Századok – 1982
Tanulmányok - Ránki György: Az angol ipari forradalom kérdéséhez 539/III
AZ ANGOL IPARI FORRADALOM KÉRDÉSÉHEZ 541 közel 1000 mérföld hosszúságú hajózható csatornákra, a mintegy 300 Newcomen-féle gőzgépre és néhány más technikai felfedezésre utalnak. Nem kétséges, a 18. század közepének Angliája mindjobban képes volt előnyére változni. Földrajzi izoláltsága még elegendő volt, hogy megkímélje az ország területét a kontinentális háborúk pusztításától, de a hajózás fejlődése folytán már nem szigetelte el a kontinens gazdasági életétől. Sőt mi több, egyenesen a hajózás tette Angliát mindinkább a világkereskedelem központjává. Hollandiától fokozatosan elhódította a vezető szerepet, és segítette leküzdeni a fejlődő gazdaság számára elengedhetetlen szállításnövekedés technikai nehézségeit. London a 18. század elején az egyre inkább piaci és áruorientációs angol gazdaság vezető városává válik. Az árugazdaság kiterebélyesedése pedig, a belső gazdasági és társadalmi munkamegosztás eredményeként, a mezőgazdasági technika gyors átalakulásával, a növekvő népesség szükségleteinek kielégítésére ösztönözte a mezőgazdaságot, a mezőgazdasági jövedelmek pedig az ipari termelés számára nyitottak mind lukratívabb belső piacot. A 18. század végére az angol mezőgazdaság már aligha volt hasonlítható a korábbi tradicionális földműveléshez. Egyfelől a földbirtokstruktúra változott meg radikálisan, az ún. enclosure (bekerítések) révén, mely elűzött földjéről számos kisgazdát. 1750-ig a mezőgazdasági földterület közel felét érintette az enclosure, majd a következő fél évszázadban csak a parlament által hivatalosan jóváhagyott bekerített terület mintegy 7 millió acre-ra rúgott — és mindinkább tőkés gazdaságot folytató tulajdonosok vagy bérlők kezébe juttatta a volt közös földek nagy részét. Másfelől változott a művelési mód. A régi háromnyomásos gazdálkodás helyét a modernebb vetésforgónak adta át. Jobb ekét használva mélyebben szántottak, és trágyázással is növelték a terméseredményeket. Charles Townshend a magtisztítást, a lóval való szántást, a takarmányozást ösztönözte. Az állatok száma és súlya, a növekvő terméseredmények és hozamok utaltak az új piaci lehetőségekre. „Két jelenség volt különösen fontos. A mezőgazdaságban: az 1730 után mintegy 20 éven keresztül jelentkező jó termés, amely egyfelől lenyomta az élelmiszerárakat, másfelől strukturális változásokat idézett elő a mezőgazdaságban, növelve a vásárlóerőt egy olyan időszakban, midőn az élelmiszerárak határozták meg elsősorban a béreket; valamint a földpiacon a kínálat elapadása, mely megemelte a földárakat, a farmereket a föld árának jelentőségére tanította, és bátorította azokat, akik hagyományosan a földbe fektették vagyonukat, hogy más megélhetési és beruházási lehetőséget keressenek.5 " Más megélhetési és beruházási lehetőség Angliában kettős értelemben is kínálkozott. A 18. századi Angliában virágzott a kézműipar, melyet semmiféle — a kontinensre oly jellemző céh és más középkori — szabályozások nem gátoltak fejlődésében. A vasfogyasztás lényegesen növekedett, jóllehet a vastermeléshez többnyire még mindig nem kőszenet használtak. A hajóépítés, a mezőgazdaság és az egyéb építkezések a még hagyományos technikán alapuló vasnak is jó piacot biztosítottak, és néhány nagyobb méretű vasmű kialakítását is lehetővé tették. A gyapjúipar is virágzott. Jóllehet, még a falusi háziiparra épült a Verlag-rendszer kereteiben, mégis már komoly méretű export-ágazattá is vált. Az angol export értéke 1700 és 1750 között mintegy megkétszereződött, és ennek közel felét már ekkor is a gyapjúipar árui tették ki. Gazdaságilag tehát kifizetődőnek tűnt 5 R. M. Hartwell: The Causes of the Industrial Revolution in England. London, 1967. 25-26.
