Századok – 1982

Tanulmányok - Niederhauser Emil: Jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában 562/III

JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS KELET -EURÓPÁBAN 567 jelleggel, vagy kevéssé azon túlmenve. A korszak fontos jellegzetessége, hogy a késő középkori nagy parasztfelkelésekhez hasonló jelenségre már nem találunk. A helyi felkelések, a földesúr elleni személyes terror azonban nem volt kivételes jelenség, és olykor széles visszhangot kiváltó megmozdulásokra is került sor, mint 1846-ban Nyugat-Galíciában. A nagy parasztháború hiánya nyilván az államapparátus nagyobb erejével és hatékonyságával magyarázható. Csakhogy a hadsereg, amelyet végszükségben be lehetett vetni, s be is vetették, maga is zömmel parasztokból rekrutálódott. Az államhatalom csúcsain elhelyezkedőknek azért okozott komoly gondot a paraszti elégedetlenség, s azért is voltak ők inkább hajlandók a reform valamilyen formájára, mint a feudális uralkodó osztálynak a fennálló helyzethez ragaszkodó zöme. Mert még ezek közt is akadt jó néhány, aki saját gazdasági nehézségei miatt vált valamiféle változás hívévé. Saját nehézségei miatt meg elméleti, humanitárius és egyéb megfontolásokból. A földesúr, aki nap mint nap láthatta jobbágyai gyűlölködő pillantásait, ugyanakkor üres óráiban francia filozófusokat olvasott, nem érezte tisztának a lelkiismeretét a parasztok helyzete miatt. Különösen a francia változások után, az európai liberális gondolkodás elterjedésének az évtizedeiben a feudális uralkodó osztály tagjai, akik közül sokan személyesen is tapasztalták utazásaik során a nyugati viszonyokat, a formális szabadság kiteljesedését, óhatatlanul a parasztok helyzetének gyökeres javítását kívánták (nagy ritkán saját birtokaikon meg is valósították). A soknemzetiségű Kelet-Európában még egy lényeges mozzanatot kell figyelembe venni. A tárgyalt évtizedekben formálódtak ki Kelet-Európában a modern burzsoá nemzetek. A nemzet az esetek túlnyomó többségében valamelyik nagy birodalom fennhatósága, uralma, elnyomása alatt találta magát (ennek az uralomnak és elnyomásnak különböző formái közepette, amelyeken a 20. század majd lényegesen túl tud lépni). A kialakuló nemzeti mozgalom egyrészt a parasztokban, a nemzet nagy többségében, tudatosítani kívánta a nemzethez való tartozást, a mozgalom politikai céljainak az eléréséhez pedig szüksége is volt a paraszti tömegekre, bármilyen szerények is voltak ezek a nemzeti célok, a teljes függetlenség és állami szuverenitás végcéljához képest, amely csak az oszmán birodalmi területen vetődött fel. A parasztok nemzeti öntudatosítása, bekapcsolása a nemzeti politikai mozgalomba viszont elképzelhetetlen volt a parasztok osztályköveteléseinek legalábbis figyelembe vétele nélkül. Nemzeti megfontolásból tehát a földesúr éppúgy valamiféle változásnak a híve lett, mint egyéni filozofikus vagy emberbaráti hajlamokból. A nemzeti mozgalomnak azok a vezetői pedig, akik nem tartoztak a feudális uralkodó osztályhoz (és nemcsak oszmán területen voltak olyan kis népek, amelyeknek nem volt saját feudális osztályuk), elvben még inkább a jobbágyfelszabadítás hívei lehettek. Hogy ez a gyakorlatban csak az oszmán birodalmi népek esetében volt így, más kérdés, konkrét okokból magyarázható, de az ilyesfajta részletkérdésekbe nincs módunk elmélyedni. A nemzeti mozzanat azonban, akár földesurak voltak a nemzeti mozgalom vezetői, akár nem, mindenképpen kihatott a jobbágyfelszabadítást megelőző tervezgetésekre. Ezekből ugyanis nagyon sok volt, és megint csábító, de hosszadalmas feladat volna ezek akár csak futólagos ismertetése és elemzése. Megint csak a lényegre szorítkozva: ilyen tervezgetések voltak, minél később került sor a felszabadításra, annál inkább, és annál szélesebb körű ismeretek, a bel- és külpolitikai változásokból levonható következtetések alapján.