Századok – 1982

Közlemények - Herényi István: A magyar törzsszövetség törzsei és törzsfői 62/I

68 HERÉNYI ISTVÁN A T а г d о s vagy T о r d a nemzetség eredetét Kézai a hunokig vezeti vissza. Mindenesetre honfoglaláskori nemzetségnek látszik.5 7 A Tomaj nemzetség Anonymus szerint csak Taksony alatt érkezett Magyar­országra.5 8 A T u г о 1 у nemzetség az Árpád-háznak Bihar megyében maradt egyik ága lehet.59 A Zsidó nemzetség valószínűleg egy — kazár-kabar — 10. századi nemzetség emlékét őrzi.6 0 Végül még az Árpád-házhoz kapcsolódó három nemzetséget kell megemlítenünk. Nevezetesen a Botondot, a Csanádot és a Szolnokot. Az előbbi két nemzetség az Árpádokkal rokoni kapcsolatban állott, a Szolnok nem nemzetségfője pedig az Árpádok első ispánjai közé tartozott.6 1 E nemzetségek ősi címerei általában totemállatokat mutatnak. A törzsfők, ha eredetileg ugyanilyen volt is a címerük, törzsfőségükkel együtt az oroszlánt vették fel jel gyanánt. Egyedül a Kurszán nemzetség égi származását mutatja a Pomázi Chikók angyalos címere.6 2 3. A kiséret Minden nemzetségfőnek (tehát minden törzsfőnek is, mert ezek egyúttal nemzetség­fők is voltak) volt kísérete. Erről a kíséreti nemzetségről fentebb már szóltunk. A már felsorolt nemzetségek közül a Hetény, Káta, Kádár-Kaluz, Zsidó nemzet­ségek e kíséreti nemzetségek sorába sorolhatók. Különösen áll ez a Kádár-Kaluz és Zsidó nemzetségekre. E nevek ugyanis egy-egy néptöredék nevét viselik magukon. Erősen emlékeztet ez a névadás a Churt, Herény, Magyar várjobbágynemzetségek névadására, egyben azonos funkciójára is.6 3 E kíséreti nemzetségek esetében — a már felsorolt nemzetségekről — maradtak ránk okleveles emlékek. A többi törzstöredéknek csak puszta neveit ismerjük. Ennek ellenére nem mondhatunk le e törzstöredékek (kíséretek) rö.vid áttekintéséről. A kíséreti töredékek között is megkülönböztetünk kis- és nagylétszámú kíséreti törzstöredékeket. Az utóbbiak közé soroljuk azokat a kíséreteket, melyek tíznél több faluban települtek, az előbbiek közé pedig az ennél kevesebb faluval rendelkezőket. E nagyobbak közé sorozzuk az Ozunokat (20), Berényeket (25), Herényeket (24), Kék-kendeket (19), Ládokat (10), Merényeket (10), Nándorokat (10), őrsöket (26), Ságokat (20), Szakákat Szakonyokat (10) s talán az Oszlárokat.64 51 Györffy: Elődeink 185., Karácsonyi: Nemzetségek III. 76-78, 115. 58 Karácsonyi: Nemzetségek III. 104-115., Györffy: Tanulmányok 60-61. s®Karácsonyi: Nemzetségek III. 116-119. 6 0 Karácsonyi: Nemzetségek III. 160-161. 61 Karácsonyi: Nemzetségek I. 273-274, 344-371. - III. 73-75. 6 J Györffy: Tanulmányok 4-6,14, 74, 113, 117. 63 Karácsonyi: Nemzetségek III. 165-191. 6 4 Azun,Kázmér Miklós: A „falu" a magyar helynevekben a XIII-XIV. században, Bp. 1970. Továbbiakban Kázmér: Falu 161, 181,253,303. „Herény," Herényi István:Serény c. cikk kiadás alatt a Savaria Múzeum kiadványában. „Herény," Györffy: Tanulmányok 27, 28, 34, 59, 60. Kék-kend,

Next

/
Thumbnails
Contents