Századok – 1982

Történeti irodalom - Művészet és felvilágosodás (Művészettörténeti tanulmányok) (Ism.: Vörös Károly) 797/IV

800 TÖRTÉNETI IRODALOM (elsősorban az angolkertekhez csatlakozó műromok által) kivirágzó gotizálást, majd a gotizáló motívumok ettől kezdve sűrűsödő jelentkezését: egyelőre még csak a szerkezetben, kis dekoratív homlokzati elemekben, rácsokon, kapukon, ajtókon és - mint igen jellemző területen - a gotizáló falfestésen. A tanulmány az 1810 körül megjelenni kezdő hazai, immár egészükben gotizáló épületek bemutatásával zárul le. Végkövetkeztetésként Komárik hangsúlyozza egyrészt a korai gotizálásnak az ezt az 1840-es évektől induló gotizáló áramlattól határozottan megkülönböztetendő voltát, másrészt fenti három periódusának meglepő egyezését, azonos fejlődési ritmusát a felvilágosodás művészetét illetőleg Zádor Anna által felállított általános periodizálással. Befejezésül a szerző felhívja a figyelmet „a nyugateurópai ősökhöz és a közép-európai rokonsághoz való viszony - hasonlóság és különbözőség" kutatásának fontosságára. Annál a jelentős szerepnél fogva, amit a külföldi minták és az őket elterjesztő építészeti oktatás a hazai építészet fejlődésében játszottak, kap különös hangsúlyt N. Dávid Ildikó a rövid életű kolozsvári egyetem 18. század végi építészeti oktatásáról két, a hallgatók rajzait tartalmazó 1778, illetve 1782. évi album bemutatásának és e rajzoknak a lehetséges mintakönyvekkel való azonosítása alapján szóló tanulmánya - valamint Kopasz Gábor Buck Józsefnek, a pécsi rajziskola 1786-1815 közt működő érdemes rajzoktatójának életrajzát és a városi rajziskola (1791-1806-ban tanulóinak szakmák szerinti összetételére, tananyagára és tanszerkészletére is kiterjedő) történetét ismertető írása. Figyelemre méltó része a tanulmánynak a Buck lehetséges, korábban nagyobbnak feltételezett, most azonban csak meglehetősen alárendeltnek bizonyuló szerepét a székesegyház Pollack-féle gotizáló átépítésében tisztázó fejezete. A festészettel három tanulmány foglalkozik. Galavics Géza a kor más hasonló tematikájú hazai falkép-ábrázolásaival összevetve ismerteti egy soproni lakóház nemrég feltárt Fénélon Telemachosának egyik jelenetét ábrázoló falképciklusát, utalva a témának a régi vallásos gondolkodás hanyatlását és új, a világi erkölcsön alapuló racionális értékrend megjelenését jelző vonásaira. Jávor Anna a 18. század utolsó harmadában ismeretlen mester munkájával készült edelényi, monoki és pétervásárai falképegyütteseket mutatja be és elemzi, ehhez tágabb környékükről vett példákat is bevonva és felhasználva. Végső, a freskók tartalmi megközelítéséből levont következtetése e műveket (egybehangzóan a korábbi stíluskritikai vizsgálatokkal) a rokokó kultúrkörébe sorolja, de ezen belül a stílust és motívumkincset egyaránt (ha csak „távolról" is) délnémet művészeti központokhoz kapcsolva, francia hatásnak mindenképpen csak áttételes érvényesülését engedve meg. Rózsa György a tárgyilagos, szinte tudományos igényű magyarországi néprajzi-viseleti és tájkép-sorozata által előnyösen ismert Franz Jaschke teljes magyarországi vonatkozású oeuvre-jéről ad pontos és részletes katalógust a budapesti közgyűjteményekben, valamint az österreichische Nationalbibliothekben őrzött művei és írott adatok alapján. A szobrászati tárgyú két tanulmány közül Czifka Péter Ferenczy István pályakezdését rajzolja meg 1824-ig, központjában a művészt Rómában ért és — mint a szerző Ferenczy egy igen késői római rajzának elemzése során megállapítja - már a romantikáig is elérő hatások gondos bemutatásával. Pusztai László a reformkor sokat foglalkoztatott pesti szobrászáról, a klasszicista Huber Józsefről és munkásságáról ad ismertetést: a kor legjelentősebb fővárosi szobrászai között Huber helyzetét pesti letelepedése -előtt már közel húsz évi gyakorlata és kivált kétéves franciaországi működése teszi sajátossá. A tanulmány részletesen ismerteti Hubernek jórészt sajnos már csak fényképről ismert alkotásait (köztük főleg sírkőszobrokat), és rámutat arra, hogy szobrászaink között Huber „a kevesek egyike, aki az európai klasszicista szobrászat formai változásait legjobban ismerte, és tájékozottsága révén egyéni módon alkalmazni tudta". A kötet tanulmányainak sorát négy, a műgyűjtéssel, illetve a mecenatúrával kapcsolatos tanulmány zárja le. Sinkó Katalin rövid adatokban egyes példákon mutatja be a 18. század végéig még erősen heterogén anyagú iskolai és főúri-nemesi gyűjteményeket, majd Ráday Gedeon történeti hitelességre is törekvő portrégyűjtését és Kazinczy esztétikai indíttatású szerény műgyűjtését; a sajátlag művészettörténeti szempontú műgyűjtés hazai megalapozását Böhm Dániel József éremművész és gyűjtő az 1820-as évektől érvényesülő befolyásának tulajdonítja. F. Csanak Dóra gróf Teleki Józsefnek a művészetekhez való viszonyát ismerteti és az ezt nagyban befolyásoló, kialakító nyugati utazásain szerzett benyomásokat, különösen kiemelve a gróf sokoldalú, általa személyesen is irányított építőtevékenységét és egyes úttörő kezdeményezéseit a hazai műemlékek értékelésében és megóvásában. A tanulmány problémamegközelítésként is érdekes: egy felvilágosult magatartás képét kapjuk meg