Századok – 1982

Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II

BESZÁMOLÓ 381 mechanizmust és a gazdasági rendszert szervezte át, hanem megváltoztatta a társadalom egészének integrációját és reprodukciós mechanizmusát is. Ennek következtében napjainkban kialakulóban van a gazdasági és politikai rendszer összekapcsolódásának olyan minőségileg új típusa, amelyben a gazdaság és politikai rendszer kétirányú közvetítések révén integrálódik, s amelyben a politikai rendszer dominanciája továbbra is érvényesül ugyan, de a társadalmi alrendszerek közvetítéses kapcsolataikban megőrzik mozgásterüket és speciális törvényszerűségeik társadalomszervező hatását. A politikai mechanizmus — széles értelemben a szocialista demokrácia — fejlesztése ezért nemcsak a társadalmi újratermelés, de gazdasági továbbhaladásunknak is egyik döntő feltétele. A szocialista demokrácia kibontakoztatásához bizonyos feltételek és garanciák megteremtésére és meghatározott szervezeti eszközök biztosítására van szükség. A feltételek között említette többek között az előadó az egyének és a közösségek politikai biztonságának, szabadságának, politikai egyenlőségének garantálását, s a többség és kisebbség jogainak védelmét. A szervezeti eszközökről szólva a politikai véleménynyilvánítás, a politikai ellenőrzés, az információk szabad áramlásának biztosítását célzó intézmények létrehozását tartotta fontosnak. Napjaink legfontosabb, a jövőt meghatározó feladata, a szocialista társadalom „érettségének" fokmérője - szögezte le Bihari Mihály - a szocialista demokrácia állandó fejlesztése. Az elmúlt két és fél évtized szellemi életének alakulásáról két előadás hangzott el. Vitányi Iván, a Művelődéskutató Intézet igazgatója referátumában („Szellemi életünk fejlődésének tendenciái") a 20. századi magyarországi szellemi fejlődésben három korszakot különböztetett meg. Az első a századelőtől az 1918/19-es forradalmakig tartott, a második a 30-as évek közepén kezdődött s 1948/49 fordulóján zárult, a harmadik a hatvanas évek közepén indult, s a 70-es évek közepén fejeződött be, bár egyes következményeiben máig tart. A harmadik korszakról beszélve kifejtette, hogy nézete szerint a művészeteket és a közgondolkodást három problémakör foglalkoztatta: 1. a valóság és a forradalom, a valóság és eszményeink viszonya, - 2. a centrum és periféria, a magyarság és Európa, — 3. az emberi magatartás alternatívái, beleértve a hatalomhoz való viszonykérdést is, azaz általánosítva: az egyén és társadalom, az egyéni boldogulás és a társadalmi közjó összefüggései. E 10 év legjelentősebb irodalmi és filmalkotásait elemezve, Vitányi Iván kimutatta, hogy azokban felismerhetően közös vonás a magatartásformák és modellek ábrázolása, valamint a társadalmi fejlődés valódi problémáinak feldolgozása. A hármas problémakör jelenlétét mutatta ki a különböző társadalomtudományok, a közgazdaságtan, a szociológia, a történettudomány, sőt a pszichológia és a filozófia belső fejlődésében is. A 60-as évek közepétől olyan nagyerejű reformgondolkodás bontakozott ki Magyarországon a kulturális-szellemi életben, hogy azt méltán nevezhetjük reformkornak, mondotta Vitányi Iván. Ez a szellemi fejlődés azonban a 70-es évek közepén megtorpant, főként azért, mert a gondolati anyag nem került át a gyakorlatba, s „a gazdasági mechanizmust nem követte hasonló mélységben a társadalmi mechanizmus reformja". Vitányi Iván annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a továbbhaladás, a szellemi élet fellendítése érdekében le kell vonni az eddigi út tapasztalatait, s ki kell dolgozni azt a feltételrendszert, amellyel társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésünkben fokozottan lehet érvényesíteni a szervesség követelményét, ugyanakkkor átgondoltabban,