Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
A ZSIGMONDKORI OKLEVÉLTÁRRÓL 941 körökben is visszhangra talált. Sok függött tehát attól, hogy ki ad hangot a kedvező véleménynek. Fejérpataky emlékének nagy előnyére a hozzá tanítványi hálával ragaszkodó Lederer Emma, aki később utóda is lett az egyetemen, fáradhatatlanul hirdette az oklevéltár értékét. S mert a kor legkitűnőbb ismerője volt, agitálása meghallgatásra talált. A sok előny mellett a nimbusz hátránnyal is járt. A közvélemény úgy gondolta, hogy egy kész kézirat megjelentetéséről van szó; még hiányzik valami a végleges rendbehozatalhoz, ehhez azonban számottevő idő nem szükséges. A kiadó ezért is 1950. máj. 26-án a kézirat átadásának határnapjául ugyanazon év nov. 1-ét állapította meg, amit ismételt meghosszabbítással - immár az Akadémiai Kiadóval - sikerült 1951 harmadik negyedéig elhalasztatni. Ezek után gyorsan kellett az előkészületek során szerzett tapasztalatokból a szerkesztés elveit leszűrni s az anyagot azok szerint formába önteni. Az elvek közül a legfontosabb így nyert megfogalmazást: az oklevéltár feladata: a kor társadalmi viszonyainak alakulását megörökítő okleveles anyagot úgy tömörítve közzé tenni, hogy az a történeti megismerés céljára minél könnyebben használható állapotban álljon a kutatók rendelkezésére. Oly mértékben a lényeges elemek közlésére korlátozódva, hogy az egész sorozat öt kötetből álljon, és — itt már szót nyert a szent őrület mellett a józan megfontolás ha lehet engedménye - az első ötéves terv időszaka alatt lásson napvilágot. Ma már csak hitetlenkedve, keserűen vagy gúnyosan nevetve tudunk visszaemlékezni ezekre az időkre, az emberi erő túlbecsülésének korszakára. Kinevetjük magunkat, pedig tévedésünk nem volt nagyobb, mint a gazdasági élet irányítóié és munkásaié, akik hasonló révületben hitték és hirdették, hogy — ha jól emlékszem — két és fél naponként fogja egy-egy új gyár működését megkezdeni. Fejérpataky gyöngybetűs és a magam másolatait félretéve, kijegyzéseim segítségével az eredeti oklevelekhez viszonyulva, csak a fontosat! jelszót követve kellett a kiadó által engedélyezett határidő alatt az oklevéltár anyagát összeállítani. A nyomtatásban már megjelent oklevelek petit regesztái és a most ismertté válók garmondszedésű kivonatai szigorú időrendben sorakoztak egymás után. Fontosabbaknak az utóbbiak ígérkeztek, a regeszták feladata a számontartás és emlékeztetés volt. Mindkét fajta nyelve magyar, a kivonatok azonban a terminus technicusokon kívül hosszabb-rövidebb részeket, ha azok valami okból jellegzetesek vagy értelmüket magyarul csak hosszasabban lehetne visszaadni, az oklevél nyelvén, túlnyomórészt latinul, ritkábban németül tartalmazhatnak. A szó szerint átvett részek a folyamatos magyar szövegben nyelvtanilag lehetőleg az eredeti mondatfűzésnek megfelelően helyezkedtek el. Azt szerettem volna elérni, hogy a latin nyelvben járatlan olvasó is, szótár segítségével, meg tudja érteni a kivonatokat. Mivel azonban nem lehetett kétség, hogy elsősorban szakkutatók fogják használni az oklevéltárat, ha az ő érdekük úgy kívánta, hosszabb szakaszoknak, sőt egy-egy igen fontos oklevél teljes szövegének közlését is vállaltam. Ugyancsak reájuk gondolva feleslegesnek látszott az oklevelek valamennyi részletéről szólni a kivonatokban. A maguktól értetődők elhagyhatók, mivel ezekre a kutatók, ha szükségesnek vélik megismerésüket, a megadott jelzet nyomán az eredeti oklevelet kezükbe véve, bármikor rátalálhatnak. Vagyis az oklevéltár, nem lévén feladata a közölt oklevelek valamennyi mozzanatának közzététele, bizonyos — szakember számára közismert — részletek felől csak figyelmeztet, hogy a bővebb tájékoztatás honnan nyerhető.
