Századok – 1982

Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III

AZ ANGOL IPARI FORRADALOM KÉRDÉSÉHEZ 543 lényeges mozgatója. Liverpool gyors fejlődése például elképzelhetetlen lett volna a gyarmati kereskedelem, mi több, a rabszolga-kereskedelem nélkül. A 18. századi Anglia tehát már nem volt szegény ország. A gyarmati kereskedelemből származó jövedelmek is hozzájárultak, hogy viszonylag fejlett belső piaccal rendelkezett. Egy ilyen belső piac nélkül a gazdasági fejlődés elképzelhetetlen lett volna, és a társadalmi munkamegosztás sem fejlődhetett volna tovább. De viszont a legfejlettebb belső piac sem lett volna képes azt a gyors ütemű áttörést biztosítani, amely az ipari forradalommal végbement. A termelés növekedése tehát távolról sem vált a belső piac terjedésének kizárólagos függvényévé. Hobsbawmnak feltehetően igaza van, mikor arra utal, hogy a kor — a piacok fejlettsége — legfeljebb egy országban teremtette meg a világon az ipari forradalom feltételeit. Nemcsak az illető ország belső szerkezetét tekintve, de abban az értelemben is, hogy a világgazdaság adott fejlettségi szintjén csak egy ország számára volt lehetőség, hogy a világpiacon ipari-műhelyi monopóliumot szerezzen, és annak segítségével gyorsítsa fel saját fejlődését. Egy időben több országot átfogó iparosodásra még „nem volt hely6

". Anglia — ismét nem utolsósorban — a gyarmati kereskedelem folytán már megfelelő tőkével is rendelkezett, mely a kor ipari szükségletét finanszírozhatta. Ez a pénzügyi szükséglet a 18. században még jórészt megfelelt a kereskedelmi tőke hagyományos formáinak. Nagy mennyiségű nyersanyagot kellett beszerezni, hogy azt a Verlag-rendszeren keresztül feldolgozásra ki lehessen adni. Biztosítani kellett az értékesítési folyamat fedezésére szükséges forgótőkét stb. Az állótőke-igény még a manufaktúrákban sem volt jelentős. Egyébként is a 18. században az ipari forradalom előtt is világos kapcsolat volt a kereskedelem és az ipar között, hiszen az exportra dolgozó iparágak sokkal gyorsabban növekedtek, mint a többi iparágak. 1700 és 1750 között az exportiparágak 76, a többiek viszont csak 7%-kal bővítették termelésüket. A kormány pedig sohasem feledkezett meg tevékenységében az exportiparágak támogatásáról. Az angol gazdaságtörténet jelentős kutatói azon a véleményen vannak, hogy a kereskedelemben kell keresni az angol ipari forradalom eredetét. Hobsbawm egyenesen így fogalmaz: „Iparunk eredetét a kereskedelemben, különösen az elmaradott országokkal való kereskedelemben kell keresnünk7

." Mégsem lenne helyes ezt a nézetet kritikátlanul magunkévá tennünk, és megfeledkeznünk jó néhány más faktorról, melyet a különböző nézetek szerzői szintén felsorakoztatnak, és melyeket Lipson a következőkben foglal össze: „a tőkefelhalmozás", „a vállalkozói osztály", „a népességnövekedés", „a belső piac és a szén korai felhasználása8

". Mivel már a tőkefelhalmozás, a társadalmi nyitottság és a vállalkozói osztály, és a belső piac kérdésére röviden utaltunk, álljunk meg először is a népességnövekedés problémájánál. Szögezzük le, hogy önállló tényezőnek ezt már azért sem tekinthetjük, mivel nemcsak más változóktól elválaszthatatlan, de a belső piac növekedésében ténylegesen bent foglaltatik. Adam Smith a belső piacról szólva azt a népesség nagysága és a társadalmi munkamegosztás kombinált függvényének tekintette. Ami a népesség abszolút számát illeti, e tekintetben sem Angliáé volt az elsőbbség Európában, Franciaország lakossága lényegesen nagyobb volt, de Spanyolország népessége is meghaladta a szigetországét. 'E. Hobsbawm: Industry and Empire. London, 1969. 49. 7E. Hobsbawm: Industry and Empire. 54. 'Lipson: The Growth of English Society. A short Economic History. London, 1949. 190-191.