magyar diplomácia. Német részről joggal