Századok – 1982

Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III

JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS KELET-EURÓPÁBAN 571 kötvények formájában adta meg, a parasztokat pedig kötelezte az összeg utólagos, idővel történő megfizetésére. A gyakorlati lebonyolítás során ez a megoldás vált az általánosan elfogadottá egyéb államokban is. A Habsburg-birodalomban, előzetes, tétova és alapjában véve eredménytelen intézkedések után az 1848-as forradalom oldotta meg a jobbágyfelszabadítást, a megosztásos formában, úgy, hogy az örökös tartományokban a parasztok tulajdonukba kaptak minden földet, amelyet addig bármilyen jogcímen birtokoltak, de az ugyancsak 6%-kal tőkésített szolgáltatások egyharmadát (az ún. jobb birtokjogú parasztok) vagy kétharmadát (a rosszabb birtokjogúak esetében) maguknak a parasztoknak kellett megfizetniük, a megvalósítás a porosz minta szerint történt. Magyarországon csak az úrbéres (rusticalis) területet kapták meg a parasztok tulajdonukba, a kárpótlást viszont az állam vállalta megára. A földtulajdonhoz jutók körét a forradalom idején, majd a végrehajtás során is valamelyest bővítették, az állami kárpótlás elvét fenntartották, nagy részét mégis a parasztsággal fizettették meg földtehermentesítési pótlék (adó) címén. Oroszországban a krími háborúban elszenvedett szégyenteljes vereség után vetődött fel most már konkrétan a jobbágyreform szükségessége. Az 1861-es törvény a magánföldesúri parasztokat juttatta földtulajdonhoz, de úgy, hogy az addig általuk birtokolt föld egy részét (mintegy 10— 30%-át) a földesurak tulajdonába adta. A kárpótlást nem a szolgáltatásokhoz, hanem a kapott földmennyiséghez arányosan szabták meg, elég magas árakon, és ugyancsak porosz mintára oldották meg. Később a felszabadítást kiterjesztették az ún. állami és koronauradalmi parasztokra (1866, ill. 1863), itt nem történt meg az addig használt és eleve is a magánföldesúri jobbágyokénál nagyobb terjedelmű föld egy részének elvétele. 1863-ban, a lengyel felkelés idején, a Lengyel Királysággal szomszédos kormányzóságokban az eredeti törvényt a parasztok javára módosították, azonnal kötelezővé tették a földhözjuttatást (orosz területen ez csak 1881-ben történt meg). A Lengyel Királyságban, ahol a jobbágyokat már 1807-ben személy szerint felszabadították, s azok tulajdonképpen bérlőknek számítottak, az 1863-as felkelés leverése után hoztak földhöz juttató törvényt, amely minden eddig birtokolt földet a parasztok tulajdonába adott, sőt ezen felül az állami birtokokból még mintegy 1 millió hektárnyi földet juttatott a kevés földdel rendelkező vagy föld nélküli parasztoknak. A két utóbbi esetben az eredetinél a parasztok számára kedvezőbb megoldás végrehajtása nyíltan politikai megfontolásokból történt. Ez a föld szabad tulajdonná vált, míg az eredeti orosz területen az ún. juttatott föld szabad forgalma tilos volt, vagyis a jobbágyfelszabadító törvény voltaképpen újra a földhöz kötötte a parasztot, hiszen nem adhatta el. A két dunai fejedelemség egyesüléséből létrejött Romániában 1864-ben az agrárreformot elutasító parlamenttel szemben a fejedelem népszavazás után emelte törvényerőre az agrárreformot. Ez meghagyta az ún. Szervezeti Statútumokban 1831-ben és 1832-bçn rögzített elvet, amely a nagybirtok megművelt területének egyharmadát a földesúr kezére adta, kétharmadát pedig a parasztoknak. Ezt a kétharmadot most megkapták tulajdonukba, később még állami földekből osztottak is földet a nincstelen parasztoknak. A földesúri kárpótlás itt is porosz mintára valósult meg. A paraszti földtulajdont csak parasztnak volt szabad eladni, húsz éven át, amivel itt is, Oroszországhoz hasonlóan, a parasztokat a földhöz kötötték. Az eddigiekben azokat a rendelkezéseket pillantottuk át, időrendben, amelyek a föld megosztásával, állami törvényekkel mentek végbe. Most időben vissza kell kanyarod-10»