Századok – 1982
Figyelő - Szarka László: A századelő (1900–1918) a hetvenes évek szlovák történetírásában 356/II
374 BESZÁMOLÓ kötődés vagy az abban való részesedés ma már nem osztályalapokon történik. A megváltozott családszerkezet is újtípusú differenciáló tényezővé vált. Hasonló irányba hat az is, hogy a népesség jelentős részének társadalmi pozíciója inkonzisztens — pl. anyagi szempontból fönt, kulturális szempontból lent, szociális ellátottság szempontjából középen van - így az egyenlőtlenség különböző dimenzióiban eltérő helyet foglal el. Az új típusú társadalomszerkezet további tanulmányozása a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz, hangoztatta az előadó. Kolosi Tamás bevezető előadásához szorosan kapcsolódott Orbán Sándornak, az MTA Történettudományi Intézete osztályvezetőjének referátuma. A kutatók eddig elsősorban azt tanulmányozták, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése milyen hatást gyakorolt a paraszti társadalom belső struktúrájának átalakulására. Orbán Sándor felszólalásában („Kollektivizálás és a parasztság útja") ezzel szemben azt vizsgálta és fejtette ki, hogy a parasztság történeti fejlődésének megkésett felbomlásának milyen szerepe, jelentősége volt a kollektivizálásban. Rámutatott arra, hogy az egy agrárforradalommal felérő 1945-ös földosztás, majd az annak alapján kibontakozó népi demokratikus agrárfejlődés „mind struktúrájában, mind a különböző központi rendszabályok révén is bizonyos visszaparasztosodással járt; tompította, lassította a felbomlás folyamatát, valamelyest megnövelte a parcella lehetőségeit vagy legalábbis az ehhez kapcsolódó illúziókat". A földreform így nem serkentette a szegény-, kis- és középparasztságot a szövetkezetek felé. 1945-48 között, de még 1948/49 fordulóján is csak azok léptek be az első szövetkezetekbe, akik kimaradtak a földosztásból, vagy nem tudtak megélni s családjukat eltartani a juttatott vagy a már korábban meglevő földjükből. Egy évtized múlva azonban a parasztság nagy tömegei mégis megbarátkoznak a szövetkezés gondolatával, s alig több mint két év alatt (1958—1961 között) bekövetkezett a fordulat, a mezőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. A tömeges kollektivizálás sikere önmagában nem magyarázható a korábban elkövetett hibák és erőszakos módszerek felszámolásával, vagy új agrárpolitika meghirdetésével, s a lenini szövetkezeti elvek betartásával. S nem magyarázható olyan fontos intézkedések meghozatalával sem, mint a beszolgáltatás eltörlése, hiszen az egyéni gazdálkodás lehetőségei nem merültek ki, sőt az ellenforradalom leverése után nyújtott korlátozott támogatással, az egyéni gazdaságok még meg is erősödtek. Az okok mélyebbek, összefüggnek az agrárstruktúrában, a paraszti társadalomban s a paraszti gondolkodásban és értékrendben már korábban az 50-es években bekövetkezett változásokkal. Orbán Sándor rámutatott arra, hogy a parasztság felgyorsuló felbomlása nem klasszikus módon, a tőkés gazdálkodás talaján fejeződött be, hanem sok tekintetben a szocialista iparosítás különböző hatásainak, az állami és termelőszövetkezeti gazdaságok létrejöttének következménye volt. Az ötvenes évek közepére az állami gazdasági munkások és termelőszövetkezeti parasztok száma megközelítette a mezőgazdasági kereső népesség egyharmadát. A felesleges paraszti munkaerő az iparba vándorolt át. A létszámában csökkenő és egyre szűkülő területen gazdálkodó parcellás paraszti rétegeket a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyok között, sokféle hatás érte, amelyek - különösen a drákói adminisztratív rendszabályok — mély nyomot hagytak a paraszti életmódban és a gondolkodásban. A patriarchális családi munkamegosztás átalakult, a földhöz, a tulajdonhoz való ragaszkodás lazult, a falusi életforma és értékrend devalválódott. A tulajdonos parasztság határozatlanná vált, kereste a kiutat helyzetéből. A parasztság felgyorsuló felbomlása, készsége a változások elfogadására így pozitív lehetőséget teremtett a
