Századok – 1982
Tanulmányok - Hahn István: Külkereskedelem és külpolitika az archaikus Hellaszban 460/III
KÜLKERESKEDELEM ÉS KÜLPOLITIKA AZ ARCHAIKUS HELLASZBAN 475 Az anyaországnak kereskedelemre vitálisán rászoruló polisai helyzetüknél fogva folyamodtak ahhoz a megoldáshoz, hogy egy vagy több, általuk alapított és a vérségi, vallási, politikai tradíciók alapján is tőlük függő gyarmatvárosban maguknak monopolisztikus helyzetet szerezzenek, és velük, morálisan és hagyományosan előnyös helyzetük alapján kolonidlis kereskedelmet folytassanak. A gazdasági, kereskedelmi függőségnek abszolút fokát képviselik az emporionok, de ilyen jellegű függőségben lehettek egyes apoikiák is, akár már eleve ez a cél játszott közre létrehozásukban, akár (az eleve földmívelő céllal alapított apoikia esetében) másodlagosan érvényesült. Az apoikiákkal folytatott kereskedelem „koloniális" jellege azonban ugyancsak nem abszolút érvényű; a métropolisnak csak előnye volt a többi, netán érdekelt polisszal szemben, nem teljes fölénye. Amely polisoknak nem, vagy nem kielégítő mértékben volt meg a saját árualapjuk a cseréhez, azt esetleg erőszakkal szerezték meg: hiszen tartós fölényt pusztán közvetítés útján nem lehetett szerezni: ez magyarázza többek között Aigina törekvését a Siphnos-szigeti arany- és ezústbányászat ellenőrzésére; Athén törekvését a saját laureioni ezüstbányái mellett a pangaioni arany megszerzésére is, Athén és Naxos próbálkozásait a parosi márványfejtők megszerzésére. Ezekben az esetekben, ahol az árucsere a primer létszükségleti cikkek behozatalát jelentette, az erőszakos eszközök alkalmazása akár a közvetlen szükségleti cikkek megszerzésére, akár a megfelelő csereáru-alap biztosítására: egyszerre volt gazdasági és politikai kérdés: egyszerre szolgálta a kereskedelmet (és nyilván: a kereskedőket) és a „fogyasztó" démost. Ugyanebbe az érdekkörbe tartozik a vitális jelentőségű hajózási útvonalak, ill. ezek mentén fekvő kikötők feletti ellenőrzés kérdése is. iíyen érdek nélkül érthetetlen lenne Athén és Megara több évtizedes — és évszázados ellenségeskedés alapjául szolgáló — harca a Saróni-öböl hajózását ellenőrző Salamis birtoklásáért. A versenynek ezen a szintjén erőszakos gazdasági lépésekre is sor kerülhetett. Aigina - Hérod. V. 88. közlése szerint Argosszal egyetértve - megtiltotta az athéni fibulák (nepovaí) és agyagedények behozatalát, és a vallási szertartásokon — vagy azokon kívül is — csupán hazai ivóedények (xurptôeç imxúpun) használatát engedélyezte. Lehetetlen ebben nem észrevenni egy „gazdasági háború" motívumait70 . A görögségen belüli kereskedelem differenciáltságához hasonló a „barbár" partnereké is: a föníciaiak a saját, korlátozott árualapjukon kívül (amely főleg fényűzési cikkeket foglalt magába), elsősorban közvetítő kereskedelmet folytattak; a szkíthák saját terméküket, a gabonát szállították Hellas gyengén termő vagy túlnépesedett térségeire. Mindezen, sokféle kereskedelmi tevékenység közül politikai jelentőségűvé azok a kapcsolatok váltak, ahol egy-egy polisnak alapvető érdekei fűződtek bizonyos, csupán adott lelőhelyeken beszerezhető árukhoz, legyenek azok termények vagy készítmények; és ahol megvolt az objektív lehetőség akár a meglévő „gyarmatosító" kapcsolatok kihasználásának, akár a tengeri útvonalak ellenőrzésének útján egy kvázi-monopolisztikus (bár az archaikus korban teljes monopóliumra sohasem vezető) helyzet megteremtésére. Ezzel Szemben nem öltöttek politikai jelleget azok a kapcsolatok, amelyek révén több helyen fellelhető árucikkeket, vagy csupán szűkebb csoportok számára érdekes luxuscikkeket lehetett beszerezni. Ezek a kapcsolatok az individuális kereskedelem korlátai között bonyolódtak le, a polisnak mint politikai szervezetnek érdekkörén kívül. Azok a többékevésbé valószínűsíthetően gazdaságilag motivált szövetségek vagy ellentétek, amelyekről 1 "Hérodotos i.h. közlését ilyen értelemben idézte Athenaios is, 11. 502 C. 4*
