Századok – 1982

Tanulmányok - Fügedi Erik: Mátyás király jövedelme 1476-ben 484/III

MÁTYÁS KIRÁLY JÖVEDELME 1475-BEN 501 6. Most már megkísérelhető Mátyás jövedelmeinek összefoglalása. Tételesen a követ­kező összeállítás állítható fel az 1470-es évek derekára: Bizony, ez a jövedelem összességében messze elmarad attól, amit eddig megállapí­tottak. Mátyás rendes jövedelmeinek jellemzőit kell áttekinteni ahhoz, hogy a fenti összeállítás realitása megállapítható legyen. Többször hangsúlyoztam, és leginkább a jobbágyság és a városok adójánál találtam támpontot arra, hogy Mátyás jövedelme valóban nem volt állandó, fejlődése uralkodása során állandó emelkedést mutat. Csánki ezt úgy fejezte ki, hogy ha a király megszorult, nem kölcsönt vett fel, hanem jövedelmeit fokozta.7 8 Azt is kifejtette, hogy uralma kezdetén jövedelme igen szerény lehetett, hiszen V.László évi jövedelme 1453 körül alig haladta meg a 110—120 ezer forintot, és a nuncius idézett jelentése szerint az 1460-as évek elején Mátyásé sem lehetett sokkal több 250 ezer forintnál. A cseh, majd az osztrák háborúk, ezzel együtt a zsoldos sereg állandósulása, továbbá Beatrixszal kötött házassága kényszerítették jövedelmi forrásainak fokozott kiaknázására.7 9 A fordulópontokat keresve az első — és bizonyára a jelentőségében legfontosabb — az 1467. évi pénzügyi reform volt. Amint arra fentebb rámutattam az adózás általánossá, lebonyolításának rendezetté tétele a kamaranyereség átalakításával kezdődött meg. De az is bizonyos, hogy a nevében új tributum fisci regalis nem hozta meg a kívánt eredményt, egy évvel később ajánltatta meg Mátyás a portánkénti 1 forintos subsidium-ot, s ezt 1470-ben megismételte. Ha fentebb 300 ezer forintra becsültem a jobbágyság subsidiális adóját, akkor ez az összeg kamaranyereségként elvileg egyötödére, 60 ezer forintra, gya­korlatilag (füstönként és esetleg évente kétszeri behajtással) 100—150 ezer forintra esett vissza, azaz az összjövedelem nem haladhatta meg az évi 450-500 ezer forintot, ami feltűnően egybevág Fontana tájékoztatásával, hogy a 250 ezer forintot évente kétszer is megveszi. Az újabb emelés — legalábbis a városokban — az 1480-as években következik be, amikorra évi rendes jövedelme elérhette a 700 ezer forintot. A pénzügyi politika fordulópontjainak egybeesése a politikaiakkal nyilvánvaló. 1468 a cseh háború kitörésének időpontja, 1485-ben Bécs meghódol. De Bécs ostroma majdnem fél évig tart, ez váltja ki a városokra kirótt összegek újabb hullámát. Nehéz megítélni, hogy ez a jövedelem nagy volt-e vagy kicsi. Elődei, főképpen V. László, vagy akár utódainak jövedelmén mérve biztosan óriási összeg volt. Ha az A jobbágyság adója Városok adója Szászok adója Zsidók adója Harmincad Nemesfém és pénzverés Só Rézeladás Koronabirtokok 300 ezer forint 20' 22 > 4 . 50 • 60 • 80 ' 26 • 50 ' összesen 612 ezer forint 78 Csánki, i. h. 518. 79 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents