Századok – 1982

Történeti irodalom - Slezák; Lubomir: Zemedelské osídlováni pohranici ceských zemi po druhé svetové válce (Ism.: Szarka László) 402/II

403 TÖRTÉNETI IRODALOM felelősség elve alapján való kitelepítésével, a köztársaság egységesen szláv jellegének kialakításával - a cseh, szlovák, és az 1945 nyaráig Csehszlovákiához tartozó ukrán népesség révén. A háború utáni csehszlovákiai pártok vezetői, egymást túllicitálva foglaltak állást a nem szláv nemzeti kisebbségek kitelepítése — a transzfer - mellett. Természetesen kezdettől fogva komoly szerepet kapott a rendezésben a németek kitelepítése nyomán felszabaduló mezőgazdasági területek újrafelosztásával az agrárkérdés megoldása is. E célok érdekében a csehszlovák kormány közvetlenül a háború befejezése után a szovjet katonai szervek jóváhagyásával, majd a potsdami szerződés alapján rendkívül gyors ütemben telepítette a csehszlovák határon túlra a német lakosságot. Az ennek következtében előállt munkaerőhiány felszámolására és a történeti csehországi határvidék cseh nemzeti jellegének biztosítására közvetlenül a háború befejezése után a CSKP kezdeményezésére nagyszabású ún. mezőgazdasági betelepítéshez fogtak. A határvidék elnéptelenedését eredményező német kitelepítés csehszlovák számítások szerint hozzávetőleg 25 %-os lakosságcsökkenést jelentett, aminek pótlását a cseh- és morvaországi belföld népsűrűségének - a határvidékre történő áttelepüléssel megvalósított - 25 %-os csökkentésével, valamint 150 ezer romániai, jugoszláviai és ausztriai cseh, 200 ezer szlovák, és az 1938-as területváltozások idején az ország elcsatolt részeiről átköltözött, 600 ezerre becsült személy hazatérésével biztosították. (Megjegyezzük, hogy a példásan aprólékos és pontos kimutatásokból, táblázatokból kimaradt a csehszlovák-magyar kapcsolatok rendezését hosszú időn keresztül megakadályozó, szlovákiai magyarokat sújtó akció, amikor is 1946—47-ben kb. 44 ezer szlovákiai magyar személyt munkaerő-toborzás címén a cseh határvidékre telepítettek.) Lubomír Slezák így jellemzi könyve bevezetőjében a jelzett feladat nagyságát s egyúttal vizsgálódása optikáját: „Nemzeteink felnőttségének vizsgája volt ez, s helyünket sikeresen megálltuk: a határvidék betelepítésének eredményei nemzeteink legnagyobb győzelmeinek egyikét jelentik, melyet történelmünk során valaha is elértünk. A lengyelek kivételével egy nemzet sem állt ilyen nehéz feladat előtt: rendkívül nehéz külpolitikai és belső feltételek között, hihetetlenül rövid idő alatt sikerült újratelepíteni a háborús események által elnéptelenedett és elpusztult területeket, ráadásul sikerült elérni új gazdasági és kulturális felvirágzásukat is."" (9. old.) A nemzeti és gazdasági mozzanat összekapcsolására a cseh határvidéken a földreform keretében került sor. Ennek alapvető feltétele a németek kitelepítése volt. Érdemes itt utalnunk arra, hogy Szlovákiában ugyanekkor a magyar kisebbség egyoldalú kitelepítésének nemzetközi feltételei hiányában az összekapcsolódás nem eredményezhette a földreform Szudéta-vidékihez hasonló erőteljes nemzeti kiaknázását. Mint az a térség országaiban folyó koalíciós pártharcokra, azon belül pozitív értelemben főként a baloldali pártok gyakorlatára jellemző volt, a nemzeti és demokratikus forradalom feladatainak végrehajtását különböző meggondolásokból a csehszlovák politikai pártok is a fokozatosság elve alapján szorgalmazták. A földreform kérdését például három fokozatban kívánták megvalósítani: az első szakaszban az ellenségnek tekintett német és magyar kisebbség, valamint a cseh és szlovák árulók és kollaboránsok földjének elkobzásával és szétosztásával; ezt követte a húszas években -javarészt szintén nemzeti elvek figyelembe vételével - végrehajtott földreform revíziója, s végül az új földreform. A földreform első szakaszát és a cseh határvidék párhuzamos betelepítését három egymást követő kormányrendelet szabályozta, ill. tette lehetővé: az 1945. május 19-én kiadott, németek, magyarok, árulók és kollaboránsok vagyonának nemzeti gondnokságba vételét elrendelő első, az 1945. június 21-én megjelent második, amely ugyanezen földtulajdon elkobzását és fölosztását írta elő; a harmadik — 1945. július 20-i — dekrétum az elkobzott mezőgazdasági területek betelepítését irányozta elő. Slezák részletesen elemzi a három dekrétum érvényesítéséért folyó belpolitikai harcokat. A polgári erők a földreform potenciális forradalmi energiáit nehézkes adminisztratív eljárással igyekeztek megcsapolni. A kommunisták viszont a határvidék kiürítésében épp a forradalmi erők újabb kiterjesztésének — a földhöz juttatható parasztság bevonásának - lehetőségét látták, s épp ezért már a rendelet megjelenése előtt nekiláttak a föld elosztásának. A CSKP tevékenységének két fontos eszközét, a nemzeti gondnokság intézményét, illetve a telepesek szociális származásának figyelembevételét, a kiosztott szántó-, ill. mezőgazazdasági földterület 9-13 hektáros maximálását és ezek következményeit a^zerző külön elemzi. Slezák szerint a kommunisták már az első szakaszban is fokozatosan az osztályszempontok előnyben részesítésére törekedtek, de a polgári pártok heves ellenállásába és a kormányprogramban