Századok – 1982

Közlemények - Tóth Ede: Mocsáry Lajos elveszettnek tartott röpirata: „A kiegyenlítés” 760/IV

MOCSÄRY LAJOS RÖPIRATA 777 5 azért nem is volt ellenállás. Nincs róla tudomásunk, hogy valaki komolyan fellépett volna, hogy megakadályoztassa a Bécsbe menetelt.5' Azok. akik Széchenyit monopolizálni szeretnék, úgy akarnák feltüntetni, mintha ő nem hagyta volna helyben azt. hogy oly mohón kapta az alkalmat az országgyűlés. De nincs róla tudomásunk, hogy ó' ellenszegült volna, éppoly kevéssé, mint hazánknak többi jelen volt jelesei. Maga a ..helyes irány" röpírója mondja, hogy a Perszonális volt azon egyetlenegy hazafi, aki figyelmeztette a Rendeket a nagy fontosságú lépés veszélyes horderejére. Ezen obligát személynöki ellenzés volt tehát az egyetlen kísérlet a bécsi küldöttség visszatartóztatására. Hogy annyi jeles, higgadt és köztük sok bátor ember közt nem támadt ellenzék, azt bizonyítja, miszerint úgy gondolkozott mindenki, hogy itt van az idó' elérni mindazt, miért oly régóta küzdünk, mihez örök időktől fogva jogunk volt. s mit néhányan eddig is csak opportunitási tekintetből elleneztünk, nem pedig azért, mintha magunk is nem óhajtanok s mindig is nem óhajtottuk volna, hogy az ország szabadsága s függetlensége végre valóság legyen, s a nemzeti előrehaladás útjából elhárítassék minden akadály. Némi tekintetben analóg volt ama nevezetes országos ülés a francia forradalomban 1789. augusztus 4. éjszakával'", mert mint ott, úgy nálunk is egyszerre összeomlottak a kőfalak, melyek a nép kiváltságos és nem kiváltságos osztályai közt fennállottak, a robot és dézsma eltörlése s a közös adózás behozatala által; más részről azáltal, hogy a régi kollegiális slendrián, kancellária és konzüium helyébe minisztérium állíttatott.''1 Nem követelt az országgyűlés semmi új jogot, csak a kor szelleméhez és a valódi alkotmányosság kívánalmaihoz idomította a közigazgatást. Ha volt forradalmi ezen eljárásban, az csak a robot eltörlésére és a közös adózás behozatalára vonatkoz­hatik. ez - ha úgy tetszik - valóban és forradalmi modorban volt rögtönözve, és mégis bár örökké a rögtönzést emlegetik, ezen legnagyobb rögtönzés ellen senkinek sincs kifogása. Hiába állítják tehát, hogy Kossuth pálcája alatt meggörnyedve hozott oly merész határozatokat az országgyűlés." 2 Cselekedett, ment ott mindenki ellenállhatatlanul, tolatva előre a fátum által. A pesti forradalom nem gyakorolhatott pressziót, hiszen tudta minden ember, miféle volt amaz állító­lagos forradalom. Nem volt az egyéb, mint más fővárosoknak obligát utánzása a magát szinte fővárosnak hinni szerető Pest által; hiszen magatok szoktatok gúnyosan szólni az esernyőkkel fegyver­kezett. Táncsicsot kiszabadított forradalmi menetről.1 ' ' A nép akkor is. mint most. ott érezte a haza szívét, hol az országgyűlés volt. s az igaz pesti mozgalomnak igen csekély befolyása volt a pozsonyi férfiakra, kik úgyis elegendő biztatást merítettek saját keblökből s az időnek kedvező voltából. Nem lehet kárhoztatni senkit az akkori eseményekért, másként cselekedni lehetetlen lett volna. S azért bátran belenyugodhatunk a sorsban, mely úgy akarta, hogy megtörténjék, ami történt. Hiszen valódi gyávaságnak tartatott volna akkor föl nem lépni, hogy az alkalmat megragadjuk, A vüág elbámult volna fölötte, s nem foghatta volna meg, miként van az. hogy amiért oly nagy zajjal küzdöttünk évtizedek óta. visszautasítjuk, midőn kezünkkel érinthetjük; mintha csak szóbeszéd lett volna minden zajongás és nem komoly törekvés lerázni a hűbéri viszonyokat, létesíteni a jogegyenlő­séget s az ország igazgatását oly lábra állítani, hogy vele és általa lehetségessé váljék az annyit emlegetett, annyira óhajtani látszott nemzeti haladás. A miniszteri intézmény behozatala az. ami miatt keresztelték el voltaképpen rögtönzéseknek az 1848-i törvényeket, ez ama nagy lapis offensionis.b 4 Azt mondják: az 1847-ben Pozsonyba ment 5'obligát = kötelező; personalis = személynök - eredetileg praesentiae regiae in judiciis locum tenens, vagyis a magyar királyi bírósági személyes jelenlét helytartója, az 1608. III. tv. óta a királyi ítélőtábla és az országgyűlés alsó táblájának elnöke. Az 1848. IV. tv. 8. § szüntette meg; a képviselőház elnökét a továbbiakban a képviselők maguk választották. Szerencsy Istvánt 1847-ben váltotta fel történelmünk utolsó személynöke Zarka János (Csomaháza Vas ni. 1825 Nagykölked 1856.); Bécsbe menetel — az 1848. március 15-17-én országgyűlési küldöttség '"1789. augusztus 4. éjszaka = a francia nemzetgyűlés eltörölte a nemesi kiváltságokat, úrbériséget, céheket, belső vámokat 61 consilium = tanácskozó testület, királyi tanács 6 2 Kossuth pálcája = 1848. március végétől Kossuth a Bécsben erősödő forradalomra hivatkozva az országgyűlésben új törvények kezdeményezésével váratlan többséget nyert. 6J 1848. március 15.:a budai börtönből szabadul 6 4 lapis offensionis = ok a támadásra

Next

/
Thumbnails
Contents