Századok – 1982
Műhely - Mályusz Elemér: A Zsigmondkori Oklevéltárról 923/V
936 MÄLYUSZ ELEMÉR / séget, hogy kimaradásukon joggal lehetett megütközni. Állami adónak egyházi testületre kirovásáról szóltak s Zsigmond egyházpolitikájának a placetum regium előtti szakaszát világítva meg, egyház és állam Európa-szerte bekövetkező súrlódását segítenek megismerni. Oly fontos dokumentumok, hogy a Zsigmondkori Oklevéltár pótkötetében bizonyára azonnal helyet fognak kapni. Kimaradásuknak viszont az az oka, hogy barátom még használhatta ugyan őket, mire azonban Fejérpataky másolatai hozzám kerültek, már hiányoztak. A Fejérpataky-másolatokkal 1942 elején ismerkedtem meg. Az alkalmat ehhez Lukinich Imre akciója adta meg. Ő a rég félben maradt forráskiadványok sorozatainak újbóli megindítását javasolta, s mert a Vigyázó-hagyaték az anyagi alapokat biztosította, a munkálatok meg is kezdődtek. Lukinich igyekezett valamennyi régi vállalkozás folytatásához szakembert nyerni meg. Eléggé mérsékelt eredményt ért el. Pl. sem Szilágyi Loránd az Anjou-kori Okmánytár, sem Szabó István a Magyar Országgyűlési Emlékek szerkesztését nem vállalta, noha mindkettőjüknek oly kitűnő szakemberek anyaggyűjtését kellett volna befejezniök, mint Tasnádi Nagy Gyula és Károlyi Árpád. Engem a Zsigmond-kor megismerésének vágya ösztönzött. A Bizottság nem kívánt sokat: beérte a másolatok sajtó alá rendezésével. Érvelése úgy hangzott, hogy a több száz oklevél oly levéltárakból való, amelyekhez egyáltalán nem, vagy csak nehezen lehet hozzáférni.37 Az örökölt elgondoláson semmit sem szándékoztam változtatni, amihez bizonyára az is hozzájárult, hogy akkor még nem volt tudomásom Fejérpataky eredeti tervéről. Ösztönzött a meggyőződés is, hogy egykori professzorom emlékét segítek megörökíteni. Mindössze az elkerülhetetlen kiegészítéseket tartottam szükségeseknek. Mivel az elmúlt három évtized alatt, mint ez az első átlapozáskor kiderült, a lemásolt oklevelek közül viszonylag sok megjelent már nyomtatásban, ezeket regesztákkal kellett felváltani, ugyanakkor az újonnan hozzáférhetővé lett levéltárakból tanácsosnak látszott a Fejérpataky által nem ismert oklevelekkel pótolni helyüket. A kimaradók közé tartoztak pl. a Varjú Elemér által szerkesztett Bánffy-oklevéltárban vagy a Házi Jenő által közölt soproni oklevelek, de nem kevés volt az elszórtan megjelentek száma sem, helyükbe pedig főleg a Nemzeti Múzeumba vásárlással vagy letét gyanánt bekerült családi levéltárak kínálkoztak. Ezekhez, miután már az Országos Levéltárban voltak, könnyű volt hozzáférni. De vonzott a gondolat a Batthyánylevél tár, valamint a kolozsvári Erdélyi Múzeum okleveleivel kiegészíteni Fejérpataky kéziratát. Az Akadémia lehetővé tette, hogy Körmenden két alkalommal is kutathassak talán két-két hétig, 1943 nyarán pedig hosszabb ideig másolgassak Kolozsváron. Az anyag teljesebbé tételéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy az Országos Levéltár akkor már igyekezett — bár erősen korlátozottan s csak a lehetőségekhez mérten — szép, jól olvasható fényképeket szerezni főleg a szlovákiai levéltárakból. Fejérpataky idejében az ilyesféle anyaggyűjtés még elképzelhetetlen volt, s a technikai újítás azt a reménykedést sugallta, hogy a munka meggyorsulhat. Megkezdtem a személy- és földrajzi neveket magyarázó jegyzetek összeállítását is. Bár a Podmaniczky-oklevéltár a felvilágosításokat az oklevelek szövegéhez fűzte, a könnyebb áttekintés kedvéért jobbnak látszott a mutatóban összefoglalva közölni azokat. 1944 márciusában az általam összegyűjtött anyag, valamint Fejérpataky 1389-1392 évi másolatai együttesen annyit tettek ki, mint amennyi az egész gyűjteménynek egy-37 ТВ Jegyzőkönyv. 1942. ápr. 27.