Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Társadalom; nemzetiség és ellenzékiség kérdései az erdélyi magyar reformmozgalomban (1830-1843) 1061
AZ ERDÉLYI MAGYAR REFORMMOZGALOM 1083 sorvad, s nemzetiségünkre a koporsó szemfödele hull. A polgárosodás szüntelen terjeszti hóditmányait, s amely nép nem hajlik szelíd igája alá, veszve van".1 20 De még bíztak a kormányzat támogatásában is. Hiszen az óvatos és a liberálisokkal jó személyi kapcsolatokat fenntartó báró Kemény Ferenc, a diéta elnöke, annak hangsúlyozásával köszöntötte a törvényhozó munkára összegyűlt rendeket, hogy „a testvérhon példája [. ..] szólít fel követésre". Biztató jelnek tűnhetett az is, hogy Bécsben végül is némi huzavona után gróf Teleki Józsefet nevezték ki a diéta jelöltjei közül gubernátornak, akit a közvélemény „az oppositio emberének" tartott,12 1 mert a magyarországi fontolva haladónak nevezett konzervatív arisztokrata tábor tekintélyes és mérsékelt tagjaként is, öccse Teleki László révén is, jó személyi viszonyban volt a liberálisokkal, és törekvéseik támogatójának ígérkezett. Annak ellenére, hogy a diéta elején a rendi alkotmányosság megsértése miatt 1834-re emlékeztető módon zúdult fel az ellenzék a kormányzat ellen, némi reményre jogosított az udvar erdélyi és magyarországi politikája közötti eddigi kapcsolat is. Az uralkodó az 1839/40-i pozsonyi diétának egész sor törvényjavaslatát fogadta el, köztük az önkéntes örökváltságról és az ősiség korlátozásáról szólót. Abban lehetett bízni, hogy az erdélyi diéta hasonló törekvéseit sem fogja elutasítani. Sőt, miután a kolozsvári 1834/5-i diéta után Erdélyben a terrorhullám is hamarabb következett be, mint a pozsonyi diéta után, és az 1837/8-i erdélyi kompromisszum is megelőzte a magyarországit, bár az erdélyi politikai perek törlésére csak a magyarországi amnesztia után éppen ekkortájt, 1841-ben került sor, még arra is lehetett számítani, hogy néhány kérdésben olyan törvényjavaslatot lehet elfogadni, melyek precedenst teremtenek az elkövetkező pozsonyi diéta újabb reformtörvényei számára. A párhuzamos reformmunka összehangolásának igénye természetesen szorosan kapcsolódott az európai nemzeti egységtörekvések vonulatában illeszkedő uniótörekvésekhez. „Világerővel hat a nemzeti egység iránya — fejtegette Kossuth —, s amely nemzet [.. .] e világirányhoz nem simul, annak jövendője: elnyeletés, meg járom, szolgaság."122 Az Erdéllyel való kapcsolatok szorosabbra fűzéséről még azért sem lehetett lemondani, mert félő volt: az udvar a birodalomnak ezt a legkeletibb tartományát hátországként építi ki a magyar önállósági alkotmányos törekvések sakkbantartására. A közéletben a Részek hovatartozása körüli vitában forgott a magyar nemzeti egység kérdése. Az uralkodó a magyarországi ellenzék megnyugtatása végett végül is szentesítette az 1832—6-i pozsonyi diétának azt a törvényét, mely kimondta a Részek visszacsatolását Magyarországhoz. Az 1837—38-i nagyszebeni diéta többsége viszont az udvar kívánatának megfelelően ellene nyilatkozott. Pedig a liberálisok közül többen is úgy gondolták, ha végrehajtják ezt a törvényt, akkor az unió érdekében Erdély életképtelenségének hangoztatásával széles körű agitációt lehet majd kifejteni. Az 1841 végén összeült diéta többsége viszont a liberálisok kezdeményezésére oly módon oldotta meg a már-már gordiuszi csomóvá bonyolódó kérdést, hogy a Részek visszakapcsolása ellen foglalt állást, de a Részekkel együtt hajlandónak vallotta magát az unióra, és ez ügyben a két diéta közötti tárgyalások megkezdését sürgette. Mert jóllehet, viszonylag kedvező helyzetet 120 Kemény Zsigmond: Utóhangok kóijeleink felól EH 1842. febr. 18. 14. sz. 121 Gyulay Lajos naplói. 27. k. 41. Cluj -Napoca, Biblioteca Centrala Universitara. 122 Kossuth Lajos: Erdély és unió - egység a magyarnak. Pesti Hírlap 1841. 30. sz.
