Századok – 1982

Közlemények - Csóka J. Lajos: Az esztergomi főszékesegyházi könyvtár MS. III. 184. kódexe 969/V

976 CSÓKA J. LAJOS elsősorban Béda művére támaszkodik, mondhatjuk, hogy kommentárunk alapszínezetét Beda Venerabilis adta meg. Rajtuk kívül azonban más szerzőket is ismert, noha senkit sem nevezett meg. Úgy látjuk, hogy Szent Gergely, Anzelm, Honorius, Petrus Cantor magyarázata is hatást gyakorolt rá.33

Ha más, a kifejtettel egyező vagy ellentétes véleményt is fölemlített, azt rendszerint item, vei, aliter szóval vezette be. Forrásait több-kevesebb hűséggel követte, s azokat nem egy alkalommal módosította. Sokszor látjuk, hogy az általa hozott szó vagy szöveg jobb, megfelelőbb, értelmesebb, mint amit lenyomtatott forrásában olvashatunk. Szerzőnk önállósága azonban nemcsak abban mutatkozik meg, hogy forrásait miként válogatta ki, hanem abban is, hogy azokat miként olvasztotta össze harmonikus egységbe. Az összekötő szövegek természetszerűleg, de sokszor a notandum, qua dicitur, id est, quod est, sensus est kifejezésekkel bevezetett magyarázatok is tőle származtak. Kommentárunk irányzatát a pasztoráció hangsúlyozásában látjuk. A vőlegény és a menyasszony után előtérben állanak a vőlegény barátai, a doktorok és a prédikátorok, akik Isten igéjét hirdetik s vezetik, irányítják a menyasszony társnőit, a hívőket, cáfolják a heretikusokat, támadják a hipokratákat. Az utolsó két (7-8.) fejezetben a zsidók megtérítése került előtérbe. Ám az aktív élet hangsúlyozása mellett a szerző kellő időt kíván biztosítani a meditáló, a szemlélődő életformának is, noha tudja, hogy Isten szemlélése a földi életben csak vágyakozásban, „in spe" érhető el — valóságosan, „in re" majd a másvilágon valósul meg. Ezt a célt, annak elérését a Canticum szövegének hármas értelmezése szolgálja. A szerző először szó szerinti értelemben ismerteti a Canticumban szereplő személyek (vőlegény, menyasszony, városőrök, vincellérek), növények (mirrha, gránátalma, aloe, mandragóra), állatok (gerle, galamb, kecske, szarvas), tárgyak természetét, tevékenységét, hatását, miket aztán átvitt értelemben, allegorikusán magyaráz, s végül erkölcsi tanulságokat von le belőlük: „nunc iuxta litteram, nunc iuxta allegoriam, nunc iuxta moralitatem" (9 vb). A kommentár azzal a szentírási idézettel kezdődik, mely szerint Salamon király — akit következetesen Salemonnak nevezett — az Istentől nem gazdagságot, hanem bölcsességet kért (1. Kir 3; 5,9,12). Ezzel a bölcsességgel, azaz a Szentlélekkel eltelve fölismerte, hogy az ősatyák mily reménykedéssel tekintettek az Ige megtestesülése elé, s az Istenség mily kegyesen ereszkedett le az emberekhez. Az „accessus"-ban elmondotta a szerző, hogy az ismert dolgokból az allegória segítségével ismeretlen, isteni dolgok megismerésére juthatunk, a külső dolgok révén a belsőket is megérthetjük. A mű tartalma, „materia"-ja Krisztus és az egyház viszonya; erről a kapcsolatról szól ez a dramatizált menyegzői ének vagy szerelmi dal, melynek szereplői a Sponsus és a sponsa, továbbá a Vőlegény barátai és a menyasszony társnői. 33

Anzelm jellegzetes szava amaricatio (P. L. 162, 1215 és 1218) kódexünkben a 13 га hasábon látható. - Honorius kifejezései: Caprea. . . bonas herbas a malis eligit (P. L. 172, 388); Caprea velociter currit et bonas herbas a noxiis eligit; hinnulus velocius cervis currit (390); sicut hinnulus velociter currit. . ., ita velociter perdue me (492); Dilectus . .. capreae similis erit, cum electos a reprobis, ut grana a paleis eligit (494) kódexünk 19 га hasábján így találhatók: Similis esto capreae et velocissimo hynulo, ut sicut capreae bonas herbas eligit a malis, ita et tu eligas per nos grana ex paleis et bonos a malis. Et sicut hynulus cito currit. . .