Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Trócsányi Zsolt: Kísérletek teljes katonai uralom létrehozására Erdélyben (1732-1739) 983
KÍSÉRLETEK KATONAI URALOM LÉTREHOZÁSÁRA ERDÉLYBEN (1732-1739) 1011 ban,14 3 de lényegében elvesztette az Erdélyben létrehozandó teljes katonai uralomért 1735 óta több vonalon folyó harc döntő ütközetét. Az ezek után már nem érdemi dolog, ami a discretiók kérdésében egészen 1740 januárjáig folyik. A Haditanács ebben a kérdésben tud még fordulatot elérni a discretiokövetelők javára, III. Károlynak az 1740. január 104 Ministerialkonferenz felségelőteijesztésére adott resolutioja azonban végül is kategorikusan eltiltja a discretiók kicsikarását.144 VI. Bornemissza János két nem könnyű csatában verte vissza a Birodalom katonai vezetésének azokat a próbálkozásait, hogy teljes katonai uralmat hozzon létre Erdélyben. 1734 végétől kitűnően együttműködött vele ebben az általa elismerésre méltó politikusravaszsággal kreált és jól megválasztott gubernátor, Haller János. Elsősorban a százszázalékosan Habsburg-hű alkancellárnak köszönhető Erdély maradék államiságának megmentése. A buzgó katolikus Bornemissza (s az ugyanilyennek ismert Haller) félreteszi még a katolikus felekezeti érdeket is, ha Erdély közjogi állásának védhető elemeiről van szó. Mindkettőjüket (különösen Bornemisszát) vezérli ebben saját pozíciójuk megtartásának vagy erősítésének érdeke is, az erdélyi rendek közös érdekeinek védelme is, ez azonban az eredmény szempontjából közömbös. Persze, nem lehet eltekinteni attól, hogy Bornemissza maga is csak függvénye nagyobb erőknek. Az alkancellár a Birodalom legfelső köreinek „civil pártjával" fogózik a katonai párt elleni harcban. Ezt azonban elismerésre méltó taktikai érzékkel teszi. S attól sem lehet elvonatkoztatni, hogy a Birodalom vezetésének katonai és civil pártja közt a döntéseket többek között olyan kérdésekben is, mint a teljes katonai uralom elhárítása Erdélyben, nem a különböző Ministerialkonferenzekben lefolyt viták hozzák, hanem a Habsburg-hadseregek vereségei a lengyel trónöröklési háborúban s aztán az 1737—39-i török háborúban. Ez teszi lehetővé acivil párt megerősödését ellenfele rovására. Mi a jelentősége ennek a 7 évig tartó, fordulatokban nem szűkölködő harcnak nagyobb történeti perspektívában? Nem szeretjük a „mi lett volna, ha. .." — kérdésfeltevéseket, most azonban nem kerülhetjük el ezt. Egy teljes katonai uralom alá került Erdélyben megszűntek volna még a politikai életnek azok a formái is, amelyek 1790 előtt meglehetősen szerények voltak. De elképzelhető-e az 1790-18114 erdélyi rendi reformmozgalom (a maga mégoly szerény eredményeivel is) a politikai élet e formái, e lehetőségei nélkül? S vajon milyen lett volna az 1790—95. évek politikai képlete Magyarországon e -nélkül az erdélyi mozgalom nélkül? Ugyanez a kérdés merül fel a reformkori Erdély és Magyarország, még inkább 1848—49 esetében. Az erdélyi teljes katonai uralom körül 1732—39-ben lezajlott harcnak ez adja meg az értelmét tágabb perspektívában. 143 G. P. 1739:162; EK: AG 1739: 49 (1739. február 1.) 14 4 „Maxime autem exactiones Militarium contra tenorem regulamenti severissime prohibeantur" (EK: AG 1740:16).
