Századok – 1982
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Közép-Kelet-Európa és a világkereskedelem az újkor hajnalán 427/III
KÖZÉP KELET-EURÓPA ÉS A VILÁGKERESKEDELEM AZ ÚJKOR HAJNALÁN 459 Ám ha az ű'/nstruktúra lényegében nem változott meg a nyugat és kelet közötti európai kereskedelemben, az árstruktúra, vagyis az intrakontinentális kereskedelem reálcsere-arányai (terms of trade) annál lényegesebb változáson mentek át a világgazdasági korszakváltás első periódusához képest. A 16.század második felét általánosan jellemző rohamos áremelkedés, „árforradalom" már a 17. század elejétől fogva lelassult, illetve árhullámzásoknak, átmeneti fellendüléseknek és áreséseknek adta át a helyét; majd — éles, országonként és árufajtánként eltérő áringadozások után — részben már az 1620—30-as években, egészében pedig 1650 körül megállt; a 17. század közepére az árforradalom időszaka végképp lezárult, befejezéséhez ért.151 Az árforradalom megszűnése egyben az „ipari olló" bezárultát is jelentette. A depresszió, az árak stagnálása vagy visszaesése mind iparcikkekre, mind mezőgazdasági terményekre kiterjedt, elsősorban azonban az utóbbiakat, leginkább a gabonát érintette; az áralakulás további menete pedig „agrárolló" kialakulásához vezetett. „Bármilyen sok is még a tennivaló az árak kölcsönös arányai kutatásának területén, egészében véve mégis világos, hogy a 17. századot és a 18. század első felét általános árhanyatlás jellemzi", továbbá, hogy ebben az időszakban „a gabonaárak szinte mindenütt erősebben estek vissza, mint más termékek árai... Az árak egymáshoz viszonyított mozgása alapján bízvást megállapíthatjuk, hogy a 17. századi depresszió gazdasági tekintetben mindenekelőtt gabonadepresszió volt, s főként a jellegzetesen gabonatermelő országoknak okozott nagy nehézségeket, amelyeket súlyosbított ez országoknak a nemzetközi piactól való függősége".152 Közép-Kelet-Európa nyugati irányú áruforgalmának struktúrája - iparcikk-import, agrárexport — most tehát már nem kedvező reálcsere-arányokat, tőkefelhalmozási lehetőségeket, hanem kedvezőtlen árstruktúrát, egyenlőtlen értékű árucserét, értékelvonást realizált. Érvényre juttatta a tőkés külkereskedelemnek azt a törvényszerűségét, amelyet Marx fejtett ki az átlagprofitráta süllyedésének egyik ellentendenciájaként, hogy ti. „a kedvezőbb helyzetben levő ország a cserében több munkát kap vissza kevesebb munkáért", s ez az értékelvonás akár aktív, akár passzív kereskedelmi mérleg mellett egyaránt megvalósulhat.153 Az európai intrakontinentális munkamegosztás fennmaradt, stabilizálódott, áthagyományozódott, sőt elmélyült, de nem nyújtott már tőkésedési esélyeket Közép-Kelet-Európa országai számára, hosszú ideig. így a modern világgazdaság megszülető rendszerének keretei között — Nyugat-Európa tőkésedő-iparosodó központi körzeteivel szemben — Közép-Kelet-Európa országai, általában tekintve, a gazdasági háttér, a külső agrárövezet szerepére szorultak, és a kései feudalizmus szintjén rekedtek az „újkor hajnalán". 151 L. a 26, 28. és 134. jegyzetben idézett irodalmat. 1S1 B. H. Slicher van Bath: Die europäischen Agrarverhältnisse im 17. und in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts. In: A. A. G. Bijdragen, 13, Wageningen. 1965, 144. - Vö. „. . . a gabonaárak mozgásának uralkodó tendenciája lefelé menő volt Közép-Európában a 17. század második és a 18. század első felében":/!bel, i. m. 152. 15 3 Marx K.: A tőke, III. Bp., 1961, 245-246. 3*
