Századok – 1982

Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III

AZ ANGOL IPARI FORRADALOM KÉRDÉSÉHEZ 559 Nagy -Britannia ipari fejlődésének üteme Év Növekedés % 1800-10 1810-20 1820-30 1830-40 22,9 38,6 47,2 37,1 A 19. század közepén Anglia ténylegesen már egy korszakkal megelőzte valamennyi kontinentális versenytársát, mégis erős tévedés lenne a korabeli Anglia iparát a textilgyárakkal, a szénbányákkal és a vaskohókkal azonosítani. Egy sor iparág alapjában még igen hagyományos volt, a ruha- és cipőipar, az építőipar, a faipar még alapjában tradícionáisan dolgozott, ha itt-ott már feltűnt a gőzgépek alkalmazása is, vagy az önálló kisiparosok tömege vált is egy-egy nagy tőkés manufaktúra bedolgozójává. A kohászat átalakítása a fémfeldolgozást, a gépipart eo ipso új feltételek elé állította, de ezek is, ha nem is kézműipari műhelyek, de legjobb esetben kis vállalkozások voltak. Az 1851-es cenzus adatai szerint az ipari forradalom dacára is még mindig a mezőgazdaság foglalkoztatta a legtöbb munkaerőt, 1,7 milliót, amelyből 1,25 millió mezőgazdasági munkás, 928 000 önálló, és ettől messze elmarad a pamutipar 520 000 keze, melynek fele nő, fele férfi. Ezt követi a gyapjúipar 350 000 dolgozóval, majd jönnek a cipészek és szabók 200- 200 000 fővel, melyet a textilipar más ágazatainak további 100-150 000 alkalmazottja egészít ki.2 7 Az építőipar 440 000 embert foglalkoztatott, de ezt ugyanolyan kisipari vagy kisműhely-jellegűnek tekinthetjük, mint a textilipar bizonyos ágait, vagy mint jó néhány más iparágat. Ezekben az iparágakban azonban a technológia még alig fejlődött, és a kis műhelyek és kis mesterek domináltak. Nemcsak a szabók, a cipészek, a kovácsok, de az építőknél is kis tőkével, régi termelőeszközökkel dolgoztak, a különbség csak az egyes vállalkozásoknál alkalmazott munkaerő nagyságában mutatkozott. Építkezéseknél — lett légyen az ház, gyár, vagy a nemrég megjelent vasút — már nagyszámú, de szezonálisan ingadozó — munkás foglalkoztatása is megszokott volt. A pamutiparban már 411 vállalat volt, mely 100 munkásnál többel dolgozott, és már jó néhány többezer munkást foglalkoztató üzemet is ismertek. Nyilván jórészt nagyvállalatok uralkodtak a több mint 200 000 munkást foglalkoztató szénbányászatnál, és a vaskohók — noha ezeknél az állótőke nagysága volt a döntő — szintén már nagy munkáslétszámmal működtek. A nagyipar tényleges áttörése mégis — még sok vonatkozásban — váratott magára, és csupán az iparosodás második hulláma juttatta diadalra. Ez a második hullám, amely már elválaszthatatlan volt a vasútépítéstől, alkalmas volt arra is, hogy leküzdje azt a hatalmas társadalmi krízist, melyet az ipari forradalom kiváltott. Ez a krízis természetesen több szálon bontakozott, egyidejűleg testesítette meg a hatalom és a rendszer válságát. Hatalmi válságot abban az értelemben, hogy az ipari forradalom 2 T. Mathias: The First Industrial Nation. 1969. 186.