Századok – 1982
Tanulmányok - Engel Pál: Honor; vár; ispánság. Tanulmányok az Anjou-királyság kormányzati rendszeréről 880/V
HONOR, VÄR, ISPÁNSÁG 883 intézménynek volt közismert vulgáris megnevezése is, amely vagy szintén kiveszett, vagy esetleg megváltozott jelentéssel élt tovább nyelvünkben. E feltevés alapján — minden várakozás ellenére — sikerült rábukkanj a 'becsű' szóra, amelyet egy 1450 körüli prédikációgyűjtemény magyar glosszája tartott fenn a latin feudum fordításaként. A 'becsű', amint ez rögtön látható, a honor vulgáris nyelvi megfelelője (vö. honor = .becsület').9 7. A honor = 'becsű' = feudum egyenlőség rávilágít arra. hogy a magyar honorrendszer a kortársak tudatában a hűbériség (elsősorban persze a nagyhűbérek) hazai megfelelőjeként élt. A szervezet élén. akárcsak nyugaton, a király áll, aki a honorokat „hivatali hűbérként" adományozza legfontosabb híveinek, ők az ország bárói, „akik az ország ispánságait és honorjait bírják", hivatali birtokuknál fogva ők a legnagyobb földbirtokosok, és így funkcionálisan ők a királyság „nagyhűbéresei".1 0 Helyzetüket maguk is így látják, amint erről olykor egy „elszólásuk" tudósít: 1331-ben Losonci István vasi és soproni ispán például megerősíti Tatamér fehérvári prépostot egy öröklött birtokában, amelybe a király parancsára beiktatták, mégpedig „azon joggal, amellyel hűbérünkhöz királyi adományból tartozott" (eo iure quo ad nostrum beneficium ex regia donatione pertinere dinoscebatur). A beneficium természetesen az ispáni honorbirtokot jelenti, akárcsak pl. 1356-ban. amikor Sáros királyi vár ,.beneficium"-áról történik említés.11 Megállapítható tehát, hogy az Anjouk uralmi szervezete is a nagybirtokrendszernek egy változatára épült, és határozottan hűbéries vonásokat mutat. A^hűbériséghez való hasonlósága ^azonban — terminológiai és kulturális kölcsönzésektől függetlenül — csak funkcionális, nem pedig szerkezeti. Magyarországon a feudum mint birtoklási forma nem honosodott meg, a nemesek - köztük a bárók is - családi birtokaikat öröklött jószágként (iure hereditario), azaz nyugati terminológiával élve allodiális jogon birtokolták, lényegében ezt a jogot harcolták ki a királytól örökbe nyert uradalmaik számára is, tehát hűbéries formák kizárólag a hivatali_birtokkal kapcsolatban alakultak ki. Ez azonban nem fejlődött igazi*hűbérré, hanem megmaradt azon a kezdetleges szinten, amelyen Nyugat-Európa 9—10. századi - tehát hűbériség előtti — államalakulataiban találkozunk vele. A hivatallal járó területi joghatóság és a hivatali birtok nem olvadt egybe és nem vált öröklődővé, felbomlása pedig nem úgy következett be, mint nyugaton, azaz a tisztség örökletessé válásával, hanem úgy, hogy 1387 után a királyság a tisztséggel járó birtokokat sorra eladományozta, a hivatal pedig elvált a birtoktól, és megmaradt hatalom nélküli funkciónak. Az „igazi" hűbéri és a magyarországi szervezet közti leglényegesebb különbséget a firenzei kortárs, Villani fogalmazta meg egyszerű szavakkal, de találóan: „A magyarok igen hatalmas nép, csaknem valamennyien hűbéruraságok (baronaggi) kormányzása alatt 9Engel 1981. 13. 10 A báró szót ebben a tágabb, eredetibbnek látszó értelemben kívánom használni a továbbiakban is. Ezt az értelmét a lehető' legpontosabban „definiálja" V. István egyik oklevele (1270): „omnes barones nostri seu quicunque et qualescunque comitatus, dignitates et honores regni nostri tenentes" (Zichy I. 20, idézi Bónis 129). Szűkebb értelemben a 14. század közepe óta használatos az ország néhány (10-15) főméltóságának jelölésére; ezekre 1. Fügedi Erik: A 15. századi magyar arisztokrácia mobilitása. Bp. 1970. 2-4. Az ún. méltóságsorok általában őket sorolják fel, de a szokásos befejező formula - „et aliis quampluribus comitatus regni nostri tenentibus et honores" - még sokáig utal a szónak egykor szélesebb jelentésére. L. a 14. jegyzetet is. '1 1331: Dl. 66.412; 1356: Dl. 64. 677.
