Századok – 1982

Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V

A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÓL 945 in Iudica. Akkor ugyanis királyi oklevelek ily keltezésének láttára: IX. Kai. Iun. a kutató azonnal tudná, hogy kiváltságlevélről van szó, amely feltehetőleg méltóságnévsort tartalmaz. Vagy nádori, országbírói kiadványoknál a VI. die ferie III. a. penthec. szavak elárulják, hogy az oklevél a pünkösd előtti kedden kezdődött közgyűlésen került kiadásra. Bizonyára azért nem jutott eszembe az ilyesféle bővítés, mivel ez, két zárójellel megtoldva, új sorba vitte volna át a szöveg végét. Bár kevés gyakorlatom volt a nyomdai munka terén, az új könyvforma (A/5), pedig szokatlanságával nehézzé tette a terjedelem számítgatását, inkább csak a véletlennek köszönhetően a 13 év anyaga belefért egy akkora kötetbe, amelyet a kiadó még elfogad.4

2

Ma már szóra sem érdemesnek látszik, de voltak hetek, amikor a technikai kérdések megoldásától függött, hogy a kitűzött időben elhagyja-e a könyv a nyomdát. Újdonság volt akkor, hozzá húsba vágó, hogy a nyomda gépelt kéziratot követelt, tehát minden kézzel másolt szöveget, lehetett az mégoly kalligrafikus, le kellett tisztázni. Latinul érteni s ugyanakkor hibátlanul gépelni — szoros norma szabta meg, hogy egy oldalon legfeljebb hány javítás lehet — kevesen tudtak, de az akkori munkaerőgazdálkodás lehetővé tette, hogy feleségem, apósom, de más hasonló anyagi viszonyok közé került értelmiségiek is elvégezzék a követelt munkát. Mivel végeredményben az ő önfeláldozásukon múlott a kötet megjelenése, kötelességemnek tartom, hogy megemlékezzem róluk. Főleg azért, mert annak idején az előszóban ezt nem volt módom megtenni. Elhibázottnak bizonyult az az elgondolásom, hogy a név- és tárgymutató a nyomdai munkával párhuzamosan készülhet. Ez csak akkor vált volna be, ha az utalás nem regesztaszámokra, hanem oldalakra történik. Akkor valóban meg kellett volna várni a tördelést. De mert nem így volt, kevésnek bizonyult, hogy a regeszták tulajdonnevei már nem voltak megoldatlanok. A kivonatokban található hely- és személynevek azonosítása több időt igényelt, mint amennyi rendelkezésünkre maradt. A kefelevonaton aláhúzással jelölt tárgyszavak kiírása és összeszedése is a vártnál több időt igényelt. Ez pedig nem volt, aminek elsősorban az egyeztetés látta kárát. A mutató, sajnos nem sikerült. A kötet megjelenésekor (1951. szept.) sok hibája ötlött szemembe, még többre derült fény az oklevéltár használata közben. A nagy tanulság, amit levontam magamnak, az volt, hogy a mutatónak a jövőben a kézirat nyomdába adásakor készen kell lennie, a II. kötet összeállítására pedig több időt kell biztosítani, mint amennyit az I. kötethez a kiadó engedélyezett. Az 1400-1410 évek anyagát tartalmazó II. kötet kézirata átadásának napjául 1951. okt. 6-án a kiadó most is rövid terminust szabott meg, ehhez, 1952. szept. l-hez azonban eleve hozzászámítottam egy-két hosszabbítás engedélyezését, s aláírtam a szerződést. A teljesítéshez döntőnek ismét az a körülmény bizonyult, hogy előkészítő munkálataim mindig 1437-tel végződtek. Hogy a legvégén kezdjem, a név- és tárgymutató készítése, amely 1951-ben mint valami lidércnyomás nehezedett reám. most vidám időtöltés lett. A regeszták és kivonatok fogalmazványait is szépen gépelt tisztázatokkal hasonlíthattam össze, a helyneveket, miután a magam köré rakott segédkönyveket forgatva sietés nélkül megnyugtatóan meghatároztam őket, a tisztázat hátlapjára 4 2

Bár azoknak a hosszú ítéletleveleknek az elhagyása is számított, amelyeket Függőben! jelzéssel félretettem, mindaddig reménykedve, hogy be lehet iktatni őket, amíg az ívszám be nem telt. Egy pótkötetben érdemes volna ezeknek is helyet szorítani!