Századok – 1982
Történeti irodalom - Liberalizmus (Ism.: Erdődy Gábor) 388/II
389 TÖRTÉNETI IRODALOM vések dokumentálásánál, s célja sem több, mint hogy lökést és fogódzókat adjon a további kutatáshoz, minimális célkitűzésként egy olyan munkahipotézisként használható definíció megfogalmazásához, amely megragadja a liberalizmus különböző' megjelenési formáit összekapcsoló elemeket, s elvezet egy általános érvényű, a túláltalánosítást azonban kerülő meghatározáshoz. A kötet tanulmányai egyrészt a liberalizmus általános elméleti kérdéseivel, másrészt konkrét megjelenésének problémáival foglalkoznak. J. Salwyn Schapiro (Was ist Liberalismus?) a liberalizmust az ipari forradalom hatására megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyokra irányuló reakcióként fogja fel, amelynek keletkezéstörténete visszanyúl a feudális társadalom szétesésének 16—17. században megindult folyamatához, majd a „kereskedelmi forradalom", a 18. századi angol ipari és francia „intellektuális forradalom", az angol ipari és a francia politikai forradalom lépcsőfokain keresztül elvezet 1830, 1832-es döntő győzelmeihez. Sorba vett alapelveinek megvalósítását olyan képviseleti intézményekre alapozott politikai mechanizmus keretei között tartja elképzelhetőnek, amelyben a törvények és nem az emberek uralkodnak, s amely a hatalommal szemben a felelősséget állítja középpontba. A képviseleti kormányzás intézményesítésével a liberalizmus új hatalmat alkotott az államban, a többség hatalmát. Az új mechanizmus működését a többség-kisebbség váltakozó szerepére alapozta, aminek alapszabályként történő elfogadása a szemben álló felek kölcsönös toleranciáját vonta maga után. Mivel az állandóan mozgásban levő társadalom állandóan mozgásban levő politikai szisztémát feltételez, az érdekek állandó eltolódása, az erőviszonyok hullámzása kizárta annak lehetőségét, hogy a többségi pozíciót egyetlen párt monopolizálja. E felfogásban a kisebbség potenciális kormányzatként, az alternatív kormányzás biztosítékaként jelenik meg; a kisebbségi jogok védelme a liberális koncepció egyik alapelvét képezi. Victor Leontovitsch (Das Wesen des Liberalismus) nem az alkotást, hanem a lebontást, a kiváltságok megszüntetését tekinti a liberalizmus alapvonásának. A szabadságjogok csíráit a harmonikus rendi fejlődésben, a feudális urak és a királyi hatalom közötti egyensúlyi helyzetben keresi, hangsúlyozva, hogy a politikai szabadságjogok arisztokratikus formában jelentkeztek, és demokratikus tartalmukat több évszázados fejlődés eredményeképpen nyerték el. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a polgári és a politikai szabadságjogok közötti viszony alakulásának. Előbbiek a liberálisok szemében természeti jogként, minden privilégium radikális tagadásaként jelentek meg, míg utóbbiak az állampolgár részvételét garantálták az államhatalom gyakorlásában, azaz a polgári szabadság kiegészítéseként, egyben annak hatékony biztosítékaként funkcionáltak. Leontovitsch a haladás konzervatív elméletét fogalmazza meg. A politikai-társadalmi átalakulás optimális megvalósulását reformok útján, a régi keretek között, a korábbi rendszer értékeinek átörökítésével egybekötve képzeli el. A liberalizmust és a radikalizmust mereven szembeállítja egymással, és igazi liberalizmusnak az ún. „konzervatív liberalizmust" fogadja el. Harold J. Laski (Der Aufstieg des europäischen Liberalismus) a liberalizmus felemelkedéséhez vezető út kezdetét a középkori „res publica Christiana" felbomlásához köti. A reformációtól a francia forradalomig ívelő folyamat lényegét az individuum emancipációjában ragadja meg. A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetet a polgári mentalitás felülkerekedésével összefüggésben ábrázolja, átmenetként az egyéni jólétet a társadalmilag ellenőrzött cselekvés következményeként tekintő világból egy, az általános jólétet az egyénileg ellenőrzött cselekvések összegződéseként, eredményeként értelmező világba. Frederick Watkins (Theorie und Praxis des modernen Liberalismus) elutasítja a liberalizmus válságáról hirdetett elképzeléseket, s úgy véli, hogy azok megfogalmazói a liberalizmust egyetlen társadalmi csoport programjának, a szabadversenyes kapitalizmus kizárólagos termékének tekintik Számára az osztályellentéteket parlamentáris úton kibékíteni hivatott modern liberalizmus a nyugati politikai rendszer jellegzetes megtestesülése, az alkotmányos demokrácia intézményeivel és elveivel kapcsolatos elképzeléseket szintetizáló ideológia, melynek hordozói között nevezi meg többek között a szociáldemokratákat és a kereszténydemokratákat is. Richard Aschcraft (Marx und Weber über den Liberalismus als bürgerliche Ideologie) tanulmánya a címben jelzett két tudós álláspontját hasonlítja össze a társadalom, az ideológia és a kultúra szerepe, a bürokrácia és a hatalom jellege kérdésében. Weber politikai elméletének legjellemzőbb vonásait a társadalmi magatartás szerinte voluntarista felfogásában, az elvek hajtóerejéről vallott mélységes meggyőződésében jelöli meg. Úgy véli, hogy Weber koncepciója a társadalomban szemben álló erők 13 Századok 1982/2
